Hozzávalók:
csirkemell 40 dkg
olaj 1 evőkanál
újhagyma 1 csomag
kígyóuborka kb. 25 dkg
paradicsom 1 db
retek 1 csomag /hónapos/
metélőhagyma fél csokor
kapor fél csomag
őrölt bors, só
az öntethez:
fehérborecet 2 evőkanál
fehérbor 2 evőkanál
mustár 1 evőkanál /csípős/
cukor, kávéskanál
olívaolaj 7 evőkanál /hidegen sajtolt, ha lehet/
A csirkemellet hideg vízzel lemossuk, megtöröljük, megsózzuk, és megborsozzuk. Forró olajban mindkét oldalát kb. 5 percig sütjük, hogy a hús jól átsüljön és szép arany barnára piruljon. Kivesszük az olajból, hűlni hagyjuk, majd csíkokra vágjuk. Az új hagymát megtisztítjuk, megmossuk, és úgy a fele zöldjével együtt vékony karikákra vágjuk. Meghámozzuk az uborkát, hosszában négy felé vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A paradicsomot kockára, a retket karikára vágjuk. A metélőhagymát és a kaprot felaprítjuk.
A zöldségeket a csíkokra vágott csirkemellel együtt egy nagyobb tálba tesszük.
Az ecetből, borból, mustárból és olívaolajból elkészítjük az öntetet, sóval, borssal és cukorral ízesítjük, a salátára öntjük és óvatosan összekeverjük az egészet.
Hozzávalók:
csirkemell 1 db nagyobb
barna rizs 10 dkg vagy fényezetlen „A” rizs
almaecet 2 evőkanál
kukoricacsíra vagy olívaolaj 5 evőkanál
ecetes uborka 3 db közepes
retek 1 csomó /hónapos/
főtt kemény tojás 3 db
gomba 20 dkg
a tálaláshoz:
saláta fél fej
petrezselyem 1 csokor
A rizst a hagyományos módon, enyhén sós vízben megfőzzük, majd hűlni hagyjuk. Amikor már csak éppen meleg, az ecetet meg az olajat is belekeverjük.
Közben a csirkemellet kicsontozzuk, bőrét lefejtjük és a húst enyhén megsózzuk. Roston megsütjük, majd amikor kihűlt, csíkokra metéljük.
Az uborkát meg a retket karikákra, a tojásokat cikkekre vágjuk. A megtisztított gombát fölszeleteljük, és annyi forrásban lévő vízben, amennyi ellepi 3 percig főzzük, majd leszűrjük.
Párolólevét leves készítéshez elhasználhatjuk. Az így előkészített hozzávalókat a rizsbe keverjük és letakarva fél órát érleljük, de ne tegyük hűtőszekrénybe, mert akkor a rizs megkeményedhet.
Tálaláskor salátalevelekkel díszítjük, és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.
Idényben cikkekre vágott paradicsommal is gazdagíthatjuk.
Hozzávalók:
jércemell 2,5 kg
vaj 20 dkg
liszt 12 dkg
húsleves 1,2 l /kockából/
gomba 1,5 kg
habtejszín 6 dl
vöröshagyma 20 dkg
petrezselyem zöld 3 csokor
fekete bors /frissen őrölve/, só
A jércemelleket sózzuk, lisztbe forgatjuk, és a fele mennyiségű felhevített vajban átsütjük.
4 dl húslevessel felengedjük, és fedő alatt pároljuk. Puhulás után a mellcsontokat kiszedjük, bőrét eltávolítjuk és tálalásig melegre tesszük. A levét beforraljuk, majd a visszatartott vajban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre hevítjük. A gombát vékony szeletekre vágjuk és hozzáadjuk a hagymához. Megpirítjuk, sóval, borssal fűszerezzük. Amikor a gomba a levét elfőtte, a finomra vágott petrezselyem zöldjével, liszttel meghintjük. Ezután a húslevessel és a tejszínnel felengedjük. Jól átforraljuk. Ha kell még, fűszerezzük. A melleket kettévágjuk és a mártásba rakjuk. Együtt átforraljuk és forrón tálaljuk.
Tálaláskor a melleket a gombás mártással leöntjük. Köretnek párolt rizst adunk külön tálalva.
Hozzávalók:
Jércemell 2,5 kg
vaj 20 dkg
liszt 20 dkg
petrezselyemgyökér 20 dkg
sárgarépa 20 dkg
zellergumó 10 dkg
vöröshagyma 10 dkg
habtejszín 2 dl
gépsonka 30 dkg
tej 4 dl
tojássárgája 5 db
tojás 4 db
zsemlemorzsa 50 dkg
étolaj 3,5 dl
szerecsendió
őrölt fekete bors, só
A mellet a megtisztított és karikára vágott petrezselyemgyökérrel, sárgarépával, zellergumóval, hagymával hideg vízben feltesszük főni. Annyi vízben főzzük, hogy ellepje. Lassú forralással, sóval ízesítve puhára főzzük. Ezután a csontokat kiszedjük és félre tesszük. A levét világos rántással besűrítjük, hozzáöntjük a tejet és a habtejszínt, felforraljuk. Sóval, szerecsendióval, borssal ízesítjük, és a tojássárgáját, a finomra vágott gépsonkát
hozzákeverjük, és a húsokat ezzel a mártással bevonjuk. Kihűtjük, majd bebundázzuk.
Lisztbe, felvert tojásba és szitált zsemlemorzsába forgatjuk. Ezután forró étolajban szép pirosra sütjük.
Forrón tálaljuk. Vajas zöldborsót és párolt rizst adunk hozzá.
Hozzávalók:
Jércemell 2 kg
trappista sajt 30 dkg
vaj 20 dkg
tojássárgája 4 db
zsemlemorzsa 40 dkg
liszt 20 dkg
tojás 4 db
sertészsír 30 dkg
rizs 40 dkg
sűrített paradicsom 10 dkg
vöröshagyma 10 dkg
gomba 20 dkg
borsó 20 dkg
paradicsommártás 5 dl
petrezselyem zöld 2 csokor
szerecsendió
őrölt fekete bors, só
A jércemell filéken hegyes késsel nyílást vágunk úgy, hogy belül
A nyílás szélesebb legyen. A vaj felét a reszelt sajttal és a tojássárgájával egybe dolgozzuk, sóval, szerecsendióval, borssal fűszerezzük. Ezt a tölteléket osztjuk l a jércefilé nyílásaiba. Behajtogatjuk, formássá alakítjuk és hűtőszekrénybe rakjuk. Amikor kifagyott, sózzuk és bundázzuk. Lisztbe, elkevert tojásba és szitált morzsába forgatjuk. A felhevített zsírban szép világosra sütjük. Vigyázva, hogy a vaj ne olvadjon ki.
Közben a hagymát finomra vágjuk és forró zsírban üvegesre pirítjuk. Ráöntjük a megmosott, leszárított rizst. Üvegesre pirítjuk és forró vízzel – kétszeres mennyiségű víz- felöntjük. Sózzuk és fedő alatt lassan pároljuk.
A kis kockákra vágott gombát és a fejtett borsót vajban megpároljuk. Sózzuk és a párolt rizzsel elkeverjük. Együtt készre pároljuk.
Tálaláskor a gombás rizst sűrű paradicsommártással elkeverjük, és erre helyezzük a világosra sütött filéket. Rántott petrezselyem zöldjét adjunk hozzá. Forrón tálaljuk.
Hozzávalók:
csirke
vaj 20 dkg
vöröshagyma 10 dkg
zöldborsó 1 kg
húsleves 5 dl /kockából/
petrezselyem zöld
liszt 5 dkg
őrölt fekete bors /frissen/, só
A csirkét nyolc részre daraboljuk, és a fele mennyiségű forró vajban elősütjük. Majd félre tesszük. Zsiradékában a finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a csirkét és a kifejtett borsót. Együtt átpirítjuk, és fél liter csont lével, húslevessel vagy vízzel felöntjük, és fedő alatt rövid lében pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük. Az elpárolgott levet pótoljuk úgy, hogy a borsót is és a húst is a lé ellepje. Készre párolás előtt petrezselymes, vajas rántással sűrítjük, és jól átforraljuk. Ha kell még ízesítjük.
Forrón tálaljuk. Köretként vajas burgonyát vagy párolt rizst adunk hozzá.
Hozzávalók:
csirke
sertészsír 15 dkg
vaj 10 dkg
zsemle 3 db
tej 5 dl
tojás 3 db
mandula 30 dkg
gyömbér
fekete bors /frissen őrölt/, só
A zsemléket tejbe áztatjuk A mandulát forró vízzel leforrázzuk, héját lehúzzuk és szeletekre vágjuk. A tojássárgáját a vajjal kikeverjük, sóval, borssal, gyömbérrel ízesítjük. Hozzákeverjük a kinyomott zsemlét és a finomra vágott mandulát. Jól összekeverjük. Végül a felvert tojásfehérjét könnyedén hozzákeverjük. A csirkét megmossuk, mellénél bőrét fellazítjuk. A töltelékkel lazán betöltjük. Formázzuk, lábait összekötjük, hogy szép formája legyen. Kívül-belül sózzuk. Sütőtálba rakjuk, és olvasztott zsírral leöntjük. Kevés vizet öntünk alá, és kb. 160 celsius fokos sütőben sütjük. Locsolgatjuk és fogatjuk. Szép egyenletes pirosra sütjük.
Tálalótálra helyezzük és szalmaburgonyával és párolt rizzsel körítjük.
Hozzávalók:
csirke
vaj 20 dkg
gombafej 50 dkg
gyöngyhagyma 30 dkg
angolszalonna 20 dkg /füstölt, húsos/
vörösbor 4 dl /villányi burgundi/
fokhagyma 2 gerezd
liszt 8 dkg
zsemle 2 db
őrölt fekete bors, só
A csirkét nyolc darabra vágjuk, és 10 dkg felhevített vajban a sóval, borssal ízesített húsokat világosra sütjük. Félretesszük. A felhevített vajban a metéltre vágott angolszalonnát üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a gyöngyhagymát, a zúzott fokhagymát és a kis gombafejeket. Ehhez a raguhoz rakjuk a nyolc darab csirkét, sózzuk, 2 dl vizet aláöntünk, és fedő alatt pároljuk. Zsírjára sütjük. A borral felöntjük, felforraljuk, és a 10 dkg vajjal elkevert liszttel besűrítjük. Jól felforraljuk, ha kell még ízesítjük
Tálaláskor szív alakúra vágott, -vajban pirosra sütött- zsemleszeleteket adunk mellé.
Hozzávalók:
csirke
vaj 10 dkg
sertészsír 15 dkg
sárgarépa 30 dkg
petrezselyemgyökér 20 dkg
zellergumó 10 dkg
gomba 40 dkg
zöldborsó 30 dkg
zöldbab 30 dkg
karfiol 30 dkg
spárga 30 dkg
cukor 3 dkg
liszt 10 dkg
fehérbor 2 dl /száraz/
őrölt fekete bors, só
A csirkét nyolc részre daraboljuk, sóval, borssal fűszerezzük, és lisztbe fogatjuk. A felhevített zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Közben a sárgarépát, petrezselyemgyökeret, a zellergumót hasábokra, a gombát kis kockára vágjuk. A karfolt rózsáira szedjük, és sós, enyhén cukros vízben puhára főzzük a spárgával együtt. A zöldbabot és a borsót külön-külön vajban megpároljuk. Az előkészített zöldségféléket a gombával együtt a csirkéhez adjuk, kb. 2 dl. vizet aláöntünk, és fedő alatt pároljuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Ráöntjük a bort, és készre pároljuk. Tálalás előtt finomra vágott petrezselyem zöldjével megszórjuk.
Tálaláskor a zöldséges ragut a csirkére öntjük, tetejére rakjuk a külön megfőzött spárgát és karfiolrózsákat. Forrón tálaljuk.
Hozzávalók:
csirke
sertészsír 20 dkg
sűrített paradicsom 5 dkg
petrezselyem zöld 2 csokor
csiperkegomba /sampinyon/ 50 dkg
gyöngyhagyma 30 dkg
angolszalonna /húsos, füstölt/
őrölt bors, só
A csirkét nyolc részre daraboljuk, sózzuk, és forró zsírban minden oldalát pirosra pirítjuk. Közben egy másik edényben zsírjában átpirítjuk a sűrített paradicsomot. Vízzel felöntjük, felforraljuk és rászűrjük a csirkére. Fedő alatt pároljuk. Az angolszalonnát és a csiperkegombát kis kockákra vágjuk. A szalonnát üvegesre pirítjuk, és rátesszük a gyöngyhagymát és a gombát. Átpirítjuk, sóval, borssal fűszerezzük, és finomra vágott petrezselyem zöldjével megszórjuk. Végül ráöntjük a csirkére, és készre pároljuk.
Tálaláskor a gombás ragut a csirkedarabokra halmozzuk.
Forrón tálaljuk. Zsírban sült kockaburgonyát adunk hozzá.