Category Archives: Életmód tanácsok

Hogyan lehet kezelni a hiperaktívitást gyermekünknél?

 

Lelki terápia

Elsődleges fontoságú a pszichoterápia, amit gyógyszerek szedésével is ki lehet egészíteni. A gyermek kezelésébe a szülőt és a pedagógust is be kell vonni. A hiperkinetikus gyermek viselkedésterápiája ún. kontingenciaprogramból és kognitív terápiából áll. Hogy mit fednek ezek a bűvös szavak?- és mi a kezelés lényege:
A kontingenciaprogram keretén belül a koncentrálóképességet, a célirányos munkát és a viselkedés kormányzását erősítjük a hiperkinetikus gyermekben, optimális beteg-szülő pszichiáterkapcsolat nélkül a program veszélybe kerülhet. Elengedhetetlen a szakember operátori szerepe a kezelésben. Nagyon fontos, hogy a kisebb /sőt még a nagyobb/ gyerekesetében is a a komplex feladatok megoldásához elérhető, apróbb, de sikereket eredményező lépésenként vezessen az út. A cselekvéssor legyen célorientált. A kognitív terápia azon alapul, hogy az iskoláskorú gyermek olyan pszichiátriai tréningen vesz részt, amelynek során szakorvosi segítséggel eljut lelki és szociális problémáinak megoldásához, széteső viselkedésének megváltoztatásához.
Gyógyszeres kezelés

Sok szülő szeretné, ha gyermekének napi problémái egyetlen tabletta beadásával megoldódnának. Kétségtelen, hogy a gyógyszerek hathatós segítőtársai a pszichoterápiának, de önmagukban általában nem elégségesek, sőt nem kívánt mellékhatásokat is okozhatnak, pl. fejfájást, fáradékonyságot, elalvási zavarokat stb. Az arcizomzat és a szemizmok rángása gyakoribbá válhat, erősödhet. Ötéves kor alatt a gyógyszer adagolása erősen mérlegelendő. A hiperaktív mozgás megszűnhet, de felerősödnek a sztereotípiák /merev egyhangúság, gépiesség, változatlan ismétlődés/.

Mint látható, nem is olyan könnyű eldönteni, hogy a viselkedés mikortól kóros. Igen sok eleven, izgága gyermek nőtt fel pszichiátriai segítség nélkül, és lett értékes, építő tagja a társadalomnak. Észre kell venni azonban azt, hogy mikor szorul segítségre a gyermek vagy a serdülő, mikor válik önmaga vagy társai számára veszélyessé. Ezekben az esetekben forduljunk bizalommal szakemberhez.

Beivódott tévhit, hogy akit pszichiáter kezel, az garantáltan elmebeteg, dilis vagy lökött, hosszan sorolhatnánk a szinonimákat. Az embereknek még mindig csekély a bizodalma a pszichiáterek iránt. Sokszor a célirányos irányítás, a jó tréning gyógyszerek nélkül is átlendíti a beteget a holtponton, kedvező irányba, állítja dr. Komáromi Tamás.

Hogyan kezeljük a visszeret és az egyéb lábfájdalmakat otthon?

 

Ha a lábak „ólomnehezek”, viszkető, feszülő érzés jelentkezik, hosszabb álldogálás után lábfájás lép fel, sőt stére be is dagadnak a bokák, az azt jelenti, hogy a vénák nem működnek megfelelően. Igaz ez akkor is, ha még nem észleljük a visszértágulatokat.
A visszértágulatok enyhe formájára és megelőzésére szolgáló egyszerű, de hatékon kúrák:
A hideg víz felhasználása otthoni körülmények között is könnyedén elvégezhető: csak hideg csapvíz szükséges hozzá.

A lényeg a hideg víz, a meleg ugyanis elernyeszti a vénákat, gátolja a vérvisszaszállítást. Annál hatékonyabb a kezlés, minél hidegebb a víz, de csak akkor fogjunk hozzá a kúrához, ha a lábunk meleg. Csak a hűtésnek van gyógyhatása, mert fokozza a szövetek feszességét, növeli a lábszárvénák szállítási tljesítményét, és csökkenti a lábikra körfogatát. Ha valaki érzékeny a hidegre, vagy attól tart,hogy megfázik, esetleg nem érzi elég melegnek a lábait, akkor alkalmazzon váltott vizes kezelést. Kezdjük meleg vízzel, és fejezzük be hideggel. Mindig a hideget hagyjuk a végére! Addig hűtsük a lábunkat, amíg csak el tudjuk viselni, majd minden esetben tornagyakorlatokkal, gyors járással melegítsük vissza.

A visszértágulatok számára a legjobb a délutáni vagy az esti hideg lábfürdő. Engedjük tele a kádat hideg vízzel, majd mindkét lábunkat tegyük bele. A lábfürdő időtartama egénenként változó, de legalább egy-két percig tartson. Utána nem kell megtörölni a lábat, csak simítsuk le a vizet és jöhet a felmelegítés a tornával.

Karban tartjuk a lábat

A lábak legnagyobb ellensége az ülés és az állás. Akiknek visszértágulatuk van, azoknak az egyik leghatásosabb gyógymód a mindennapos testmozgás. A biciklizéssel a lábikrák izmait fejleszthetjük, a tenisz, a tollaslabda, tánc, mind igen hasznosak, hisz alaposan megdolgoztatják a lábakat – a kocogást azonban kerüljük! Az úszás különös4n hasznos, mert az egész testet karbantartja, a hideg hatására pedig frissebb lesz a vérkeringés, a felületi vénák kiürülnek, összehúzódnak.

Aki sem az uszodát, sem a társas sportokat nem kedveli, naponta félóra kiadós, tempósabb sétával segíthet a lábszárizmain, de otthon is végezhet tornagyakorlatokat.
Pl:

1. Rogyadozó járás
Enyhén behajlított térddel, de egyenes háttal tegyünk kis lépéseket a szobában. Fokozatosan mélyítsük a térdhajlítást!

2. Pipiskedő járás
Tegyünk néhány lépést pipiskedve, a sarkakat emeljük olyan magasra, amilyenre csak tudjuk. A gyakorlat a nagy lábszárfeszítő-izmot erősíti.

3. Fel a térdekkel!
Álljunk egyenesen, emelkedjünk lábujjhegyre. Behajlított térddel emeljük minél magasabbra egyik, majd másik lábunkat.

4. Biciklizés fekve
Feküdjünk hanyatt, és végezzünk bicikliző mozgást. A gyakorlat annál hatásosabb, minél inkább a padló közelében nyújtjuk előre a lábunkat.

Lábbeli: divat vagy kényelem?

A divatos cipők sajnos nem veszik figyelembe a láb anatómiai adottságait. A legtöbb nő magassarkú cipőben tipeg, ami az évek során megbosszulja magát. Megrövidülnek az Achilles-inak, elsatnyúlnak a lábikraizmok, kalapácsujj alakulhat ki. Az ideális cipő alacsony sarkú, jól támasztja a sarok csontot, puha talpú és lekerekített orrú. Ha visszértágulatunk miatt mindennapos sétára szánjuk rá magunkat, séta kötben és otthon is kizárólag egészséges cipőt hordjunk. A legjobb persze az lenne, ha mindig ilyet viselnénk.

A vénák egészsége szempontjából az sem mindegy hogyan ülünk. Akadályozza a vénásvér visszafolyását, ha a teljes comb az ülőlapon nyugszik. Kerüljük a kemény és magas ülőfelületű székeket! Ideális a kárpitozott ülőfelület, amire ne üljünk rá egész combunkkal és a térdek se legyenek túlságosan behajlítva.
A visszértágulatok kialakulásának kezdeti szakaszában fontos segítséget nyújtanak a vény nélkül kapható készítmények, melyek javítják az erek rugalmasságát, erősítik a vénák falát.

Mit tudok ajánlani még?

- Munka közben ne tegyük keresztbe a lábunkat! Bármennyire is nőies ez a testtartás, valójában elszorítja az ereket, és nagymértékben megnehezíti a véráramlást.
- Gyakran változtassuk testhelyzetünket, ne üljünk vagy álljunk hosszú ideig ugyanabban a pozicióban! Időnként keljünk fel és sétáljunk egyet!
- Ha mindenképpen egy helyben kell maradnunk, próbáljuk mozgatni a lábunkat! Körözzünk lábfejünkkel először az óramutatóval megegyező, majd azzal ellentétes irányba! Ezután nyújtsuk ki előre a lábunkat és a lábujjakat irányítsuk előbb a mennyezet, majd a padló felé! Végezetül emeljük fel a lábunkat a földről, és a térdünket hajlítsuk finoman vissza!
- A folyamatos állást és ülést időnként szakítsuk meg mozgással!
- Kerüljük a tartós szaunázást és termálfürdőzést!
- Próbáljunk megszabadulni esetleges túlsúlyunktól!
- Ne hordjunk túlszoros ruhákat és magas sarkú cipőket!
- Ha szükséges viseljünk gumiharisnyát.

Kiszáradunk anélkül, hogy észrevennénk avagy miért veszélyes a vízhiány

 

Kiszáradunk anélkül, hogy észrevennénk avagy miért veszélyes a vízhiány

Mi egy vízelvonásban szenvedő társadalom vagyunk! Vannak köztünk olyanok, akiknél aprobléma már ott kzdődik, hogy eleve a szükségesnél kevesebb mennyiségű folyadékot juttatnak be szervezetünkbe, azonban a legtöbb ember nem iszik túl keveset, hanem nem a megfelelőt.
A koncentrált tápanyagokat tartalmazó italok: a tej, a cukorral vagy sóval ízesített üdítőitalok, a rostos gyümölcslevek inkább ételnek számítanak, mivel a szervezetben a feldolgozásuk további vizet igényel és ezért növelik testünk vízszükségletét. A kávé, a tea, az alkoholos italok valójában vízrablók, mivel vízhajtó hatásúak és így kivonják testünkből a folyadékot. Ilyenkor a megtévesztő az, hogy ezek az italok anélkül oltják a szomjunkat, hogy közben igazán pótolnák szervezetünk vízhiányát. Kiszáradunk anélkül, hogy észrevennénk!

A legutóbbi kutatások szerint napi tisztavíz igényünket a következő képlet segítségével számolhatjuk ki:

Testsúly kg x 0,04 liter = a napi folyadék szükséglet

Ha ez nincs meg, a következmény lerakódott mérgek, salakanyagok, alacsonyabb oxigénszint, fáradtságérzés, emésztési zavarok, esetleg gyomor- és bélfájdalmak, fejfájás, hosszabb távon pedig izületi problémák, magas vérnyomás, érelmeszesedés, bőrproblémák, ráncosodás, gombás betegségek, daganatok kialakulása.

Gondoljunk bele: már 2 %-os folyadék-veszteség esetén is 4-8 %-kal csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség!

ÜGYELJÜNK A VÍZ PÓTLÁSÁRA!


ÜGYELJÜNK A VÍZ PÓTLÁSÁRA!

Közhely, de nagy igazság, hogy víz nélkül nincs élet. Testünk kétharmada víz. Ez a víztartalom minden másodpercben csökken. Felnőtteknél kilégzéssel kb. félliternyi, verejtékezéssel nagyjából ugyanennyi, vizelettel pedig akár másfél liternyi folyadék is távozik egy nap alatt. Így jól érthető az az alapszabály, hogy egy felnőtt ember szervezetének naponta kb. három liter folyadékra van szüksége, melegben ennél többre is. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb a szervezete víztartalma.

A sima bőrhöz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. A fiatalság egyik titka sejtjeink minél nagyobb víztartalmának minél tovább történő megőrzése. Aki nem iszik eleget, szárazzá, finoman ráncossá válik a bőre, és ilyen esetben nem ránctalanító csodakrémre, hanem több folyadék bevitelére van szüksége.

A szervezet vízháztartása nagyon pontos idegrendszeri - hormonális szabályozás alatt áll. Ez biztosítja a megfelelő folyadék háztartást, hogy pl. észlelje az ember a szomjúságot. Amikor kiszárad a szánk, megduzzad a nyelvünk, az már túlzott vízveszteség jele. Gyakran előfordul, hogy kis gyermekek és az idős emberek nem éreznek szomjúságot, ha folyadékra lenne szükségük. Az ő estükben pedig különösen oda kell figyelni, hogy napi 6-8 alkalommal fogyasszanak valamilyen folyadékot, mivel a kiszáradás náluk különösen veszélyes.

A kifogástalan minőségű, tiszta ivóvíz vagy az ásványvíz, természetesen szénsavmentes, a legjobb ital. A tej -egyéb jó tulajdonságai mellett- kiváló folyadék felvétel szempontjából is, mivel 90 %-a víz. A különféle zöldségek, gyümölcsök 85-90 %-a víz, tehát a gyümölcslevek fogyasztása is ajánlatos, de igazán csak akkor értékesek, ha nincs bennük cukor és tartósítószer, legjobb a frissen préselt gyümölcslé.

A helyes cukor és széhidárt fogyasztás


A helyes cukor és széhidárt fogyasztás

A cukorra úgy gondolnak a fogyni vágyó, fogyókúrázó emberek, mint a hívatásos közellenségre. Pedig ez az idegrendszer “üzemanyaga” és az egyik leghatékonyabb energia forrásunk. Vizsgáljuk meg egy kicsit jobban mi okozhatja az elhízást, ha cukrot (szénhidrátokat) fogyasztunk.

A cukorra, ami mindig is leküzdhetetlen vágyat jelentett az emberek nagy részének, az utóbbi évtizedekben súlyos vádak vetődtek. Lassan minden rossz okozójává teszik: felelős a fogromlásért, az elhízásáért, a helytelen táplálkozásért, stb. Pedig kevésbé bűnös, mint ahogy azt hinnénk. A kiegyensúlyozott táplálkozás részeként éppen, hogy segít megoldani többféle problémánkat, és nem okoz bajt, - persze élvezetében. A cukrot termésetese túlzásba esni tilos!

Helyesen fogyasztva hasznos a cukor: a lelki bajokra, energiahiányos állapotokra (mivel az idegrendszernek ad folyamatosan és gyorsan energiát).

Genetikailag programozott emberi tulajdonság az édes ízhez való vonzódás: cukor fogyasztásakor szerotonin képződik, mely jó közérzetet teremt. Ugyanezért vezet sokaknál levertséghez az édességről való lemondás. Az igazán gyors súlynövekedést a cukor és a zsír együttes fogyasztása okozza, pl. amikor hamburgerhez kólát iszunk, vagy a zsírban, cukorban gazdag csokoládékat, süteményeket nyakló nélkül fogyasztjuk! A cukor-zsír keverék a természetben nem fordul elő, ezért hat olyan drasztikusan. Jó kondíciót megtartani, vagy fogyni nem koplalással érdemes, hanem sporttal és az étkezések tudatos tervezésével: az étlapunkon szerepeljen sok élelmi rost / nyers zöldség, gyümölcsök, gabonafélék/ kb. 15 %-ban jó minőségű fehérje / hal, szárnyas/, 60 %-ban összetett szénhidrát /főtt zöldség, teljes kiőrlésű gabonából készült pékáru, burgonya/ - és kevés zsír!

VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AVAGY “FŰBE HARAPNI” EGÉSZSÉGES

VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AVAGY “FŰBE HARAPNI” EGÉSZSÉGES

A felmérések szerint egyre több híve van a vegetáriánus táplálkozásnak. A vegetarianizmusnak többféle változata van, vannak akik a húsok közül a szárnyast, halat fogyaszthatónak tekintik, míg a szigorú vegetarianizmus hívei még, tojást, gombát, mézet és tejet sem vesznek magukhoz.

A szakemberek véleménye nagyjából egységes abban, hogy egészségügyi szempontból a kevésbé szigorú vegetáriánus étrend a leghasznosabb az emberi szervezet számára.

A vegetáriánus étrend csökkenti egyes betegségek előfordulásának esélyét, így például a köszvény kialakulását megakadályozhatja, ez egy nagyon fájdalmas betegség, öröklött hajlam alapján, túlzott állati fehérje fogyasztás miatt jelenik meg. Ezenkívül a nem szigorú vegetáriánus étrend csökkenti a szív- és érrendszeri problémák, az elhízás, az epekő, vesekő, cukorbaj, magas vérnyomás kialakulásának veszélyét is.

A vegetáriánus étrendnek köszönthetően az ember több növényi eredetű fehérjét, kevesebb zsírt és koleszterint, viszont több rostanyagot, vitamint és ásványianyagot visz a szervezetbe.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy csakis a szigorúan-szakszerűen összeállított vegetáriánus étrend lehet a megfelelő. Az állati fehérjék és bizonyos tápanyagok teljes megvonása ugyanis hiányállapotokat idéz elő. Többek között D- és B12 vitamin , valamint vas-, jód-, fehérje és cink hiány lép fel. Különösen gyerekek és állapotos nők esetében kell ügyelni a táplálék összeállításakor, hogy a szükséges anyagok a szervezetbe jussanak. Különben az energia hiány és a túl kevés fehérje fejlődési, növekedési zavarokat idéz elő.

Nem lép fel fehérje hiány, ha nap mint nap kerülnek az asztalra szója alapú ételek és hüvelyesek, az ásványianyag- és vitaminhiány pedig tabletta formájában vitaminok rendszeres szedésével vagy bizonyos zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával küszöbölhető ki. Nem érdemes szakemberek segítsége és ismeretek nélkül, ötletszerűen alakítani a húsmentes étkezést, mert így inkább csak kárt okozhatunk magunknak, mintsem hogy egészségesebbé válnánk.

A szakemberekkel összeállított szigorú étrendet követő vegetáriánusok vérében kimutatták tizenkétszer akkora a szívet védő szalicilsav tartalom, mint a húsevőkében. Hisz a zöldség és gyümölcs jócskán tartalmazza ezt az anyagot, éppúgy, mint az aszpirin nevű gyógyszer, mely véd a fejfájást, a gyulladások és az érelmeszesedés ellen, de ha követjük a „gyógyítva szépítenek” tanácsát, nem kell vegetáriánusnak lennünk, csak legalább napi két – három étkezésben jelen kell lennie a zöldségnek és gyümölcsnek.

Épp a szalicilsavra vezethető vissza, hogy a zöldségevők ritkábban szenvednek keringési betegségben, tehát tovább maradnak fiatalok.

VITAMIN - ABC - Vízben oldódó vitaminok ( 2. rész)

Vízben oldódó vitaminok:

A vízben oldódó vitaminoknak a sejtek anyagcseréjében, a szénhidrátok és zsírok átalakításában, a szervezet energia termelésében, valamint felhasználásában van fontos szerepük. Könnyen szívódnak fel és gyorsan ürülnek ki, a szervezet nem gyűjt belőlük tartalékot /kivéve a B12/.

B1-Vitamin:
Hiánya: ideggyengeség, szívgyengeség, étvágytalanság formájában jelentkezhet.
Fő forrásai: máj, élesztő, hántolatlan-rizs, korpás búza, zabliszt, földimogyoró, sertéshús, hüvelyesek.

B2-vitamin:
Hiánya: szájzugrepedést, bőrgyulladást, gyomor-bélrendszeri tüneteket, ezenkívül visszamaradást okoz a növekedésben.
Fő forrásai: tej, máj, tojás, élesztő, olajos magvak, hűvelyesek.

B6-vitamin:
Hiánya: idegességet, álmatlanságot, zsíranyagcsere zavart bőrproblémákat idéz elő.
Fő forrásai: máj, hús, tejtermékek, korpa, borsó,uborka, kisebb mértékben a tej, a tojás.

B12-vitamin:
A B12-vitamin /cobalamin/ egy felnőtt napiszükséglete 2 mikrog. Normális setben teljesen felszívódik a vékonybélben, de a felszívódáshoz kapcsolódnia kell egy fehérjével /intrinsic factor/. Ennek hiánya esetén a vitamin a vékony bélben marad, és a széklettel kiválasztódik.
A B12 hiányát idézheti elő:
Felszívódási elégtelenség: vékonybél betegségek, galandféreg fertőzés
Táplálkozási elégtelenség: szigorú vegetarianizmus és ezek az anyák által szoptatott csecsemők, szélsőséges táplálkozási szokások/ egyoldalú táplálkozás/
Szervi megbetegedés /máj, vese/, enzimhiányok
Fokozott szükséglet: terhesség-szoptatás ideje, csecsemőkor, parazitafertőzés.
Hiánya: vészes vérszegénység, idegrendszeri zavarok formájában jelentkezik.
Fő forrásai: növények nem tartalmazzák, a szükséglet kizárólag állati eredetű élelmiszerekkel lehet fedezni, pl marhahús, disznóhús, belsőségek, állati eredetű fehérjék, /tojás, tej, tejtermékek/ és hüvelyes zöldségek tartalmazzák, amelyeknek csaknem mindegyikében megtalálható a B12.
Panaszok és tünetek: korai stádiumban a végtagokban érzéskiesés mutatható ki, amit enyhe vagy mérsékelt fokú gyengeség és reflexkiesés kísér. Ez a helyzetérzékelési problémák miatt kialakuló bizonytalanságérzethez, lehangoltsághoz és fáradtsághoz vezet. Előrehaladott esetekben delírium vagy zavartság, spasticus ataxia észlelhető.
Kezelés:
A vitaminhiány kezelése a B12-vitamin pótlásából áll. Mivel a hiányállapot kialakulása rendszerint a szájon át bejuttatott vitamin felszívódási zavarából adódik, a betegek injekcióformájában kapják a pótlást. Az Egyesült Államokban kifejlesztettek egy olyan tablettát /sublingvális/, amely a nyelv alá helyezve néhány perc alatt maradék nélkül felszívódik, és a véráramba kerül. Így nem szükséges szakember a kezeléshez, illetve a beteg megszabadul a rendszeres tűszúrásoktól, kellemetlenségektől.

H-vitamin, azaz Biotin:
Vízben oldódó vitamin, a B-komplex család egyik újabb tagja. További elnevezései: koenzim R, B7-vitamin. A Biotin nélkülözhetetlen a normális zsír és fehérje anyagcseréhez, tehát az anyagcserében részvevő enzimek alkotó eleme, a különböző anyagcsere folyamatoknál / fehérje, koleszterin, szénhidrát és aminosavak/ jelentős.
Hiánya: a bőrbetegségek kialakulását / bőr és ajkak gyulladásos megbetegedése/, hajhullást /megfigyelhető a szőr kihullása, időelőtti őszülése és a nemivágy csökkenése is/, vérszegénységet, étvágytalanságot okozhat. Jellemző lehet a lehangoltság és a koleszterinszint emelkedése. A B2, B3, B6 és A-vitaminnal együtt működve a Biotin egészségesen tartja a bőrt és a körmöket. Csökkenti az arc és a test ekcémáját. Enyhíti az izomfájdalmakat és nagy adagban hasznos lehet a cukorbetegség ellen.. Gátolja az őszülést és jó hatást értek el vele a kopaszság elleni kezelésben!
Ebből a vitaminból a szervezetnek naponta 0,1 mg-ra van szüksége, ez 100 gr marhamáj elfogyasztásával egyenértékű.
Fő forrásai :természetes módon a májból, a veséből, tejből, tojássárgájából, a diófélékből és a szójából jut hozzá a szervezet, ám a bevitt mennyiségnek csak a fele hasznosul.

C-vitamin:
Hiánya: fáradtság érzéssel, szélsőséges esetben skorbut kialakulásával jár, növekszik a fertőzésekre való hajlam. Erős dohányosok fogyasszanak sok C-vitamint!
Fő forrásai: csipkebogyó, zöldpaprika, citrom, narancs, alma, káposzta, brokkoli, burgonya.

Folsav:
Várandós és szoptatós anyáknak nélkülözhetetlen: az embrió szövetfelépítésénél/ gerinccsigolyák és velőcső bezáródása/ a vér alkotó elemeinek képzésénél van jelentősége. A száj nyálkahártyájának, valamint a fogak épségének megőrzésében is fontos a megelőző szerepe.
Hiánya: vérképzési zavarokat, a fehérvérsejtek megfogyatkozását, gyomor és bél panaszokat okozhat. Jelenléte segíti a vas és a B12-vitamin felszívódását.
Fő forrásai: zöld leveles zöldségek /pl. paraj/, máj, az élesztő, a teljes kiőrlésű termékek

A hosszú élet táplálkozási titkai röviden

Gondolj bele és fogadd el:

FONTOS, HOGY:
- MIT ESZÜNK
- MIT ISZUNK
- MIT LÉLEGEZÜNK BE
- HOGYAN TÖLTJÜK SZABADIDŐNKET

Mi a hosszú élet titka? Az öregedés elkerülhetetlen következményei /ráncok, memóriacsökkenés, szív és érrendszeri betegségek, csontritkulás/ ezek megjelenését nagy részben az életstílusod sietteti, a megfelelő életmódon múlik, hogy mikor kezd meglátszani rajtunk a kor.

Növeljük a vitaminbevitelt!

Az életkor előrehaladtával a szervezet anyagcsre sebessége, táplálék hasznosítása csökken, ami azt jelenti, hogy az elfogyasztott ételekben rejlő vitaminok, ásványi anyagok, és nyomelemek kisebb mértékben szívódnak fel. Ezért alapszabály, hogy mindennemű tápanyagra érvényes a fokozott bevitel.

Hogyan gyakoroljuk a kevesebb kalória fogyasztását?

Elsődlegesen kezdjük el kerülni a cukros, édes ételek, péksütemények, tészta- és kenyérfélék, fagylaltok fogyasztását és helyett együnk inkább zöldséget, gyümölcsöt, olajos magokat, kevés teljes kiőrlésű pékárút és tejterméket.

A gyümölcsök, zöldségek öregedésgátló hatásai:

Sok-sok vizsgálat eredménye azt bizonyította, hogy a sok gyümölcs és zöldségfogyasztása csökkenti a betegségek kialakulásának a veszélyét, energikusabbak leszünk, és csökken az elhízás veszélye. Mindez annak köszönhető, hogy a zöldségekben, gyümölcsökben nincs nátrium, ami emelné a vérnyomást, nincs bennük koleszterin /a koleszterin növeli a szív és érrendszeri betegségek rizikóját/, és csak elenyésző mennyiségben tartalmaznak zsírt, ami pedig emelné a kalóriatartalmat. Ezenkívül gazdag a rost tartalmuk. A rostok sok, az életkorral összefüggő betegség /cukorbetegség, magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák és daganatos betegségek/ megelőzésében kapnak szerepet. Ezenkívül a rostdús élelmiszerek alacsony kalóriatartalmúak és telítettségérzést okoznak, ezért a fogyni vágyók étkezésének nélkülözhetetlen elemei. A friss gyümölcsök, zöldségek legtöbbje kiváló komplex vitaminforrás, sőt: kalcium, vas, magnézium, C-vitamin, béta karotin, folsav, kálium is van bennük.

A jótékony zsírok

A tengeri halakban és a tenger gyümölcsiben, illetve a lenmagban, diófélékben levő, többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül erős immunrendszer-stimuláló, depressziót csökkentő, a szív és érrendszeri betegségek és rákos folyamatok rizikóját minimalizáló hatással rendelkeznek. Már kis mennyiségű hal elfogyasztása is elegendő az emésztőrendszer védelmének biztosításához.

Hogyan őrizzük meg szervezetünk harmóniáját és egyensúlyát


Hogyan őrizzük meg szervezetünk harmóniáját és egyensúlyát

Felgyorsult világunkban egyre többen küzdenek testi és lelki problémákkal. Nem is csoda mivel, összevissza táplálkozunk, nem sportolunk, nem figyelünk kellőképpen egészségünkre.
Tudjuk, hogy a betegségek kialakulása szervezetünkben jelentkező hiányokban kereshetők, ezért feltétlenül pótolni kell azokat! Zöldségeink, gyümölcseink elsősorban a modern termelés, másodsorban a talaj elszegényedése következtében már nem tartalmazzák kellő mennyiségben a szervezet számára fontos elemeket, amennyire az kívánatos lenne.

A sikerünk és az életünk minőségének az alapja saját testi és lelki állapotunk!
Ha fáradtak, lehangoltak, idegesek, álmatlanok, betegségektől szenvedők vagy nem tudunk megbirkózni a stresszel, az hatással van életünkre, a munkahelyi teljesítményre, családi életünkre és a saját boldogságunkra.
A mai pergős, változó világban sok energiára van szükségünk.
A kávé, a cigaretta, a mesterséges serkentő vagy nyugtató készítmények kifosztják szervezetünk tartalékait, az egészségünk és élettartamunk rovására.

Fontos, hogy mit eszünk!
Egészségünk, gyógyulásunk nagy mértékben függ a táplálkozás minőségétől. Az ételeink nem csak a testre, hanem az elmére és a lelki állapotunkra is hatással van. Olyan élelmiszereket érdemes választanunk, amik biztosítják a pozitív energiát és az egészséget, mint a zöldségek, gyümölcsök, magvak, diófélék, tej, fűszerek, gyógynövények. Fontos, hogy ne az intenzív ízeket részesítsük előnyben, és kevesebb sót fogyasszunk. Napi három-négy étkezést javasolnak a szakemberek. Reggel édes gyümölcsöt célszerű fogyasztani, délben főt ételt, este pedig könnyű vacsorát. Este hat óra után már csak olyan ételek fogyasztását tanácsolják, amelyek lúgos hatásúak, mint a párolt zöldség, saláták, mert a lúgos szervezetben kevésbé szaporodnak el a baktériumok, éjszaka pedig már csak tartalékon működik a szervezet.

Van egy másik út: a természetes egészség!
Dr. Michael Colgan a híres amerikai táplálkozás tudós a következőket írja:
„A vitaminok, biokémiai csavarok és szegecsek”, amelyek szöveteink fehérjéit, szénhidrátjait és zsírjait alkalmassá teszik arra, hogy összehangolt egységként működjenek. Ahogyan egy híd tartó gerendáinak szilárdsága is szegecseik összehangolt „együttműködésétől” függ, az egyes vitaminok is a többivel kooperálnak optimális erőnlétünk érdekében. Ha akár csak egyetlen vitamin is hiányzik, vagy elégtelen mennyiségben van jelen, az összes többi működését is befolyásolja.”

Hozzuk magunkat optimális formába!
A tápanyaghiány elemzés segítségével megtudhatjuk, hogy testünknek pontosan mennyi és milyen vitaminra , mikrotelemre van valójában szüksége ahhoz, hogy csúcsformában nézzünk szembe az élet kihívásaival.

ERŐSEBB ELLENÁLLÁST! HOGYAN MŰKÖDIK AZ IMMUNRENDSZERÜNK


ERŐSEBB ELLENÁLLÁST! HOGYAN MŰKÖDIK AZ IMMUNRENDSZERÜNK

Az emberi test egy olyan erőd, amit az ember élete folyamán betegségek ezrei ostromolnak , és ezek az „támadók” a legkisebb gyengeségre betörik az erődítmény kapuját, és beözönlenek rajta. Immunrendszerünk erősítése és serkentése talán a legfontosabb lépés a betegség megelőzésében.
Immunrendszerünk a legösszetettebb szervrendszereink egyike, ezért nagyon érzékenyen válaszol a zavaró hatásokra. Ilyen alapvetően káros tényezők például a tartós negatív stressz, a levegőszennyezés, a dohányzás, a túlzott alkohol fogyasztás vagy a koffeinfogyasztás. A levegőt szennyező és más méreganyagok a szervezetbe kerülve például nem csak a kártékony szabad gyökök képződését elevenít, hanem a táplálékkal bevitt ásványi sók és vitaminok hatását is rontják, - ezért antitápanyagoknak is nevezik őket.

Szervezetünk immunrendszere többféle funkciót is teljesít: elpusztítja az káros ítélt élő organizmusokat, semlegesíteni képes bizonyos mérgező anyagokat, lebontja az öreg sejtjeinket az újjáépítéshez, méegteleníti és tisztítja a testet, immunissá képes tenni a szervezetet bizonyos, már leküzdött baktérium, vírus és meg nem emésztett fehérjék ellen.
Mivel az immunanyagok 70%-át a bél-flóra termeli, ennek károsodása súlyosan veszélyezteti immunrendszerünket. Egyre gyakrabban halljuk, hogy antibiotikum felírásakor javasolják a probiotikus tejtermékeket. Már ez is jelentős eredménynek tűnik, mert legalább tudjuk, hogy tenni kell valamit az antibiotikum mellékhatásainak megelőzésére, illetvea bélflóra regenerálására. Azonban vannak esetek, amikor ez kevésnek bizonyul. Nagyobb és ismert mennyiségű élőcsírát kell a szervezetbe juttatnunk prebiotikummal- fruktooligoszachariddal együtt, amit a pontosan ismert koncentrációjú étrendkiegészítő termékekkel érhetünk el. Ezeknek a probiotikumoknak nagyon fontos szerepe van az utazások, nyaralások során gyakran kialakuló kellemetlen mellékhatások megelőzésében. Fontos tudni, hogy nemcsak abból erednek a zavaró bélrendszeri problémák, hogy más, roszabb higiénés körülmények közé utazunk, és ott megfertőződünk valami, számunkra ismeretlen bacival, ami megbetegít bennünket. Arra is jó ha gondolunk, hogy a repülés maga olyan körülményeket teremt az emberi szervezetre, hogy a bennük mindig jelen lévő kórokozókat felerősítik, és azok megerősödve, más külső hatás nélkül is képesek hasmenést és egyéb rosszullétet produkálni. Ezek a mellékhatások megelőzhetők: az utazás előtt néhány nappal elkezdett probiotikumok szedésével, ilyenek Pl. a Protexin termékcsalád, vagy a speciális immunerősítő készítmény az Innuglucan kapszula, aminek hatóanyaga a WGP Beta Glucan. A WGP Beta Glucan az emberi szervezet védekező képességére úgy hat, hogy a falósejtek és más védőfaktorok termelődését, illetve aktivitását fokozza. Az immunstimuláló hatás következtében a szervezet olyan mértékben képes aktiválni, hogy az ellen tud állni a különböző eredetű bakteriális , vírusos, paraziták és gombák által okozott fertőzéseknek. Gyermekeknek is adható!

Vannak ugyanakkor erősítő tényezők is, mint a jó lelki állapot, az egészséges táplálkozás, a megfelelő mennyiségű mozgás – lehetőleg a szabadban – amik jelentősen hozzájárulnak a stabil védekező képességhez.
A fertőzésekkel szembeszálló immunrendszer hatékony működéséhez fehérjék / eszenciális aminosavak /, szénhidrátok, zsírok, ezenkívül eszenciális vitaminok és ásványi anyagok állandó, kiegyensúlyozott bevitelére van szükség. A helytelen vagy hiányos táplálkozás , ami elsősorban a vitaminok, ásványi anyagok hiányát jelenti, gyengíti védekezőképességünket. A tápanyagok elosztásakor ugyanis nem az immunrendszer áll az első helyen, csak akkor kapja meg adagját, ha az agy, idegrendszer és más fontos szervek már kellő ellátásban részesültek. Természetes védekezőképességünk tehát nagy mértékben javítható, ha az étrendünkben bőven szerepelnek vitaminok, ásványi sók, ezenkívül antioxidánsok, például flavonoidok /a növényekben termelődő természetes védőhatást kifejtő vegyületek/.

Nagyon fontos, hogy a vitaminok, ásványi anyagok pótlása során ne szorítkozzunk egy-egy kiemelt vitamin pótlására, hiszen az egészséges működéshez az összes jelenléte szükséges / kivételt képeznek ez alól a C- és az E-vitamin/ Az ideális természetesen a kiegyensúlyozott, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag táplálkozás lenne, ami általában nem biztosítható hiánytalanul. A pótlás vitamin készítményekkel megoldható. Nagyon sok betegség kialakulása vezethető vissza a vitaminokban szegény táplálkozásra, éppígy igaz, hogy sok betegség visszafordításában is segíthet, vagy gyorsítja a gyógyulás folyamatát.

Google PageRank
A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization