Category Archives: Ezoterika

Miről mesél az arc?

 

Ki ne csalódott volna még mások megítélésekor? A kellemes szomszédasszonyról kiderül, hogy pletykafészek, a rokonszenves kolléga csak a maga érdekeit nézi. Pedig az arc sok minent lárul az ember személyiségéről.

HOMLOK: - a gondolkozás kifejezője.

Magas homlok: intelligens, tudományos, nyitott szellem. Hajlam az álmodozásra.
Alacsony homlok: tiszta, logikus gondolkodás.
Boltozatos, magas homlok: kreatív, jóindulatú személy, képes önállóan dolgozni, de alkalmazkodni is.
Mély árok a homlokon: komplex gondolkodás, jó összpontosító képesség.
Finom ráncok: befelé forduló, érzékeny ember.

SZEM: a lélek tükre.

Távol ülő szemek: nyílt, tiszta gondolkodású, realista emberre vallanak, aki gyorsan feldolgozza az információkat.
Közel ülő szemek: könnyen lelkesülő, jó a koncentrációs képességű a tulajdonosa.

SZEMÖLDÖK: is jó útmutatásul szolgálhat a személyiség megítélésében.

Bozontos: Érzelmes és élettel teli ember
Finom: vékony: alkalmazkodó
Összenőtt: szenvedélyes
Íves: fantázia dús és lobbanékony

ORR: a vitalitás, az életöröm kifejezője.

Nagy orr: jó tervező, aki szívesen áll a középpontban.
Pisze orr: hamar fellelkesül, majd lelohad a kedve, kíváncsi.
Egyenes orr: nagyvonalú és következetes jellemre utal, aki öntudatos és türelmes.
Hajlott orr: a tettek embere, energikus, logikus, egyenes.

SZÁJ: az érzelmekről árulkodik.

Széles száj: szereti a változatosságot.
Kis száj: akaratos ember, önállóságra válik.
Telt ajkak: élvezi az életet, könnyen kikapcsolódik, jó a humor érzéke.
Telt felső ajak: szívélyes, barátságos ember.
Keskeny felső ajak: visszahúzódó, nem mutatja ki az érzelmeit.
Telt alsó ajak: érzéki és nagyon nyitott személyiség
Keskeny alsó ajak: gyorsan fárad, nyugodt a szerelmi élete.

ÁLL: erő sugárzik belőle.

Kerek áll: kiegyensúlyozott, érzelmes, felelősség teljes alkat.
Szögletes áll: logikusan gondolkodó.
Hegyes áll: érzékeny, tökéletességre törekvő, gyorsan reagáló ember.
Előre ugró áll: befolyásolható, teljesítmény orientált.
Csapott áll: szívesen vitázik, de mindig veszít.

A színek varázslatos hatásai

 

Boldogabbak, szebbek és egészségesebbek lehetünk a színek segítségével. Hogyan? Minden színnek megvan a maga hullámhossza és rezgése, amely a szemen és a bőrön áthatva bizonyos változásokat hoz létre a sejtekben. A legújabb kutatások szerint gyógyító hatás érhető el a szivárvány színeivel: a pirossal, narancsszínnel, sárgával, zölddel, kékkel és lilával.

PIROS: - az erő színe.
Hatása a lélekre: bátorrá tesz, felélénkít, sőt még agresszívvá is tesz.
Hatása a szervezetre: - meggyorsítja a pulzus verését és a vérkeringést. Segít az izommerevedés enyhítésében és gyenge szívizmok esetén.
Tipp: - piros öltözékkel határozottabb lesz a fellépésünk.

NARANCSSZÍN: - a jó hangulat színe.
Hatása a lélekre: boldoggá és kreatívvá tesz, elűzi a depressziót.
Hatása a szervezetre: aktiválja a vese és az epe működését. Segít menstruációs bajok esetén.
Tipp: a lakásban jó lesz a hangulat, ha uralkodik a narancsszín.

SÁRGA: - a Nap színe.
Hatása a lélekre: jókedvre hangol, erősíti a boldogság- és örömérzetet, javítja az emlékezetet.
Hatása a szervezetre: feszessé teszi a bőrt / a kozmetikusnál elérhető lámpa segítségével /. Javítja a májfunkciót és az emésztést.
Tipp: a sárga vágottvirág jó kedvet áraszt.

KÉK: - a nyugalom színe.
Hatása a lélekre: elűzi a stresszt, a nyugtalanságot.
Hatása a szervezetre: enyhíti a gyulladást, a migrént, az álmatlanságot.
Tipp: kék színű tusfürdő.

LILA: - a mágia színe.
Hatása a lélekre: élessé teszi az érzékeket, felélénkíti a megérzéseket.
Hatása a szervezetre: az immunrendszer működését serkenti.
Tipp: használjuk hangsúlyosabban az egész lakás dekorációjában és az öltözködésnél.

ZÖLD: - a harmónia színe.
Hatása a lélekre: ellazít, kisimítja az idegeket.
Hatása a szervezetre: enyhíti az időjárás iránti érzékenységet.
Tipp: kapható lazító hatású fürdősó, ami zöldre festi a fürdővizet, vagy kaolin tartalmú testápoló pakolás.

Több színt a mindennapokba!
Kék színű párnák között könnyebben alszik el. A fürdőszobába kerüljön narancsszínű törülköző, hogy reggel segítsen felébredni és jó hangulatba lendítsen. Sárga virágcsokor a nappaliban és máris, mintha kisütött volna a nap a szobában. A növények zöldje megnyugtat. Már csak egy lila sál hiányzik, ami beindítja a fantáziát!

A varázslatos Hold

 

A hol különböző állásaihoz a hiedelmek és az ezoterika különböző tulajdonságokat társít. Különböző hold állásoknál különböző folyamatokat érdemes elkezdeni, mint például: fogyókúra, testedzés, stb.

HOLD: a titokzatos erők égiteste. Apályt és dagályt előidézve taszítja és vonzza a tenger vizét. Ritmust ad a természetnek, de befolyásolja az ember testét és a lelkét egyaránt. Akár új Hold, növő Hold, teli Hold vagy fogyó, a huszonnyolc napos periódus rányomja a bélyegét a kedélyünkre. Legyen szó sportról, diétáról vagy szépség ápolásról, fokozhatjuk a hatást, ha helyes Holdállásnál végezzük.

ÚJHOLD: - most méregtelenítsünk!
Ebben a fázisban a Hold két-három napig a Nap és a Föld között időz. A felénk forduló fele csaknem teljesen sötét. Ez a megtisztulás és újrakezdés ideje. Amibe most kezdünk, azt valószínűleg siker koronázza. Ha le akarunk szokni a dohányzásról, ilyenkor szánjuk rá magunkat!
Szépség: - fürdővízbe tegyünk tengeri sót, az segíti a méregtelenítést!
Testedzés: - ilyenkor ne terheljük a szervezetünket! Meditáció szolgálja a belső egyensúlyt. Üljünk egyenesen, koncentráljunk a légzésre és lazítsunk!
Táplálkozás: - ez a szervezet salaktalanításának a legjobb időpontja. Egy napig csak gyümölcsteát, gyümölcslét, ásványvizet igyunk, hogy kilúgozódjanak a mérgező anyagok.

NÖVŐ HOLD: - Edzük a testünket!
Ez a fázis majdnem két hétig tart. A növekedés, a regeneráció, a befogadás időszaka. A test ilyenkor töltekezik, gyűjti az erőtartalékait.
Szépség: - Bármi jót is adunk most a testünknek, annak hatása megsokszorozódik. Eljött a tápláló arc pakolás ideje. Ebben a fázisban érdemes hajat vágatni és festetni. A frizura tovább tart.
Testedzés: A hold ereje kedvez a testépítésnek. A súlyzózás és más kitartó rőréning megteszi a hatását, gyorsabban épül fel az izom.
Táplálkozás: - amit magunkhoz veszünk, biztosan beépül a szervezetünkbe. Ezért van, hogy ilyenkor gyorsabban is hízunk. Nem árt, ha csábító zsírégetőt is felveszünk a napi menübe. Az ananász, papaya, narancs, grapefruit és citrom elégeti zsírtartalékunkat.

TELIHOLD:- Kényeztessük a bőrünket!
A Hold félig megkerülte a Földet, most szemben áll a Nappal, tehát a megvilágított fele van felénk. Sokakat kínoz álmatlanság és nyugtalanság. Bármi kétszeresen hat, ami harmóniát hoz.
Szépség: - A bőr befogadóbb, mint bármikor. Most érdemes ránctalanító pakolást felvinni.
Testedzés: - A kocogás elűzi a nyugtalanságot. Citromfűtea és levendulaolajos fürdővíz gondoskodik a nyugodt álomról.
Táplálkozás: - idegesség ellen együnk banán, a magnézium tartalma csökkenti a stresszt. A zabpehely /B-vitamin tartalma/ nyugtat, a dió és a mogyoró /E-vitamin, cink/ erősíti az idegeket.

FOGYÓ HOLD: - Most kezdjük el a fogyókúrát!
A fogyó hold ereje segít megválni a terhektől.
Szépség: - A bőr mélytisztításának jött el az ideje. Az arcbőrkamillás gőzben felpuhul, készen áll a pórusok megtisztítására.
Testedzés: - A fogyó Hold energiát szabadít fel. A testedzés minden formája sikerrel kecsegtet: kocogás, aerobik. Lelkileg a csúcson van!
Táplálkozás: - Ebben a fázisban válik meg a legkönnyebben a fölösleges kilóktól. Nincs éhségérzet, és az anyagcsere remekül működik.

Csillagjegyekkel harmonizáló kövek

 

Melyik csillagjegyhez milyen féldrágakő és drágakő illik? Sokan kérdezik. Az ő kedvükért itt egy majdnem teljes lista.

Bak: - borostyán, kalcedon, jáspis, holdkő, turmalin, hegyikristály

Vízöntő: - karneol. lazurit, obszidián, ónix, topáz, zafír

Halak: - szodalit, türkiz, holdkő, zafír, opál

Kos: - ametiszt, gránát, hematit, jáspis

Bika: - achát, akvamarin, türkiz, citrin

Ikrek: - tigrisszem, karneol, aranytopáz, kalcedon

Rák: - jáspis, hegyikristály, jáde, rózsakvarc

Oroszlán: - borostyán, jáspis, karneol, lazurit, rubin

Szűz: - lazurit, szodalit, tigrisszem, zafír

Mérleg: - akvamarin, aventurin, amazonit, jáde

Skorpió: - ametiszt, gránát, hematit, malachit, obszidián, turmalin

Nyilas: - gránát, jáspis, lazurit, türkiz, ónix.

Talizmánok és Amulettek


Amikor valaki karikakagyűrűvel lepi meg a párját, talán eszébe sem jut, hogy ezzel egy ősi kaldeus szokást elevenít fel. Évezredekkel ezelőtt ugyanis a házasodó ifjú párt aranyzsinórral kötötték össze, majd a zsinór egy darabkáját az ujjukra, csuklójukra kötve hordták, hogy szerencsés és boldog legyen a házasságuk.

A talizmánok Indiából jutottak el először a perzsákhoz, arabokhoz, zsidókhoz, görögökhöz, és az évszázadok során az egész világon elterjedt a használatuk. A talizmánnal a jóindulatú, kedvező energiákat vonzzuk magunkhoz, az amulettel pedig /amely elsősorban a védelmező istenség képét, jelképét ábrázolja/ távoltartjuk a gonosz erőket.

Egyre nagyobb divat a talizmán vagy az amulett. Az ideges emberek inkább a jáde vagy aventurin lánctól várnak megkönnyebbűlést, a számítógépen dolgozók a hegyikristály- vagy antracitlánccal védekeznek a számítógépek káros sugarai ellen.

Peter Federer drágakőgyógyász Ravensburgban több évtizede kutatja a kövek gyógyító hatását, és állítja, hogy minden drága és féldrágakő nagyon sajátosan hat az emberi szervezetre. Bár sok ember mágikus hatással ruházza fel a köveket, valójában olyan természetes , biofizikai hatásról van szó, amit az ókoriak tudományosan magyarázni nem tudtak, csupán a végeredményt észlelték. Ma azonban a tudományos kutatások bebizonyították, hogy a kövek vitaminokkal és enzimekkel hozhatók összefüggésbe.

A kő felveszi az általunk kibocsájtott hektikus, diszharmónikus, betegséget előidéző rezgéseket, megszűri azokat, és visszaküldi, mint tiszta, erős és harmónizáló rezgéseket. A köveknek, kristályoknak hihetetlenül nagy az információtárolási kapacitásuk: nagyon kis helyre elképesztő mennyiségű elektromágneses rezgést, illetve információt képesek besűríteni. A legegyszerűbb mód a különböző kövek energiájának „megcsapolására”, ha mindig magával hordja az ember, - lehetőleg közvetlenül a bőrén, és egyszer-egyszer erősen megis szorítja. A drágakövek nagyon jó hatással vannak a bőrre is: simává, selymessé varázsolják.

Aki számítógépnél ül, annak ajánlatos rózsakvarc kar és nyakláncot hordani, vagy turmalint tenni a billentyűzet mögé, mert mindkét kő kitűnően felszívja a káros sugarakat.

Gyógyító kövek


A régi korok embere szerves egységben élt a természettel. Közvetlen tapasztalata és tudása volt élő és élettelen környezetének tulajdonságairól. Ismerte és felhasználta a növények és a kövek gyógyító erejét.

A legtöbb emberrel előfordult már, hogy a természetben sétálva egy-egy kavics, kő színe, formája annyira megragadta, hogy hazavitte magával. Ez a vonzalom, mint modtuk, nagyon régi. A kövek mindig is csodálatot és érdeklődést váltottak ki. Az emberi kultúra kezdeteitől használták őket munkához, díszítéshez, természetfeletti képességeket, hatásokat tulajdonítottak nekik.

Különböző ősi hitvilágok más-más kőzeteket tüntettek ki megbecsülésükkel, a modern világ pedig hatalmas anyagi értéket társít némelyik kőfajtához. A keleti gyógyászat az orvoslásban tartotta hasznosíthatónak többjüket. Ma már mérésekkel is igazolni lehet, hogy a különféle kőfajtáknak különböző erőterük, kisugárzásuk van.

Természet feletti erőt tulajdonított bizonyos, többnyire színes köveknek. A természettől elszakadt, civilizált világ ezt a tudást elfeledte. A huszadik század végén azonban ismét ráirányult a figyelem a drágakövekre, féldrágakövekre és azoknak a gyógyhatására.
Az alternatív gyógyászat sokféle probléma kezelésére javasolja ezeket, a hatásuk alapján többféle besorolást tartanak számon:

- Energetikai felosztást, az energiaközpontok, csakrák szerint.
- Lelki hatás szerinti felosztást.
- Betegségek gyógyítása szerinti felosztást.

Van olyan szakember, aki azt tanácsolja, hogy az ember egyszerűen támaszkodjon az ösztöneire, és azt a követ válassza, vásárolja meg, amelyikhez vonzódik, amelyik szinte hívogatja.

Az ősi kínai gyógyászat, az akupunktúra kezdetben köveket használt, amit később a tű váltott fel.

A kineziológia ma is előszeretettel használ a gyógyításban köveket, és az asztrológia is foglalkozik azok pozitív kisugárzásával.

A kövek különböző rezgéseket vesznek fel, és bocsátanak ki.Igy minden kő más és más rezonanciát idéz elő a testben. Minden testi és lelki betegségre van jótékony hatású, gyógyító kő, ami segít a szervezet egyensúlyát helyreállítani.

A kövek kémiai alkotóelemeiken és kristályrendszereiken keresztül hatnak, színeikkel fényenergiát juttatnak a szervezetbe. Megfigyelték hogy a különböző kövek más-más testrészekre, szervekre vannak jó hatással. Ez a kövek különböző energiájának köszönhető. Fizikai mérések igazolják, hogy a köveknek erőtere, kisugárzása van.

Gyakran már színével, mintájával és formájával ámulatba ejtik az embert. Van olyan kő, ami szinte hívogat. Érdemes hallgatni erre az érzésre annak, aki követ vásárol. A kiválasztott követ mossuk le hideg folyóvízzel öt-tíz percen keresztül, majd a kő jellegétől függően napfényben vagy holdfényben töltsük fel. Így visszanyeri eredeti energiáját. Amennyiben folyamatosan hordunk egy követ, érdemes havonta megtisztítani, feltölteni.

Ne feledjük, minden testi és lelki betegségre van jótékony hatású kő, ami segít a szervezet egyensúlyát helyreállítani. A legfontosabb kövek és hatásik:

AKVAMARIN: hatásterülete: anyagcsere, állkapocs, csigolyák, csontok, fogak, garat, gyomor, idegek, immunrendszer, karok, kezek.

AMETISZT: hatásterülete: agy, agyalapi mirigy, anyagcsere, cukorbaj, epilepszia, fejfájás, görcsök, gyomor, hasnyálmirigy, hormonok, idegrendszer, légcső, mandulák, migrén, mirigyek.

HEGYIKRISTÁLY: hatásterülete: belek, emésztés, fekély, fertőzések, hormonzavarok, kimerültség, leukémia, mirigyek, nyirokrendszer, pajzsmirigy, szemek, szív, tüdő, vérkeringés, vérszegénység, zsírszövet, érzelmi blokk, idegrendszer.

HEMATIT: hatásterülete: égési sérülések, gyulladások, lép, máj, szemek, tüdő, vesék, vérkeringés, vérsejtek, hisztéria, önzés.

HOLDKŐ: hatásterülete: agyalapi mirigy, bélrendszer, bőr, csigolyák, fekély, gyomor, hasnyálmirigy, hormonok, lép, terhesség, félelem, lelki-érzékenység, skizofrénia. Ezt a követ teliholdkor nem szabad használni!

JÁDE: hatásterülete: anyagcsere, gége, immunrendszer, influenza, lép, máj, menstruáció, migrén, nyakcsigolya, pajzsmirigy szemek, szív, terhesség, termékenység, vesék, vérkeringés.

OPÁL: hatásterülete: leukémia, máj, nemi betegségek, olvasási zavarok, petefészek, szexuális zavarok, vörös-és fehérvérsejtek , apátia, depresszió, félelem, hangulatingadozások, letargia.

RÓZSAKVARC: hatásterülete: herék, kimerültség, leukémia, máj, nátha, nemi betegségek, petefészek, szexuális zavarok, szív, termékenyég, tüdő, vastagbél, vérerek, vérkeringés, vesék, hangulatingadozások, szorongások.

TÜRKIZ: hatásterülete: étvágytalanság, izmok, nyálkahártya, szemek, vérnyomás, félelem, határozatlanság, kiegyensúlyozatlanság.

ÓNIX: bőr, csontok, gyomorfekély, haj, hallás, idegek, körmök, lábak, lép, szemek, szív, vesék, félelem, hangulatingadozások.

Google PageRank

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok Items.hu Linkgyűjtemény Kategorizált linkek a kezdőlapon! A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization