Category Archives: Főtt csirke étel receptek

CSIRKEMELLEL TÖLTÖTT KARALÁBÉ

 

Hozzávalók:

csirkemell 2 db vagy 1 tyúkmell
füstölt szalonna 5 dkg
karalábé 6 nagyobb fiatal a zöld levéllel együtt
petrezselyem zöld 1 csomó
vaj 5 kg
tejföl 2 dl
tejszín 2 dl
rizs 15 dkg
tojás 1 db
tyúkhúsleveskocka 2 db
őrölt fehér bors, só
rozmaring
liszt 2 evőkanál

A húst lefejtjük a csontról, majd a bőrével és a szalonnával együtt ledaráljuk. Összekeverjük a megmosott rizzsel, a tojással, 5-6 evőkanál vízzel, Ízesítjük 1 kávéskanál sóval és 1-1 késhegynyivel a fűszerekből.
A karalábékat meghámozzuk, kivájjuk a közepüket. A kikapart darabokat és a fiatal leveleket apróra vagdaljuk, és egy széles lábosba terítjük. A karalábékat megtöltjük a húskeverékkel. A maradékból vizes kézzel gombócokat formálunk. A karalábékat a serpenyőbe rakjuk. A mellcsontokat szintén. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, majd beletesszük a leveskockákat és 1-1 késhegynyit a fűszerekből. A mikor forr belerakjuk a gombócokat is. Takarékon kb. 30 percig főzzük. A vajból a liszttel világos rántást készítünk, belekeverjük a tejfölt és a tejszínt, az apróra vágott zöldpetrezselymet /helyette apróra vágott kaprot is használhatunk, különlegesen finom ízt kapunk / és jól összeforraljuk az étellel.
Tűzálló tálban tálaljuk, friss fehér kenyérrel.

CSIRKEMELLBŐL KÉSZÜLT TÖLTÖTT PAPRIKA

 

Hozzávalók:

csirkemell 2 db vagy 1 tyúkmell
császárhús 10 dkg
paprika /tölteni való/ 12 db
rizs 20 dkg
paradicsompüré 2 kis doboz
őrölt fehér bors, só
oregánó /szurokfű/
rozmaring
tyúkhúsleveskocka 2 db
olajos rántás 2 evőkanál
tojás 1 db
cukor 3-4 evőkanál

A húst lefejtjük a csontról, majd a bőrrel és a császárhússal együtt ledaráljuk. Összekeverjük a megmosott rizzsel, a tojással, 4-5 evőkanál vízzel. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1-1 késhegynyit a fűszerekből. A paprikát kicsumázzuk. Megtöltjük a keverékkel. Egy széles lábasba rakjuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje az ételt. Beletesszük a leveskockákat és a fűszerekből 1-1 késhegynyit. Takarékon kb. 40 percig főzzük. Zsírból és lisztből rántást készítünk, a paradicsompüréket összekeverjük a rántással, az étel levével és együtt felforraljuk. Cukorral édesítjük, ha kell még utána fűszerezzük.
Forrón tálaljuk, friss fehér kenyérrel.

CSIRKEMELLBŐL KÉSZÜLT TÖLTÖTT KÁPOSZTA


Hozzávalók:

csirkemell 2 db vagy 1 tyúkmell kb. 1 kg
füstölt szalonna 10 dkg
savanyú káposzta
káposztalevél /savanyított/ 12 db
paradicsompüré 1 dob
piros arany 2 evőkanál
rizs 20 dkg
tejföl 2 dl
őrölt fekete bors, só
pirospaprika
húsleveskocka 2 db
zsíros rántás 2 evőkanál
tojás 1 db

A húst lefejtjük a csontról, majd a bőrrel és a szalonnával együtt ledaráljuk. Összekeverjük a megmosott rizzsel, a tojással, 4-5 evőkanál vízzel. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, késhegynyi borssal és paprikával. A káposztaleveleket leforrázzuk. A tölteléket 12 részre osztjuk és adagonként a levelekbe csavarjuk. A két végét begyűrjük.

Egy nagy lábos aljára rakjuk a savanyú káposzta felét Rárakjuk a mellcsontokat és a tölteléket. Ráterítjük a káposzta másik felét. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Beletesszük a leveskockákat. Takarékon kb. 60 percig főzzük. Zsírból és lisztből rántást készítünk, elkeverjük a paradicsompürével, piros arannyal, kevés sóval, borssal, pirospaprikával, és berántjuk vele az ételt.

Forrón tálaljuk. Kis tálkában tejfölt és friss kenyeret kínálunk hozzá.

HAMIS HAL MELEGEN ÉS HIDEGEN


Hozzávalók:

csirkemell 2 db vagy 1 tyúkmell
sárgarépa 3 szál
petrezselyemgyökér
karalábé 1 kis fiatal
zeller 1 közepes
vöröshagyma 1 db
fokhagyma 3-4 gerezd
paradicsom 1 db
petrezselyem zöld 1 cs.
burgonya 30 dkg
egész bors, só
szegfűbors
koriander
őrölt fehér bors
gyömbér
oregánó /szurokfű/
sáfrány
tyúkhúsleveskocka 1 db
tojás 3 db

A mellehúsát és bőrét lefejtjük a csontról. 3 liter vízbe feltesszük főni a csontot, a hagymát, és egy gerezd fokhagymát héjastól, 1 paradicsomot, 10 szem borsot, 1 szem szegfűborsot, 15 szem koriandert. 15 percig főzzük, majd leszűrjük és beletesszük a leveskockát. Hozzáadunk 1 kávéskanál sót, 2 karikára vágott sárgarépát, 1 petrezselyemgyökeret, a zeller felét és a karalábét csíkokra vágva. Újabb 10 percig főzzük együtt.
A húst és a bőrt ledaráljuk. A megmaradt zellert, sárgarépát és petrezselyemgyökeret lereszeljük, a két-három gerezd fokhagymát szétnyomjuk. Mindezt összekeverjük a tojásokkal, az apróra vágott zöldpetrezselyemmel, késhegynyi sóval és ugyanannyi fehér borssal, gyömbérrel, szurokfűvel és rozmaringgal. Vizes kézzel 4-5 cm átmérőjű, lapított gombócokat formálunk és a forró levesben 10 percig főzzük. Végül beleszórunk késhegynyi sáfrányt. A burgonyát héjában / nem túl puhára / megfőzzük, meghámozzuk és karikára vágva a levesbe tesszük. Mégegyszer összeforraljuk. Ha szükséges még sózzuk. A sajátos fűszerezéstől az étel gyengén hal ízű.
Forrón, mélytányérban adjuk asztalra. Ha marad húsgombócunk, kitűnő hideg előételt készíthetünk belőle. Szűrjünk le egy kevés levet, és tegyünk bele egy evőkanálnyi zselatint, majd szűrjük rá a kistányérokba osztott gombócra. Miután megkocsonyásodott, fogyasztható.

TÖRÖK CSIRKE

Hozzávalók:

csirke
vöröshagyma
uborka
zöld paprika
paradicsom
burgonya
őrölt bors, só
sáfrány
fokhagyma
tejföl
vörösbor

A csirkét 8 részre vágjuk. Egy fazék aljára kockára vágott hagymát és uborkát helyezünk. Hozzáadunk szeletelt zöld paprikát és paradicsomot.. Erre jön a tisztított nyers burgonyakarika, majd a csirke. Ezután újra így folytatjuk a rétegezést úgy, hogy közben sóval, őrölt borssal, csipetnyi sáfránnyal ízesítjük. A végén zúzott fokhagymával elkevert tejföllel leöntjük, kevés vörösborral hígított vízzel felöntjük és rázogatás nélkül lassú forralással puhára főzzük.

CSIRKEGOMBÓC

Hozzávalók:

csirkepörkölt / lásd csirkepörköltnél/
burgonya 80 dkg
liszt 40 dkg
tojás 1 db
tejföl, só

A szokásos módon csirkepörköltet készítünk, majd kicsontozzuk.
Közben 80 dkg burgonyát héjában megfőzünk, meghámozunk és áttörünk. Eldolgozzuk 40 dkg liszttel, valamint 1 db. tojással, csipetnyi sóval. Kb. 1 órát pihentetjük.
A csirkét levétől lecsurgatjuk és pépesre vágjuk. Levét tejfölös habarással besűrítjük. A burgonyás tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, 8×8 cm-es kockákra vágjuk. Ráhalmozzuk a húskrémet és gombócokat formálunk. Lassan, lobogó sós vízben kifőzzük.
Saját tejfölös mártásával áthúzva, zöld paprikával és paradicsommal díszítve tálaljuk.

ZALAI CSIRKELEVES

Hozzávalók:

csirke
leves zöldségek
tejszín 1 dl
tojássárgája 1 db
citromlé
kemény tojás

A tisztított és nyolc részre darabolt csirkéből a szokásos módon egy erősen zöldséges húslevest főzünk. Amikor a levest leszűrtük, a húsokat kicsontoztuk, akkor óvatosan átforraljuk 1 dl tejszínbe kevert 1 tojás sárgájával, és néhány csepp citromlével ízesítjük. A húsokat és a zöldségeket metéltre vágjuk. Visszahelyezzük a levesbe.
Tálaláskor kemény tojás gerezdeket adunk hozzá betétként.

ÚJHÁZY TYÚKLEVES /másképp/

Hozzávalók:

egész bors, só
hagyma félbevágva
leves zöldségek/sárgarépa, fehérrépa, zeller, karfiol, karalábé, gomba,
zöldborsó/

A kb. 1,5 kg-os tyúkot jól megmossuk és nyolc részre vágjuk. Megtisztítjuk a belsőséget. Az ízekre vágott tyúkot kb. 2 l vízzel feltesszük főni. Sóval, egész borssal és egy félbe vágott hagymával ízesítjük. Amikor a hús félig megpuhult, akkor hozzáadjuk a tisztított , de nem darabolt sárgarépát, fehérrépát, zellert, karfiolt, karalábét, gombát, zöldborsót. Amikor a hús teljesen puha, akkor pár percig állni hagyjuk a levest, majd leszűrjük. Zsírtalanítjuk. A zöldségeket metéltre vágjuk és finom metélttel tálaljuk.

TÁRKONYOS CSIRKERAGULEVES

Hozzávalók:

csirkeaprólék 40 dkg
vöröshagyma fél fej
törött bors
majoránna
liszt 2 ek.
tárkony
galuska 1 tojásból készítve
tejföl
citromlé

A tisztított és kockára vágott vegyes zöldséget fél fej finomra vágott vöröshagymával, 40 dkg kockára vágott csirkeaprólékkal félig puhára pároljuk. Sóval, törött borssal, egész kevés majoránnával ízesítjük, majd megszórjuk 2 ek. liszttel és feleresztjük 1,2 l vízzel. Beleteszünk egy csokor apróra vágott tárkonyt és átforraljuk. Ezután 1 tojásból galuskát készítünk és azt beleszaggatjuk.
Tálaláskor tejföllel és citromlével ízesítjük.

FIRENZEI CSIRKELEVES

Hozzávalók:

leves zöldség /sárgarépa, gyökér, zeller, karalábé, kelkáposzta, vöröshagyma/
fűszerek /só, szemes bors/
zsemlekockák
reszelt sajt

A nyolc részre darabolt csirkét leveszöldségekkel, fűszerekkel puhára főzzük és kicsontozzuk. A húst metéltre vágjuk. Zsemlekockákat pirítunk, erre szedjük a szintén
Metéltre vágott zöldségeket, a húst és a forró levest. Reszelt sajttal vastagon meghintjük, finomra vágott petrezselyemmel díszítjük.

Google PageRank