Hozzávalók:
kakas
füstölt szalonna 5 dkg
margarin 3 dkg
liszt 25 dkg
vaj 15 dkg
tojás 2 db
gomba 50 dkg
csirkemáj 40 dkg
gyöngyhagyma 5-6 db
vermut / Amor / 0,5 dl
kis törött bors, só
![]()
A gombát megtisztítjuk, megmossuk, felszeleteljük. Olvasszuk fel a margarint és kicsit pároljuk benne a gombát. Sózzuk és borsozzuk meg. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymákat, a kicsire vágott májakat és pároljuk mindegyiket puhára. Ha elkészült hagyjuk kihűlni, majd a megtisztított , megmosott kakast töltsük meg vele. A szalonnát szeleteljük, borítsuk be vele a kakas mellét. Kössük rá fonallal, tegyük tepsibe, öntsük le az olvasztott vajjal és süssük pirosra. Lassan süssük, közben öntözgessük. Ha elkészült hagyjuk kihűlni. Ekkor az oldalán vágjuk ketté, szedjük ki a csontokat és állítsuk össze a kakast , mintha egész kakas lenne. A lisztet keverjük el a 10 dkg vajjal, a tojásokkal, sóval, jól dolgozzuk össze. Adjunk hozzá egy kis vizet / 1 evőkanálnyit /, hogy jó rugalmas tésztát kapjunk. Nyújtsuk ki, tegyük közepére a kakast. Borítsuk rá a tészta széleit. Vizes kézzel jól nyomkodjuk össze, nehogy kinyíljon. Kenjük meg tojássárgájával és előmelegített sütőben süssük, míg szép piros nem lesz.
Felszeletelve tálaljuk.
Post a Comment