MINDENKI KENYERE A BURGONYA
A közkedvelt gumós növényt nevezik burgonyának, krumplinak. A krumpli szó a német tájnyelvi „krumper”, „krumpir” szavakból ered /Grundbirne, vagyis földi körte/. Az angol potato szó spanyol eredetű, a Bahamákról származó batata alakult át az angol nyelvben potatóvá.
A gumós növény a 16. század második felében került Európába a dél-amerikai Andokból /Chile, Peru/ spanyol hódítók közvetítésével. A fagyasztva szárított burgonya receptje még az inka indiánoktól ered. Fagyos éjszakákon a földön szétterített gumókat nappal szalmával takarták le a nap égető sugarai elől. Néhány nap elteltével, mialatt a burgonya teljesen kifehéredett, a nők és a gyerekek megtaposták a burgonyát, hogy megszabadítsák a felesleges nedvességtől. Majd vízsugárral átmosták, és 14 napig szárították. Az így nyert burgonya legalább négy évig fogyasztható volt. Európai terjedését gátolta az addig ismert növényektől eltérő művelési mód és a hozzá fűződő balhiedelmek, mert mérgező, föld feletti részei miatt ehetetlennek tartották. A legenda szerint egy tűzvész alkalmával véletlenül nagy mennyiségű gumó sült meg a spanyol királyi udvarnál, amit a tűzoltásra rendelt parasztok megkóstoltak. A franciáknál maga a Napkirály és felesége szorgalmazta elterjesztését úgy, hogy a király gomblyukába, a királyné pedig a hajába tűzött burgonyavirágot.
Magyarországra az első gumókat a 17. század közepén, Németországból hazatérő diákok hozták magukkal, akiket azzal a váddal fogták perbe, hogy meg akarják mérgezni az embereket. A bizonyítékként feltálalt sült krumpli azonban annyira ízlett a bírónak, hogy felmentette a vádlottakat.
A 17-19. században Európában egymást követték az éhínségek, ezért fordultak a nagy hozamú kenyérhelyettesítőhöz. Hazai elterjedésében fordulatot jelentett az 1815-17-es ínséges időszak, amikor országszerte megismerték.
Post a Comment