Gyógyító Ételek - A Gombák

 

Gyógyító Ételek - A Gombák

Az első keresztény remeték, a húsevéstől óvakodó különféle hitű magyarok fontos eledele volt a gomba, ami nem termesztettek mégis termett. Joggal tekintették tehát a gondviselés nyilvánvaló jelének. Az Isten adta a gombákat, mondják ezt ma is, nem lehet tudni, miből is lettek.
Nem csak az élelmezésben, hanem a gyógyításban is szerepük van. Összesen húsznál több gombát használnak és korábban is használtak a magyar népi gyógyításban körülbelül 30-35 féle kór kezelésére, megelőzésére és gyógyítására, de nem csak emberi, hanem állati betegségek gyógyítására is.

Gombát szedni mindig eső után érdemes, mivel a víz hatására nagyon gyorsan nőnek. Gombaszedéshez még a gyakorlott gyűjtők is vigyenek magukkal gombahatározót, jól vágó kést, kosarat vagy vászon táskát. Az a fontos, hogy a leszedett gomba levegőt kapjon, nejlonzacskóban ugyanis befülled és bomlásnak indul.

Ha befejeztük a gombaszedő kirándulást, mindenképpen forduljunk gombaszakértőhöz, aki hétvégenként is megtalálható a piacokon, ellenőriztessük a leszedett példányokat!
Ha viszont vásároljuk, csak olyan helyen szerezzük be, ahol hatósági ellenőrzésen ment keresztül a gomba, és fogyasztásra alkalmasnak minősítették!

A gomba 90 százalékban vízből áll, és rendkívül zsírszegény, viszont nagyon sok rostot tartalmaz, így alacsony kalóriatartalma mellett is nagyon jól telít. Még a sok gomba fajta közül is kitűnik a laskagomba, aminek 100 grammjában csak 11 kalória van.

A zöldnövényekkel ellentétben a gomba tekintélyes mennyiségű D-vitamint tartalmaz, ami a csontok és fogak felépítéséhez nélkülözhetetlen. Magas vastartalma miatt ezek az „erdő gyümölcsei” fontosak a vérképzésben is.

Levesnek, mártásnak, pirított gombának pörköltnek, paprikásnak az apróbb gombákat használjuk, roston vagy olajban sütéshez a szép nagy kalapú gombák az igaziak, ilyenkor a szárakból készítsünk gombalevest. A csiperkegombát szinte minden gombás ételhez használhatjuk, a vargánya /tinóorrú/ viszont pörköltnek vagy tejfölösen az igazi.

Written by on February 13th, 2008 at 6:02 am    

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

Google PageRank