KÜLÖNLEGES MOGYORÓS CSIRKE

 

Hozzávalók:

csirkemell 60 dkg
mogyoró 40 dkg /pörkölt/
szójamártás 2 evőkanál
étkezési keményítő 2 evőkanál
fehérbor 1 dl
fokhagyma 1 gerezd
olaj
cukor
gyömbér, só

A csirkemellet apró kockákra vágjuk. Összekeverünk egy evőkanál keményítőt két evőkanál vízzel, hozzáadunk egy-egy evőkanál szójamártást és bort, 2 evőkanál étolajat, egy csipet sót, és beletesszük a húsokat. Addig pácoljuk, amíg a mogyorót megtisztítjuk, és olajban, kislángon sárgára sütjük, majd kiszedjük. Egy serpenyőben füstölésig olajat hevítünk, beletesszük a pácolt csirkehúst, és kb. 2-3 percig kevergetjük benne, majd kiszedjük. Kevés olajat és egy evőkanál szójamártást felhevítünk, zúzott fokhagymát, vízben oldott keményítőt, 2 evőkanál bort, kevés cukrot és gyömbér port adunk hozzá.
Beleöntjük a kisütött húst és a mogyorót, jól átforgatjuk, majd azonnal tálaljuk.
Rizs köretet kínálunk hozzá.

Hogyan kezeljük a cukorbetegség átall okozott láb problémákat?

 

A cukorbetegek lába sokkal több gondozást és odafigyelést igényel, mint egészséges társaiké. A szívtől távol található lábak vérkeringése a cukorbetegeknél különösen rossz, ezért még az apróbb sérülések is könnyen elfertőződhetnek és nehezebben is gyógyulnak.
Miért különösen hajlamosak a lábfertőzésre a cukorbetegségben szenvedők?
A diabétesznek két kellemetlen mellékhatása is van: az arterioszklerózis /lerakódás az artériákban/, az érelmeszesedés, az érfalak megkeményedése. Ezek a tünetek sajnos már viszonylag korán jelentkeznek cukorbetegség esetén, mivel csökkentik a vérellátást, a legtöbb kárt a szívtől távol eső testrészek, pl. a lábak szenvedik.

Ha nem jut elég vér…

Ha testünk valahol megsérül és fertőződik, a gyógyulás feltétele, hogy elegendő friss vér kerüljön közelébe. A vér szállítja ugyanis az oxigént, a fehérvérsejteket, amelyek megtámadják és semlegesítik a baktériumokat, és a gyógyulást elősegítő tápanyagok is a véráram útján kerülnek az „esemény” helyére. Ha a szervezet nem képes megfelelően lokalizálni a fertőzés helyét, az könnyen elterjed és komoly károsodást okozhat a megtámadott testrészben. Az üszkös elhalás a szövetek pusztulását jelenti, mely jelentős fertőzés vagy fagysérülés miatt alakul ki. A cukorbetegnek tehát bármilyen lábfertőzéssel orvoshoz kell fordulni, különösen akkor, ha vérkeringése károsodott.

Az arterioszklerózis azonban karban tartható, elkerülhető, és a fertőzések természetesen nem vezetnek automatikusan üszkösödéshez. Mégis elővigyázatosnak kell lenni, minimálisra kell csökkenteni a láb fertőzésének a veszélyét. Érdemes rendszeresen megvizsgálni a lábat, hogy van-e rajta valamilyen sérülés, és tartózkodni kell a „házi műtétektől” is, a tyúkszem, a benőtt köröm otthoni „műtétjétől”. Elég az olló megcsúszása, és a nem kielégítő keringés, hiányos védelem következtében kialakulhat a fertőzés.

Száraz lábbal megúszni

Ahogy korosodunk, és ez nem csak a cukorbetegeknél van így, bőrünk egyre szárazabb. A lábakon, különösen a sarkakon száraz berepedések keletkeznek, amelyek, amellett hogy fájdalmasak, a fertőzés nyitott kapui. A megoldás egyszerű: hidratáló krémet kell használni a lábra is. A vérkeringés a kor előrehaladtával szinte természetesen romlik, így az idősebbek lába is nehezebben gyógyul. A bőr is érzékenyebb lesz, ezért hajlamosabb a gyulladásra, hólyagosodásra. Séta vagy torna alkalmával ne felejtsünk el gyapjú vagy pamut zoknit húzni, ami felszívja a láb izzadtságát. A nedvesség kedvez a gombás fertőzések kialakulásának, érdemes lábizzadás-gátló spray-t, vagy hintőport használni. Ügyeljünk arra, hogy a zokni szára ne legyen szűk, ne szorítsa el az amúgy is bajban lévő vérkeringést.

Hogyan kényeztessük a lábunkat?

 

A legegészségesebb láb is elfárad estére, és bizony nem árt, ha hetente legalább egyszer időt szentelünk a „karbantartására”.

Puhítás:
Talpunk bizonyos részein, ott ahová a teljes testsúlyúnk nehezedik, bőrkeményedés keletkezik. Ez a keményebb bőr megerősíti, védi a talpunknak ezeket a pontjait, végső soron a megvastagodott bőr hasznos is lehet, de semmiképpen ne hagyjuk, hogy túlságosan megvastagodjon a bőrkeményedés, mert ez később fájdalmas lehet. Bőrpuhító krémmel kenjük be a problémás területeket, majd bőrradírral vagy bőrkeményedés eltávolítására alkalmas reszelővel dörzsöljük át lábunkat.

A láb áztatása:
Kicsit makacsabb bőrkeményedés esetén nagyon hatásos a lábfürdő. A meleg vízbe tegyünk fürdősót, esetleg csepegtessünk bőrpuhító illóolajat /mandulaolaj/ és áztassuk legalább negyedóráig a lábunkat. Ezután már biztos sikerül a dörzskővel eltávolítani a megvastagodott bőrt.
Áztatás után jó alaposan kenjük a lábunkat tápláló krémmel.

Körmök:
Az áztatáskor a körmök is felhupulnak, így sokkal könnyebb lesz pedikűrözni. Ne ollót, hanem csiptetőt használjunk, majd reszelővel simítsuk el az egyenetlenségeket. A körmök sarkait kerekítsük le, így megakadályozhatjuk a köröm benövését a bőrbe. A körömágyra ránőtt körmöt toljuk le a körömről, de soha ne vágjuk ki. A vágás során ugyanis apró sebek keletkeznek, amelyeken át gombák és egyéb fertőzések juthatnak be a szervezetbe.

Még egy tipp:
Fáradt lábunkat gyorsan és könnyen felfrissíthetjük, ha egy henger alakú farúdon görgetjük a talpunkat néhány percig. Így serkentjük a láb vérkringését, megmasszírozzuk a reflexzónákat.

BOGRÁCSBAN KÉSZÜLT ZÖLDSÉGES CSIRKE

 

Hozzávalók:

csirkecomb 4 db
zöldborsó 30 dkg
sárgarépa 2 szál
petrezselyem gyökér 1 db
karalábé 1 db gyenge
vaj 5 dkg
ételízesítő, só

A combokat megmossuk, leitatjuk a nedvességet, és megsózzuk.
A bográcsban megolvasztjuk a vajat, és a húsokat hirtelen megsütjük benne. Rátesszük a megtisztított, feldarabolt zöldségeket és rövid ideig együtt pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Sóval, ételízesítővel fűszerezzük. Amikor a hús félig megpuhult, óvatosan beleforgatjuk a hasábokra vágott burgonyát, és készre főzzük. A bográcsot néha megrázogatjuk / A főzés közben elpárolgott vizet úgy pótoljuk, hogy a kész étel szaftos legyen, de ne leveses /.

Mitől lehet lábszagod? Műszálas zokni, edzőcipő, izzadás, gombásodás


Lábunk a legjobban igénybe vett testrészeink egyike. Kimutatták, hogy egy tevékeny ember születésétől haláláig olyan sokat járkál, hogy ezzel hétszer kerülhetné meg az Egyenlítőt.
Ehhez a terheléshez egészséges lábakra van szükség, de az is érthető, hogy éppen emiatt lábakkal kapcsolatban sokféle probléma merülhet fel.

A fiatalok között a leggyakoribb probléma a túlzott izzadás. Nem véletlen, hogy ez a terület nedvesedik a legjobban, hisz itt helyezkednek el legsűrűbben azok a verejtékmirigyek, melyek közvetlenül a bőr felszínére nyílnak. Serdülő és fiatal felnőtt korbana hormonális változások hatására a verejtékmirigyek működése fokozódik, és ha ehhez még a meleg, rosszul szellőző műszálas zoknik és műanyag edzőcipők hatása is hozzájárul, az érintetteknek sok kellemetlenséggel kell számolni.

Az izzadás, a meleg, nedves, sötét közeg jó táptalaja a kórokozók, elsősorban a gombák megtelepedésének. Ez okaozza a jellegzetes lábaszgot is.

A gombák jelenlétét – a fertőződés után közvetlenül – elsőként a bőr viszketése jelzi, amit a bőrpír követ. Később a viszketést hámlás vagy apró hólyagok megjelenése követi.
A hólyagok gyakran körkörösen helyezkednek el. A kör alakú, gyulladt elváltozás, hosszabb fennállás után, a középső részén látszólag gyógyul, a széli részén pedig terjed. Kezeletlenül nagy területeken is kialakulhatnak összefolyó, gombás foltok.

A bőrről a gombásodás átterjedhet a körmökre is: a magyar lakosság legalább 10 %-a szenved a körömgombásodás tüneteitől.

Melyek ezek a tünetek?
A körömlemez megvastagodik, a köröm töredezetté válik, a körömlemez alól sárgás szarumassza kaparható ki. Eleinte csak egy körmön, annak is csak a széli részén észlelünk elszíneződést, majd megvastagodást, később a gomba megbetegíti az egész körömlemezt, illetve a szomszédos körmökre is átterjedhet. A körmöt fonalas, sarjadzó és penészgomba egyaránt megbetegítheti.
A fonalas gombák által okozott fertőzés általában a szabad szél felől kezdődik, A sarjadzó gomba inkábba körömágy felől támad.

Egyes betegségek, például a cukor betegség vagy az immunrendszer gyengeségét okozó egyéb állapotok hajlamosítanak gombásodásra, de gyakrabban fertőződnek a sportolók is – nemcsak a vizes sportokat űzők, hanem azok is, akik más sportágakban versenyeznek, és a közös zuhanyzókban fertőződnek. A gombásodás kezelése kis felületre terjedő, csak a bőrön jelenlévő tünetek esetében lokálisan használható oldatokkal, krémekkel is lehetséges. Ha azoban makacs, nagy területre terjedő, vagy a körömlemez nagy részét is érintő betegségről van szó, nem elegendő a külsőleg alkalmazott kezelés, hanem szájon át szedhető, orvos által felírt gyógyszerre van szükség.

Nemcsak a gombásodás okozhat kellemetlenséget a körmökön, illetve a körmöket körülvevő szövetekben. Gyakori probléma a benőtt köröm, amely általában helytelen pedikűrözési technika miatt alakul ki. Ha a köröm hegyes vége nyomja a bőrt, ott sérülést okoz. Ezen a sérülésen kórokozók hatolhatnak be, és genyes fertőzést hozhatnak létre. Hosszabb fennállás után a gyulladás krónikussá válik, a köröm mellett pedig vadhús képződik. Ez olyan méreteket is ölthet, hogy a rendes cipő viselését is akadályozhatja. Megoldása a gyulladás kezelése után általában sebészi, de az enyhébb esetek vértelenül is kezelhetők.
Ahhoz, hogy lábunk egészségét megőrizzük, érdemes hangsúlyt fektetni a betegségek megelőzésére.

„Lábravaló” tanácsok:

Lábbelink legyen elég bő, ne nyomja a körmöket. Lehetőleg bőrből készüljön, nyáron pedig legyen nyitott.
Viseljünk pamutból vagy cérnából készült zoknit.
Manikűrözéskor vágjuk helyes technikával a körmöket, ne okozzunk sérülést.
Uszodában, közös zuhanyzóban hordjunk papucsot.
Otthon se használjuk más papucsát, törülközőjét.
A bőrt, különösen a lábujjak közét, töröljük mindig szárazra.

Lábszárfekélyek kezelése


Ha véletlenül megvágjuk az ujjunkat, általában nem esünk kétségbe, hisz a seb hamarosan beforr: A gyors gyógyulás annak köszönhető, hogy a károkat helyreállító sejtek, az ezek működéséhez szükséges oxigén és tápanyagok hamar megérkeznek a baleset helyszínére. Ha mégsem érkeznek meg, akkor a seb nem hogy nem gyógyul, de mérete még növekedhet is. Ez történik a lábszárfekély kialakulásánál is.

A lábszárfekély kialakulásának oka legtöbbször valamilyen vénás elégtelenség, például a visszeresség. Ilyen esetekben a már tágult, kanyargós lefutású visszerekből az izompumpa nem képes az elhasznált vért a szív felé továbbítani, és rendszerint a visszafolyást gátló vénabillentyűk sem töltik be tökéletesen a szerepüket, aminek következtében a vér pangani kezd az erekben, sőt időnként visszafelé is folyik. Nő a lábszár bőrének hajszálereiben a nyomás, romlik a bőr szöveteinek tápanyag és oxigén ellátása, ami hosszabb távon a regenerálódó képességét is negatívan befolyásolja. Ilyenkor általában már elég egy apró sérülés is ahhoz, hogy a seb helyén súlyos fekély kezdjen kialakulni.

Tünetek:

A lábszárfekély leggyakrabban az alsó lábszáron, a bokák környékén jön létre, ami nem véletlen, hisz innen kell a legnagyobb utat megtennie az elhasznált vérnek a szívig. A vénás elégtelenség kialakulásának kezdetén még nem sok minden érezhető, csupán apró seprő vénák jlennek meg az alsó lábszáron, illetve megduzzadhat az Achilles-ín két oldala.

Ezt követően jön az Ún. „nyugtalan láb” tünet együttes, bizsergő lábfej, lábikragörcs, majd apró , érzékeny pirosas foltok jelenhetnek meg a lábszáron. A következő stádiumban a már rendszeresen visszatérő viszketésérzet mellett kékeslilás, barnás foltok jelennek meg a mindinkább elvékonyodó és fényessé váló bőrön, amit bevérzések és a vizenyők kialakulása kísér.
A folyamat végén az állandósuló lábdagadással és fájdalomérzettel és fájdalomérzettel párhuzamosan egy jelentéktelen kis sérülés nyomán kialakul a nehezen gyógyítható fekély. A folyamatosan nyílt seb a baktériumok és más kórokozók számára kiváló behatolási kaput jelent, ami a legkülönbözőbb szövődmények kialakulásához vezethet. Nem ritkák a következményes orbánc vagy egyéb baktériumok okozta fertőzések, amelyek súlyos esetben a csontig is hatolhatnak, de előfordulhat vérmérgezés éppúgy, mint a régóta fennálló lábszárseb esetén a laphámrák.

Kezelés:

Ha már megtörtént a baj, az egyik első teendő a szövetek vérellátásának a helyreállítása. Ebben a különböző keringést javító gyógyszerek szedése és a visszerek működését normalizáló rugalmas pólyák vagy harisnyák lehetnek segítségünkre, és nagyon fontos a kialakult sebek körültekintő ellátása is.

A felülfertőzések megakadályozása, a hámosodási folyamatok elősegítése érdekében a régóta használt módszerek /fertőtlenítő, hámosító kenőcsök, borogatók, sebhintőporok stb./ mellett az utóbbi időben egyre népszerűbbek a többfázisú kötszerek, amelyek alkalmazása során a különböző gyógyulási szakaszba lépő sebeket az állapotuknak leginkább megfelelő kötszerrel kell befedni. Ezek között az ún. nedves sebkötözőszerek, amik védelmet nyújtanak a külső ártalmakkal szemben /kórokozók, szennyeződések, mechanikai hatások/, biztosítják a sebgyógyuláshoz az optimális hőmérsékletet, páratartalmat, ezenkívül a sebgyógyulást elősegítő, megfelelő mennyiségű sebváladék sebfelszínén tartását kell, hogy biztosítsák. Hatalmas előnye ezeknek a kötszereknek, hogy a gyógyulás természetes folyamatába nem beleavatkoznak, hanem felgyorsítják azt, ráadásul nem kell naponta többször cserélni a kötés, a kezelés egyszerűbbé, kényelmesebbé válik.

BOGRÁCSBAN KÉSZÜLT LECSÓS CSIRKEMÁJ


Hozzávalók:

csirkemáj 80 dkg
zsemle 6 db
vöröshagyma 1 fej
újhagyma 1 csokor
zöldpaprika 4 db /nagy/
paradicsom 3 db
pirospaprika
majoránna
fokhagyma
olaj
őrölt bors, só

A szív nélküli csirkemájakat megmossuk / a rajta levő zsíros ereket szükség szerint eltávolítjuk /, és mindegyiket kettévágjuk. A paradicsomok héját lehúzzuk, feldaraboljuk, a paprikákat kicsumázzuk, és felkarikázzuk. A megtisztított hagymát finomra vágjuk, az újhagymákat szárastól felkarikázzuk .

A bográcsba olajat öntünk, kissé felmelegítjük, és világosra pirítjuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk az újhagymát, megszórjuk pirospaprikával, beletesszük a paprikát, paradicsomot, és amikor levet engedett, rárakjuk a májat. Kevés vizet öntünk rá, hogy szaftos legyen, és borssal, majoránnával, zúzott fokhagymával ízesítjük. Megrázogatjuk a bográcsot, és erős tűzön puhára pároljuk. Sóval csak akkor ízesítjük, amikor már puha a máj.

A zsemléket szeletekre vágjuk, parázs felett megpirítjuk, és a lecsós májat arra tálaljuk.

Hogyan kezeljük a visszeret, néhány egyszerű és hasznos tanács


A visszér kinek kisebb, kinek nagyobb probléma. Először inkább csak esztétikailag zavaró, később viszont már komoly gondokat és fájdalmat okozhat. Már egyre többen tudják, hogy évek óta van két igazán bevált gyógyhatású krém erre a problémára, amik hazánkban abszolút egyedülálló összetételűek és hatékonyak. Kezdeti fázisban a MEDHIRUD krém segíthet néhány nap alatt eltüntetni a zavaró kékes-lilás véraláfutásokat, hajszáleres, illetve seprűeres rajzolatokat. Ez egy jól felszívódó krém, ami napközben is kényelmesen használható, a ruhán semmilyen foltot nem hagy.

A régebb óta meglévő, erősen gyulladt, súlyosabb állapotú visszerek kezelésére pedig a PLERUDIN FORTE krém adhat egy igazi megoldást. Ott, ahol az ágyból való felkelés, vagy a séta is nagy gond, szükség van egy igazán megbízható megoldásra. Ne feledjük, a visszér probléma először csak esztétikailag zavaró, de később már súlyos egészségi probléma is lehet belőle. Mindenkinek ajánlott ez a két hatékony, természetes eredetű krém, mert nincs bennük sem szteroid, sem szalicil. Ezekkel a krémekkel egyszerre tehetünk a szépségért és az egészségért is!

Seprűvéna a végtagon


A combon és a lábszáron megjelenő apró hajszálerek eleinte elsősorban esztétikai problémákat okoznak, de egészségügyi szempontból is érdemes odafigyelni rájuk, mert komolyabb probléma előjelei is lehetnek. Ezek a változások arra utalnak, hogy az érintett végtag vénás és nyirokkeringése nem tökéletes. Az alsó végtagokban pangó nyomás áttevődik a kis-erekre, amelyek már nem képesek összehúzódni.

A rendszeres mozgás, az aktív izomműködés segít visszapumpálni a pangó vért a vénákból, és a nyirokereket is megmozgatja. Aki ülőmunkát végez, annak érdemes időnként felállnia és járkálnia néhány percig, vagy rendszeresen tornáztatni a lábfejét. A méregtelenítés, a nyiroktisztító kúrák, a nyirokmasszázs, ezenkívül a hideg-meleg váltózuhany is sokat segít. A rugalmas harisnya kívülről megtámasztja a lábat, így jobb a vénás visszaáramlás. Fontos a kényelmes cipő is. Több recept nélkül kapható készítmény segít a „nehézláb” érzésen és a lábdagadáson.
Ma már van olyan lézeres kezelés is, ami „összeragasztja” az erek falát. Így a vér kipréselődik belőlük, mintha kiradírozták volna őket. Előfordulhat, hogy a kis-erek egy idő után újra megnyílnak, és feltöltődnek vérrel.

CSIRKEMELLES PIRÍTOTT RIZS


Hozzávalók: 4 személyre

Csirkemell filé 20 dkg
rizs 20 dkg
tojás 2 db
zöldhagyma 1 csomó
zöldborsó 10 dkg /mirelit/
pritaminpaprika
fokhagyma 1-2 gerezd
olaj, só

A rizst a szokásos módon megpároljuk.

A kevés olajon a felvert tojásokból rántottát sütünk.
Nagy serpenyőben vagy wokban, megforrósított olajon megpirítjuk a vékony csíkokra vágott csirkemell filét. Hozzáadjuk a zöldjével együtt felkarikázott hagymát, a zöldborsót és az apró kockákra vágott paradicsompaprikát. Állandóan kevergetve, nagy lángon pirítjuk.
Zúzott fokhagymával, sóval ízesítjük.

Beleöntjük a rizst, szükség szerint még olajat adunk hozzá és gyakran kevergetve összepirítjuk.
A tojáslepényt csíkokra vágjuk, a rizses húshoz adjuk és összemelegítjük.

Google PageRank