Tag Archives: aranyér

Végbélnyílás berepedése: 14 fájdalomenyhítő praktika

 

A végbélnyílás berepedése és az aranyér tünetei között csak látszólagos a hasonlóság. Az aranyér ugyanis a végbélnyílás környékén fellépő visszértágulat, míg a berepedéskor apró fekélyek és sebek keletkeznek, igaz, ugyanazon a testtájékon.
Ezek nagyon hasonlítanak a szájszöglet berepedéséhez. Az elváltozások mindkét esetben a bőr és a nyálkahártya találkozásánál lépnek fel. A végbélnyílás sérülését a vastag, kemény széklet áthaladása okozza.
A végbélnyílás felsebesedése igen megkeserítheti az ember életét; az égő, szúró érzés mellett vérzés is előfordul. A szakemberek alábbi útmutatásai a megelőzést és a tünetek enyhítését célozzák.

1. A kemény széklet rostos ételek és sok folyadék fogyasztásával megelőzhető.

A végbélnyílás anatómiája valójában nem túri az ilyen jellegű túlterhelést. A világ fejlettebb országaiban követett életmód egyik velejárója a rostszegény étrend és az ennek következtében kialakuló bélrenyheség; az emésztés végterméke pedig darabos, sziklakemény széklet, mely felsebzi, berepeszti a bélcsatorna legalsó szakaszát. Ráadásul, rosszabb esetben aranyeret is okoz.
A megoldás? A rostban gazdag táplálék és a sok folyadék, amelyek segítik a bélrendszer mozgását. A sok zöldség és gyümölcs, a teljes kiőrlésű lisztből készült pékáruk, továbbá napi 6-8 pohár víz, mind segít a megelőzésben. Ha a széklet állaga újra lágy és képlékeny, a sebek és repedések maguktól begyógyulnak.

2. Használjon vazelint!

A rostgazdag táplálék tartósan jó hatású, a végbélkörnyék vazelinos kezelése viszont azonnali enyhülést hoz. A kenőcsöt egy centiméter mélyen kell a végbélnyílásnál a végbél falára kenni, így a széklet könnyebben ürül és nem károsítja a szöveteket.

3.Tartsa szárazon a bőrét hintőporral!

Zuhanyozás vagy székelést követő mosakodás után hintse be a végbélnyílás környékét babahintőporral. Ez ugyanis szárazon tartja az inkriminált területet és megakadályozza annak kidörzsölődését.

4. Figyeljen a hasmenésre is!

Furcsának tűnhet, de nemcsak a kemény széklet okozhat a végbélnyílás környékén sérülést, hanem a hasmenés is. A vizes széklet felpuhítja, felmarja a környéki szöveteket, kiütéseket okoz, ami hasonlít a csecsemők pelenka okozta bőr gyulladásához.

5. El a kezekkel!

A végbélnyílás sebei viszketnek és vakaródzásra ingerelnek. Ez azonban csak még nagyobb bajhoz vezet, mert a körmök felsértik a puha szöveteket és felszakítják a repedéseket.

6. Adja le felesleges kilóit!

Minél testesebb valaki, annál többet izzad. A farpofák közé becsurgó veríték viszont lassítja a sebek gyógyulását.

7. Használjon gyógykenőcsöt!

A recept nélkül kapható, hidrokortizont tartalmazó készítmények csökkentik a kísérő gyulladást.

8. Próbáljon ki valamilyen vitaminos krémet is!

A recept nélkül kapható vitaminozott krémek ugyancsak jótékony hatásúak.

9. Vegyen forró fürdőt!

A fürdőkád vagy egy gyógyfürdő meleg vize nyugtatja, lazítja a végbélnyílás záróizmait, és oldja a berepedések okozta kényelmetlen érzést.

10. Kerülje a fűszeres ételeket!

Noha az ételek önmagukban nem okoznak berepedést, a csípős, fűszeres, ecetes fogások irritálhatják a béltraktust, ezért törölni kell ezeket a menüből.

11. Szerezzen be speciális ülőpárnát!

Az ülés okozta kellemetlenségek elkerülése érdekében használjanak a gyógyászati segédeszközöket áruló boltokban kapható, szivacsból készült vagy vízzel töltött kerek párnát.

12. Használjon puha WC-papírt!

A durva papír és a túl erős dörzsölés hátráltatja a gyógyulást. Ne garasoskodjon hát a beszerzésnél és bánjon kíméletesen a hátsójával. Kerülje a színezett és illatosított változatokat. A festék – és illatanyagok irritálják a kisebesedett felületet. Jó megoldás még a WC-papír előzetes benedvesítése, így az nem sérti fel a kényes helyeket.

13. Válassza a legalkalmasabbat!

A végbéltájat korántsem a legdrágább WC-papír simogatja igazán. A hidratáló folyadékkal átitatott higikendők jóval alkalmasabbak a célra és kevésbé dörzsölik fel az amúgy is meg¬viselt szöveteket.

14. Használja a bidét!

A száraz papír dőrzshatása nem kellemes érzés, de megvan a megoldás. Az éppen a megfelelő helyre irányított vízsugár kiválóan helyettesíti a toalettpapírt, kivéve azt az egy-két lapot, amely a szárazra törléshez szükséges.
Jónak tartott megoldás még, hogy a WC mellé szerelt tussal székelés után a WC-kagyló felett lehet tisztálkodni. Ez a fürdőszoba-berendezési tárgy önmagában ugyan nem gyógyít, de a kíméletes tisztítás eszközeként jó szívvel ajánlható mindenkinek, akit berepedt végbél vagy aranyér kínoz.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007

18 gyógyító jó tanács az aranyérben szenvedőknek

 

Amikor bemegyünk a drogériákba óvatosan és szemérmesen keresgéljük az aranyér elleni gyógyszereket. Minth szégyelni való lenne. Pedig ez butaság! Tíz emberből nyoc szeved, szenvedet már ettől a mételytől.

Az aranyér miatt azonban nem kell, hogy vesztesnek érezze magát. A lábszáron kialakuló vénatágulatokhoz hasonlóan a végbél duzzadt vénái is részben öröklöttek, és nagyban befolyásolhatók az étrenddel és a székelési szokásokkal.
Tehát ne szégyenkezzen tovább! Ez egy természetes dolog, még ha nem is egy jó és kényelmes, de a természetünk-szervezetünk része.

Törekedjen könnyű székelésre
Az aranyér elleni leghatékonyabb stratégia, ha megkeressük a probléma eredetét. Igen jellemző, hogy az arany eres hátsókon nyögő, erőlködő személyek ülnek. Ha az ön számára újdonság, hogy a székelés nem hosszú, fáradságos dolog, akkor feltételezhetően aranyere van. Az erőlködés a WC-n épp az az igénybevétel, ami a végbél visszereinek kitágulásához és megduzzadásához vezethet. A továbbiakban a kemény széklet még jobban rontja a már amúgy is problémás. terület állapotát. A megoldás? Igyon sok folyadékot, egyen sok rostot, használja az ajánlott gyógyszereit.

Olajozza meg a kijáratot

Ha már megnövelte az étrendjében a rostok és a folyadék mennyiségét, a széklete valószínűleg puhábbá válik, és kisebb erőfeszítés is elegendő az ürítéshez. A székelést megkönnyítheti, ha a végbelet bekeni egy kis vazelinnal. Egy kis vattával vagy az ujjával kb. egy centiméter mélyen, kenje be a végbelét

Bánjon finoman a beteg területtel
Ügyeljen arra, hogy amikor végzett a székeléssel, kíméletesen törölje meg magát Használjon puha WC-papírt és olyat, ami nem tartalmaz izgató ké¬miai anyagokat. Csak illatmentes és színtelen (fehér) papírt vásároljon. Ha kell, nedvesítse meg használat előtt.

Milyen a jó WC-papír
Ha sohasem hallott még síkosított WC-papírról, ez azért van, mert ilyen nincs is. Léteznek viszont olyan törlőkendők, amelyeket nedvesítő krémmel vontak be, és ezek a legjobb aranyérbarát hátsó fertálytörlők a piacon.

Ne vakarja
Az aranyeres csomók viszkethetnek, és a megvakarásuk enyhülést okozhat. De ne engedjen a csábításnak. Megsértheti ezeknek a vékony ereknek a falát és jelentősen ronthatja a helyzetet.

Ne emelgessen hűtőszekrényt
A súlyos tárgyak emelgetése és a kimerítő testmozgás ugyanolyan hatású, mint az erőlködés a WC-n. Amennyiben hajlamos az aranyérre, szerezzen segítséget, ha nehéz tárgya¬kat kell megmozgatni.

Fürödjön sokat
Ülőfürdő a fürdőkád melegvizében megemelt térdekkel az a gyógymód, ami még mindig a legtöbb szakértő listájának az élén található. A meleg víz csillapítja a fájdalmat, miközben az érintett területen serkenti a véráramlást, és ez elősegíti a duzzadt vénák összehúzódását.

Használjon aranyérellenes szereket
Számtalan aranyér ellenes krém és kúp kapható. A reklámok állításaival szemben, ezek általában nem szüntetik meg az alapproblémát. Legtöbbjük mindössze enyhíti a helyi fájdalmat, átmenetileg megszünteti a kellemetlen érzést.

Válassza a krémet
Inkább aranyeres krémet használjon, mint a kúpot, javasolják az orvosok. A kúp „teljesen hasznavehetetlen” a külső aranyerek szempontjából. Rendszerint a kívántnál magasabbra csúszik fel a végbélben, és így a belső aranyérre sem tud hatást kifejteni.

A varázsmogyoró csodákra képes
Vatta segítségévei vigyen fel egy borsónyi mennyiségű varázsmogyoró-krémet a végbélre. Ez az egyik legjobb rendelkezésre álló orvosság a külső aranyeres csomók ellen, különösen ha vérzéssel is jár, kínál szokatlan megoldást egészségügyi központ orvosa. A borbélyok is varázsmogyorót használnak, ha megvágják a vendég arcát, mivel összehúzza az ereket.
Bármilyen hideg anyag, így akár a víz is enyhíti az aranyér okozta fájdalmat. Kezelje az aranyerét egy speciális eljárással: tegyen egy üveg varázsmo¬gyoró tartalmú folyadékot egy vödör jégbe, mint ahogy a pezsgőt szokás hűteni. Ha jól kihűlt, egy kis darab vattát mártson a varázsmogyoróba és tegye az aranyerére. Ha már nem elég hideg, ismételje meg a műveletet.

Fogyjon, fogyókúrázzon
Mivel a túlsúlyos embereknél nagyobb nyomás nehezedik az alsó végtagokra, gyakrabban szokott náluk az aranyér problémát okozni, ugyanúgy, ahogy esetükben gyakrabban fordul elő alsó végtagi visszértágulat is.

Ellenőrizze a só fogyasztását
Ha szereti a hasáb krumplit jól megsózni, ne feledje, hogy ezzel súlyosbíthatja az aranyeres panaszokat. A túlzott só fogyasztás visszatartja a keringésben a folyadékot, ami a végbélben, de másutt a visszerek duzzanatát okozza.

Kerüljön bizonyos ételeket és italokat
Egyes ételek, még ha nem is rontják az aranyeres panaszokat, okozhatnak végbéltájéki kellemetlen érzéseket, például viszketést. Óvakodjon a túlzott kávéfogyasztástól, az erős fűszertől, a sörtől és a kólától.

Állapotos? Pihenjen többet!
A terhes nők különösen hajlamosak az aranyerességre, részben azért, mert a méh közvetlenül azokat az ereket nyomja, amelyek az aranyeres visszerektől szállítják el a vért Ha terhes, speciális megoldás lehet az aranyerek ellen, ha a bal oldalára fordulva fekszik minden 4-6 órában körülbelül 20 percig, javasolja. Ilyen módon csökkenteni lehet az alsó testfél fő visszérre nehezedő nyomást.

Tolja egy kicsit vissza
Néha az aranyér kifejezést nemcsak a duzzadt visszerekre használják, hanem a végbél nyálkahártyájának az előboltosulására is. Amennyiben ilyen előboltosuló aranyere van, akkor próbálja meg egy kicsit visszanyomni a végbélbe, mivel nagyon valószínű, hogy a kilógó aranyérben vérrög keletkezik

Üljön fánkalakú gyógypárnára
Itt fánk alakú párnára gondolok, ami gyógyszertárakban és gyógyászati segédeszközöket árusító boltokban kapható. Igen hasznos az olyan aranyeresek számára, akik sokat ülnek

Az aranyér kialakulása és kezelése?

 

Mi is az az aranyér? Aranyérnek a végbél záróizmának környékén kialakuló visszértágulatokat nevezzük. Elhelyezkedésük alapján külső és belső aranyérről beszélünk. A külső csomók közvetlenül a végbélnyílásban jelennek meg, fájdalmat, viszketést, égő érzést, nedvedzést okozhatnak. A belső csomók nem láthatók és nem is fájdalmasak, legfeljebb tompa nyomás jelentkezik.

Számtalan ok vezethet az aranyérbetegség megjelenéséhez, de kiemelkedik közülük a táplálkozás jelentősége. Aki nap, mint nap nehéz, fűszeres, kevés rostanyagot tartalmazó ételeket fogyaszt, és ezt még rendszeres alkoholfogyasztással is tetézi, bizton számíthat a csomók és a panaszok megjelenésére. Az aranyér gyakoriságáról közölt adatok szerint akár népbetegségről is lehet beszélni, mert az 50 év feletti korosztályban előfordulása elérheti a 70-80%-ot is.

Az aranyér kifejezés a betegek számára többnyire egyet jelent a végbélpanaszokkal. Bár joggal feltételezhető a végbélbetegségek széles körű elterjedtsége, a viszketés, nedvedzés, nyomásérzés vagy vérzés formájában jelentkező tüneteket az érintettek sajnos gyakran elbagatellizálják, és panaszaikkal csak komolyabb szövődmények kialakulásakor keresik fel a szakembereket.

Egyértelmű válasz nincs arra, hogy miért alakulnak ki az aranyeres csomók, mégis leggyakoribb oka a makacs, elhúzódó székrekedés. Ha a széklet besűrűsödik, csak erős hasprés segítségével jön létre a székürítés, ami az aranyér kialakulását vagy rosszabbodását okozhatja. Ezenkívül szerepet játszhat benne a vénafal gyengesége, a tartós székszorulás, az egyén foglalkozása, a hasűri nyomás tartós növekedése /pl. nehéz fizikai munka, sport, stb./, a táplálkozás minősége, a kor, a terhesség, daganatos megbetegedés, a végbél nyálkahártyájának étellel és gyógyszerrel történő izgatása /pl. alkohol, cseresznyepaprika/.

Mikor kell orvoshoz fordulni, ha aranyere van?

Erre figyelmeztet a vérzés vagy a fájdalom megjelenése. Általában a vérzés friss, piros vért jelent. A vérzés általában nem súlyos, rendszerint csak vércsík jelentkezik a WC-papíron vagy a széklet felszínén. Súlyos esetbenaz aranyér a végbélnyílás elé esik és nem is helyezhető vissza. Ezt nevezzük kizáródásnak. Az előesés, kizáródás mellett gyakori szövődmény még a gyulladás és a trombózis is.

A diagnózis felállítása mindig az orvos feladsata. Hasonló tüneteket okozhat ugyanis a végbélgyulladás, a végbél berepedése, a végbélnyílás körül kialakuló ekcéma vagy gombás fertőzés is.

A fájdalom enyhe, szúró vagy görcsös jellegű, de nem ritka az igen heves fájdalom sem.Az aranyér tünetei összetéveszthetők a végbélrák tüneteivel is! Éppen ezért csak biztos diagnózis esetén szabad az öngyógyítással foglalkozni. Nagyon fontos tünet lehet a vérzés, mert ez az első jele a végbélben megjelenő daganatos megbetegedésnek. A csomók létrejöttével kapcsolatban a nyomásfokozódás, amit viszont okozhat kialakuló daganat is. Sokszor előfordul, hogy a beteg azért kerül későn műtétre, mert vérzéses panaszait vizsgálat nélkül az aranyeres csomókkal magyarázzák.

Mit tehetünk, ha az aranyeres csomók kialakultak és panaszokat okoznak? A kezelés attól függ, hogy melyik stádiumban vannak a csomók. Beosztás alapján első, másod, harmad, negyedfokú törzsekről beszélünk, attól függően, hogy mekkora a törzs, mennyire jelenik meg a végbélnyíláson keresztül.

Tanácsok aranyérben szevedőknek
A legfontosabb teendő a széklet lágyítása. A székrekedés megelőzése érdekében fogyasszunk bőségesen folyadékot és növényi rostokban gazdag legyen étrendünk.
A székelési ingert lehetőség szerint sohasem szabad elnyomni.
Hasznos lehet még a gyakori mozgás is. Tornázzunk, ússzunk, kerékpározzunk rendszeresen, de ha erre nincs mód, a gyaloglás is megteszi. Ülő foglalkozásúak napjában többször szakítsák meg a munkát, és iktassanak be néhány perces tornagyakorlatokat.
Igen fontos a megfelelő végbél higiénia. Ajánlatos a végbéltájék alapos tisztítása lehetőleg minden székelés után. Használjunk puha WC-papírt vagy nedves vattát a sérülés elkerülése érdekében.

Gyulladás, viszketés, fájdalom esetén helyileg fájdalom csillapító, érzéstelenítő, gyulladásgátló hatású krémek, kenőcsöket használjunk. Ha a csomóban keletkezett vérrög /trombózis/ okozza a fájdalmat, akkor azt kezelhetjük meleg ülőfürdővel, amit fájdalomcsillapító kenőccsel vagy borogatással egészítsük ki. A fájdalom, duzzanat rendszerint hamar elmúlik, a vérrög kb. 4-6 hét alatt szívódik fel.
Minden esetben rendszeres /évenkénti/ proktológiai ellenőrzés szükséges, véres széklet jelentkezésekor soron kívül is.

Szövődmények esetén sebészi beavatkozás válhat szükségessé. A legtöbb műtét ambulánsan is elvégezhető, kórházi kezelés csak ritkán szükséges.

Konzervatív és ambuláns kezelések

A konzervatív kezelést akkor alkalmazzák, ha a csomók nagysága nem haladja meg az első és másodfokot. Általában a panaszok múló vérzésben nyilvánulnak meg különböző fájdalmak kíséretében.
A leggyakrabban használt ambuláns eljárás a gumiligaturával történő kezelés, amikor a megfelelő törzsekre kis gumigyűrűt helyeznek fel, ezzel annak elhalását és kiürülését okozva. Az így keletkezett nyálkahártyaseb nyomtalanul gyógyul, és az alaphoz fixálva megakadályozza a további előesést.
Az utóbbi években elterjedté vált különböző fényeffektusok alapján működő eszközök, illetve a lézer alkalmazása.

Műtétek

Amennyiben a panaszok igen hevesek, kizáródás, gyulladás, esetleg elhalás alakul ki az aranyeres törzsekben, akkor műtéti beavatkozásra van szükség. Gyakran szégyenérzetből nem fordulnak időben orvoshoz a betegek, így az ambulánsan jól kezelhető aranyeres törzsekből már csak műtéti úton kezelhető, komplikáltabb esetek alakulnak ki.
A vastagbéldaganatok nagy mértékű terjedése is arra int: végbél panaszok esetén forduljunk szakorvoshoz, hogy időben el lehessen dönteni a kezelés irányát, vagy ha panaszainkat az aranyeres törzsek okozzák, minél kisebb és hatásosabb eljárást tudjnak alkalmazni.
Az aranyér okozta panaszok gyors enyhítésére : Doxiproct OM kenőcsöt használjunk!

18 gyógyító jó tanács az aranyérben szenvedőknek

Google PageRank
A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization