Az élet olyan, mint a hullámvasút. Üljön bár rajta gazdag, szegény, koldus, orvosdoktor vagy tehetős ügyvéd, egyszer fent, másszor lent. Még a depresszió avatott szakértői is megjárhatják időnként a poklok fenekét. Amit azonban a lélekgyógyászok tapasztalataik alapján biztosan tudnak: a depresszió csaknem minden fajtájából, még a legsúlyosabbakból is van kilábalás. A könnyebb esetek pedig (legyen az levertség, világfájdalom vagy akár csak egy olyan „felkelni sincs kedvem” érzés) egyszerű, de hatásos módszerekkel kezelhetők.
Ha tehát nyomott a hangulata, búskomorság kerítette hatalmába, vagy egy időre árnyékos oldalára sodródott, próbálja ki az alábbi, bevált technikák egyikét, hogy visszanyerhesse lelki egyensúlyát.
1. Dőljön hátra és űzze el bánatát!
Lássuk be, hogy a rossz közérzet nem olyan nagy dolog. Meg kell értenünk, hogy a rossz érzések átmenetiek, ne legyünk tehát csak azért szomorúbbak, mert egyébként éppen letörtek vagyunk.
2. Legyen tevékeny!
Az otthoni ücsörgés és szomorkodás csak ronthat a helyzeten. Jobb, ha kimozdul a házból; mindegy, hogy éppen milyen célból, a lényeg az, hogy elfoglaltságot keressen magának. Menjen sétálni, pattanjon kerékpárra, látogassa meg a barátait, játsszon egy parti sakkot, vegyen a kezébe egy könyvet vagy segítsen az elesetteken - ezzel önmagán is segít. A tv-csatornák kapcsolgatása azonban nem jó megoldás!
3. Idézze fel boldogabb pillanatait!
A hangulatjavítás kiváló módszere, ha számba veszi az ön számára kellemes dolgokat. Igaz, ha valaki éppen a mélyponton van, semmi sem tűnik vonzónak. Mégis, mi a teendő ilyenkor? Az érintettek készítsenek fejben listát kedvenc elfoglaltságaikról, és válasszanak ki közülük egyet, majd gyakorolják azt a valóságban is.
4. Gondját-baját beszélje ki!
Mindig segít, ha érzéseinket megosztjuk másokkal. Keresse fel a barátait, akikre számíthat és akiknek elmondhatja, mi nyomja a lelkét.
5. Sírja ki magát!
Ha a gondjaival történő szembesülés közben kicsordulnak a könnyei, engedjen szabad folyást bánatának. A sírás csodás megkönnyebbülés, különösen akkor, ha az ember azt is tudja, miért engedett utat a könnyeknek.
6. Elemezze a helyzetét!
Minél többet tud depressziója okáról, annál inkább megkönnyebbül. Ha megértette válságának okát, nagy lépést tett a megoldáshoz vezető úton .
7. Ne próbálja a lehetetlent!
Gyermekként és serdülőkorban sokat várunk a jövőtől, és később gyakran akkor is ragaszkodunk elképzeléseinkhez, ha azok nem reálisak. Megvalósíthatatlan célok hajhászása depresszióhoz vezethet. Ez az az eset, amikor csak arról kell meggyőznie magát, hogy mindent megtett, ami lehetséges, de tovább erőltetni a dolgot már nem érdemes.
8. Mozogjon!
Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a testmozgás segít leküzdeni a depressziót. Ha valaki amúgy is sportol, fizikai kondíciója megfelelő, lelkileg azonban nincs rendben, vállalja a lehető legnagyobb terhelést. Ez a feszültségektől való megszabadulás legjobb útja.
9. Vegyen elő egy doboz színes ceruzát!
Érzései kifejezésének leghasznosabb módja, ha leírja, vagy ami még ennél is jobb, ha lerajzolja őket. Ha a depressziós beteg nekiül és rajzban fejezi ki bánatát, igencsak meglepődik, mennyi mindent megtud a bensőjét feszítő indulatokról. Használjon sok színt: a vörös a düh kifejezője, a fekete szomorúságra, a szürke szorongásra utal.
10. Járjon utána a tényeknek!
Előfordulhat, hogy feltevései nem felelnek meg a valóságnak. Ha például úgy véli, hogy partnere megcsalja (ami valóban ok a depresszióra), kérdezze meg erről őt magát. Lehet, hogy tévedett. Ez jó megoldás lehet a felesleges aggodalmak elkerülésére.
11. Keressen magának valami igazán unalmas elfoglaltságot!
Ha szeretne túljutni búskomorságán, terelje el a figyelmét valamilyen monoton cselekvéssel. Mossa le a fürdőszobában a csempét egy fogkefével, vagy tanulmányozzon hosszasan egy falevelet.
12. Vegyen vissza megszokott tempójából!
A mai világra a felgyorsult életritmus jellemző, előfordulhat, hogy túlvállalta magát - próbáljon meg lazítani. Adja át magát alkalmanként a langyos fürdő és egy alapos masszázs örömeinek.
13. Ne hozzon fontos döntéseket!
Ha lelki problémákkal küzd, nem bízhat teljesen az ítélőképességében. Rossz lelkiállapotban az életét lényegesen befolyásoló döntéseket jobb elhalasztani. A helytelen elhatározások, az egyéb kellemetlen következmények mellett, még csak rátesznek egy lapáttal az amúgy is kellemetlen közérzetre.
14. Bánjon tisztelettel másokkal!
Nyomott hangulatában az ember hajlamos ingerülten, bántóan viselkedni a környezetével. Ez azonban visszaüthet, hiszen a többiekben is agressziót szülhet a támadás, és ez igazán nem hiányzik annak, aki már amúgy is világfájdalommal teli.
15. Ne járjon áruházakba!
Ezt a fent említett bumeránghatást a vásárlásokra is ki lehet terjeszti. Lehet, hogy pillanatnyilag felvidítják az új holmik, de ezt az örömet hamar megkeserítheti, ha rádöbben, hogy mennyit költött, többnyire feleslegesen.
16. Ne nyitogassa a hűtőszekrény ajtaját!
Az evés öröme ideig-óráig oldja a feszültséget, az időközben felszedett kilók később azonban csak újabb lelki problémákat okoznak. Jobb, ha ilyenkor inkább elmegy hazulról.
Mikor kell szakemberhez fordulni?
Ha levertnek érzi magát, és bár már mindent megpróbált, nem tud megszabadulni a rossz hangulattól, állapota szakszerű ellátást igényel.
A mentáihigiéniás intézetek tapasztalt orvosai úgy vélik, hogy aki az alábbi tünetek közül több mint néggyel szembesül, legalább két héten át, okvetlenül forduljon pszichiáterhez:
• Állandó szorongás, szomorúság, üresség érzés,
• Reménytelenség és/vagy pesszimizmus,
• Bűntudat, kisebbrendűség és/vagy tanácstalanság érzése,
• Nem tud semminek örülni, a szexet sem élvezi,
• Alvászavarok (álmatlanság, korai ébredés és/vagy túl sok alvás),
• Táplálkozási zavarok (az étvágy változása és/vagy hirtelen hízás vagy fogyás),
• Levertség, fáradtság és/vagy lelassulás,
• A halál gondolatával való foglalkozás, az öngyilkosság gondolata vagy akár öngyilkossági kísérlet,
• Nyugtalanság és/vagy ingerlékenység,
• Koncentrálási nehézségek, emlékezetzavar, döntésképtelenség.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó; Házi gyógymódok, 2007
