Az első nyilvánvaló kérdés, amelyet felteszünk maguknak, miután a diagnózis birtokában kiléptünk az orvosi rendelő ajtaján: „Miért éppen én? Miért engem áldott meg a sors az állandó viszketéssel és bőrkiszáradással járó ekcémával? Miért nekem kell szenvednem a bőrgyulladás okozta bőrpír és irritáció kellemetlenségeitől?”
Kezelőorvosa nyilván szolgál valamilyen válasszal erre a nem is olyan egyszerű kérdésre, ami bizonyára nemigen vigasztalja, de segíthet, ha tudja, nincs egyedül, szerte a világon sok milliónyian szenvednek valamilyen fajta bőrgyulladásban.
Az alábbi ötletek azoknak segíthetnek, akiknél az orvos már diagnosztizálta a kellemetlen viszketéssel és szárazságérzettel járó ekcémát és a bőrgyulladást.
Szakértők szerint az ekcéma kínozta, kiszáradt, foltos, viszkető bőr megnyugtatásának legjobb otthoni módszere, ha az érintett felületet nedvesen tartjuk.
1. Vigyázzon a cipőjével!
A nikkel mellett a bőr kikészítéséhez használt króm is okozhat allergiát. A tiszta bőrből készült cipők ezért esetenként problémát okozhatnak. A bőrkesztyűkkel hasonló a helyzet. Ilyenkor segíthet, ha más anyagból készült cipőre, illetve kesztyűre tér át.
2. Kerülje a száraz levegőt!
A bőrgyulladás rosszabbodik azoknál, akik alacsony páratartalmú levegőjű szobában tartózkodnak. Például ilyen, a központi fűtésű helyiségek levegője, mely erősen szárító hatású. Mivel ez az ekcéma és a dermatitis tüneteit súlyosbítja, a levegő párásítása elsőrendű fontosságú. Egy jó párologtató alkalmazása sokat javíthat a helyzeten. Azt azonban senki se gondolja, hogy egyetlen szobai párásító mindent megold. Az igazán hatékony párásítók az egész lakás levegőjét nedvesítik. Áthidaló megoldás lehet az ágy mellé helyezett párásító is.
3. Kiütése van a nikkeltől?
A nikkelérzékenység a kontakt bőrgyulladás talán leggyakoribb kiváltó oka. Az emberek azonban többnyire nem erre gondolnak, hanem azt hiszik, az aranyra érzékenyek.
A nikkel okozta bőrgyulladás tízszer gyakoribb nőknél, mint férfiaknál, és sokszor a fül kilyukasztása a bűnös. Érdekes módon a fül kilyukasztása a test más részein okozhat kiütéseket, ha a fülbevaló viselője nikkeltartalmú fémmel érintkezik. A már sok éve viselt karkötők, nyakláncok és más ékszerek hirtelen irritáló tényezővé válnak.
Az alábbi tanácsok követése segíthet a bajon.
- Hordjon rozsdamentes acélból készült fülbevalót! A frissen kilyukasztott fülcimpa csak rozsdamentes acéllal érintkezzen, míg a lyuk környéke be nem gyógyult (kb. 3 hét).
- Tartózkodjon hűvös helyen! Mivel az izzadság nagymértékben hozzájárul a nikkel okozta bőrgyulladás kialakulásához, mert a veríték kioldja a fémet, kerülje a meleg környezetet. Ha ez nem lehetséges, ne hordja a fülbevalóját, míg hűvösebbre nem fordul az idő.
- Nem mindegy, milyen arany ékszert visel. Csak minőségi arany ékszert hordjon. Ha az ötvözet 24 karátosnál gyengébb, biztosan tartalmaz nikkelt is. Minél alacsonyabb a karátszám, annál több benne a nikkel.
- Ne fogyasszon magas nikkeltartalmú ételeket! Néhány bőrgyógyász arra a felismerésre jutott, hogy a nikkel okozta bőrgyulladás olyanokat is érint, akik nem hordanak nikkelből készült ékszereket. Vizsgálva a tápanyagokat, rájöttek, hogy a sárgabarack, a csokoládé, a kávé, a sör, a tea, a dió és néhány egyéb csonthéjas fogyasztása hasonló tüneteket okozhat. Véleményük szerint ezek is magas nikkeltartalmuk révén okoznak problémát, ez azonban tudományosan nem bizonyított. Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az érintett élelmiszerek fogyasztása valóban káros-e ilyen szempontból.
4. Fürödjön langyos vízben!<\strong>
A bőrgyulladásban szenvedőknek sokáig azt ajánlották, hogy kerüljék a gyakori fürdést. Ez a teória az utóbbi időben megdőlni látszik; néhány orvos ugyan még ezt tanácsolja ma is, azonban egyre többen vallják, hogy a rendszeres mosdás csökkenti az elfertőződés veszélyét és puhítja a bőrt.
5. Pótolja a bőr elvesztett zsírtartalmát!
A közönséges szappan lekerülhet a fürdőszobapolcról, míg a bőrtápláló, hidratáló változat kifejezetten jót tesz, mert védi a bőrt a kiszáradástól. Csak akkor fürödjön gyakran, ha utána gondoskodik a kioldott zsírtartalom pótlásáról is. A zsír tartja bent a vizet, a bőr pedig a vízveszteségtől, és nem a zsiradék hiányától száraz.
A bőrlágyító (vagy ahogy a dermatológusok nevezik, zsírpótló) szappanok széles választéka kínálja magát a drogériákban. Ha az ilyen készítmények sem elég hatásosak, keressen még erősebb hatásúakat, vagy alkalmazzon gyóg kenőcsöket.
Kerülje az illatosított szappanokat; a bennük lévő illatanyagok is irritálhatnak. Készíttessen inkább a gyógyszertárban mosakodókrémet, ami semleges és bőrbarát, és azt használja.
6. Keverjen zabot a fürdővizébe!
A tünetek enyhítésének másik módszere, ha kolloid állagú zabkivonatot kever a fürdővízbe, vagy akár szappan helyett használja a készítményt. Öntse a gyógyszertárakban kapható szert langyos vízbe. A kolloid szó ebben az esetben csak azt jelenti, hogy a zab finomra van őrölve és a vízben szuszpendál. Ha szappan helyett alkalmazza, szórja az őrölt zabot egy anyagzsebkendőbe, gumizza össze a csomagocska tetjét, merítse vízbe, facsarja ki és használja szivacsként.
7. Kerülje az izzadásgátlókat!
Az izzadásgátló szerek aktív hatóanyagai különféle fémsók, köztük az alumínium-szulfát, az alumínium-klorid a cirkónium-klorohidrát. Az említett vegyületek irritáló hatásúak az érzékeny bőrűekre. Ez az ártalmas hatás kevésbé jellemző a dezodorokra. Az ebben érintettek a benzalkonium-klorid 1: 750 arányú vizes oldatát használják. A vegyszer háztartási boltokban és patikákban kapható.
Ha valaki azonban ragaszkodna a kereskedelemben árusított változatokhoz, figyelje az összetételt, és olyat válasszon, amely allantinátot, cink-oxidot, magnézium-oxidot, alumínium-hidroxidot, trietanol-amint tartalmaz; ezek valójában antiirritánsok.
8. Használjon krémeket!
A krémeket és kenőcsöket gyakran használják a bőrgyulladás és ekcéma okozta gyulladás és viszketés enyhítésére. A hidrokortizon enyhe hatású szteroid hormon. Bőrgyógyászati célra előszeretettel javasolják. A krém alkalmazásánál fontos ügyelni a fél százalékra, mert az ennél több hatóanyagot tartalmazó krémeknek és kenőcsöknek súlyos mellékhatásai lehetnek. Orvosi felügyelet nélküli használatuk tilos. Arcra szteroidot csak orvosi előírásra szabad kenni, mivel nagy adagban bőrsorvadást és egyéb mellékhatásokat okozhat.
9. Hordjon pamutszövetből készült ruházatot!
A pamut elsőbbséget élvez a műszállal és különösen a gyapjúval szemben. A fehérnemű semmiképp se legyen viszketést okozó szintetikus anyagból, kövesse az alakot, de ne Iegyen szűk. Azon túl, hogy az ilyen ruhadarabok túlzottan ráfeszülnek viselő¬jükre, csak fokozzák a viszkető érzést.
10. Ne viseljen műkörmöt!
Kutatások szerint, az akril alapú műanyagok a dermatitis gyakori kiváltói. Az ilyen anyagból készült műköröm felelős lehet a kontakt bőrgyulladásért, továbbá izgathatja a szemet, az orrot és a légutakat.
Korábban csak a manikűrös dolgozott velük, ma azonban kaphatók otthon felragasztható műkörmök is. Lehet, hogy manapság kevesebb bajt okoznak, mivel a korszerűbb termékek fixálóoldatai közül egyre kevesebb tartalmaz formaldehidet és polimereket.
Ha arra gyanakszik, hogy allergiás tüneteihez a műkörmöknek is közük van, az egyetlen amit tehet, hogy felhagy a viselésükkel.
11. Készítsen hideg borogatást!
A hideg vizes borogatás enyhíti a bőrgyulladás okozta viszketést és csillapítja a fájdalmat.
Tipp: víz helyett használjanak tejet, mert az hatásosabb: öntsön kevés tejet egy jégkockákkal teli pohárba és hagyja állni kis ideig. Majd nedvesítsen be vele egy gézpárnát, és nyomja rá néhány percig a gyulladt felületre. Ha kiszáradt a kötés, nedvesítse be újra, és folytassa a kezelést körülbelül tíz percen át.
Akiknél a dermatitis vagy az ekcéma már nagy, összefüggő felületet érint és váladékozik, azoknál nem javasolt ez a módszer. Bőrgyógyászok úgy vélik, hogy a napi többszöri hideg borogatás ilyen esetekben is jó megoldás. Ha végül nem tapasztalható változás, feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni.
12. Hűtse le a bőrét kalaminnal!
A kalamin, vagy más néven kovacinkérc oldata többfajta, váladékozó kiütés kiszárításához alkalmas. A kereskedelemben kapható mentol és fenol hozzáadása még hatékonyabbá teszi a viszketést enyhítő keveréket.
13. Ellenőrizze étrendjét!
Az egyes ételekkel szembeni túlérzékenységnek nagy szerepe van a gyermekkori dermatitis kialakulásában. Különösen a hatévesnél fiatalabbaknál gyakori, így náluk javulás érhető el az étrend megfelelő beállításával.
A gyermekeknél a tojást, a narancslevet és a tejet hagyományosan ekcémakeltőnek tekintik. A szülők a kezelőorvossal konzultálva próbadiéták segítségével kiszűrhetik az ártalmas ételeket. Az étrend helyes megválasztása két éves kor alatt hozhat kielégítő eredményt, a hatévesnél idősebbeknél pedig a táplálkozási allergia már nem játszik döntő szerepet a bőrgyulladások kialakulásában.
A felnőttek diétájának megválasztásához már jóval szabadabb kezet kap a beteg. Ha valaki úgy érzi, hogy egy bizonyos étel ront az állapotán, hagyja ki étrendjéből és ellenőrizze a hatást. Ha javulás észlelhető, valószínűleg ételallergiáról van szó.
14. Kerülje a hirtelen hőmérséklet-változást!
A környezet hőmérsékletének gyors változása kedvezőtlenül befolyásolhatja az ekcémát. Meleg szobából a téli hidegbe, vagy légkondicionált helyiségből a meleg tusolóba lépve a viszkető érzés fokozódik. Mint általában, ebben az esetben is a réteges öltözködés és a pamutból készült ruhák viselése a legjobb e llenszer. Az érintetteknek tartózkodni kell a forró fürdőtől és zuhanytól; egy kis óvatossággal és előrelátással jelentős javulás érhető el.
15. Fehér WC-papírt használjon!
Mivel a festéket tartalmazó tekercsek irritáló hatásúak lehetnek, az egyszerű fehér papír a legjobb megoldás.
16. Válassza meg körültekintően a baba testápolóját!
Mivel ezek a termékek magas víztartalmúak és párolgáskor még inkább szárítják és izgatják a baba bőrét, ekcémás babák számára nem javallottak. Az összetevők egy része, például a lanolin és az ásványi olajok ugyancsak allergének. Ilyen helyzetben inkább a krémek használata ajánlott.
<\strong>17. Karbamidot a kiütésekre!<\strong>
A karbamidot tartalmazó szerek kiválóan alkalmasak a viszketés enyhítésére. Sebpörkösítő hatásúak, és leggyakrabban olyankor alkalmazzák őket, amikor a bőr a dörzsölés és horzsolás hatására már kissé megvastagodott. A tejsavat tartalmazó készítmények is jó eredménnyel használhatók.
18. Mikor szedjünk antihisztamin-tartalmú szereket?
Az antihisztaminok gátolják a hisztamintermelést, enyhítve a klasszikus allergiás panaszokat is, köztük a fejfájást, az orrfolyást és a viszketést, ezért a gyógyszertári forgalomban kapható antihisztamin-készítményeket az ekcéma jó ellenszereként tartja nyilván.
Az antihisztaminok megakadályozzák, hogy a hisztamin kifejtse hatását, így csökkentik a viszketést is. Arra azonban ügyelni kell, hogy a kielégítő eredményhez néha nagy adagok szükségesek, és a mellékhatásként jelentkező tompaság, bódultság gondot okozhat autóvezetéskor és gépek kezelésekor.
19. Egyszer mosson, kétszer öblítsen!
Az ekcémában vagy bőrgyulladásban szenvedő emberek ruháinak a kimosásakor nem annyira a mosószer megválasztása, mint inkább az öblítés a fontos.
Győződjön meg arról, hogy a ruhán nem maradt-e mosószer. Ne használjon túl sok mosószert és öblítsen alaposan.
Mosópor helyett reszelt babaszappant is lehet használni.
20. Keresse fel szemorvosát!
Húszéves vizsgálat során az orvosok azt találták, hogy a súlyos bőrgyulladásban szenvedők 13 százalékánál szürke hályog is fellépett, tehát a bőrgyulladásban szenvedők nagyobb eséllyel számolhatnak ezzel a szembetegséggel. Az érintettek ezért jól teszik, ha időnként szemorvosi vizsgálaton vesznek részt.
21. Báránybőrbe bújt farkas!
Voltak olyan idők, amikor a farkasok még szabadon barangoltak Európában és Ázsiában. Esetenként az emberre is rátámadtak. Akik túlélték a nem kívánt találkozást, és az arcukon is megsebesültek, egész életükön át viselték a „farkas jegyét”. A vörös színű bőrelváltozás azonban olyanokon is megfigyelhető volt, akik nem keveredtek küzdelembe állatokkal. A hasonlóság okán a rendellenességet „bőrfarkasnak”, latinosán „lupus”- nak nevezték.
Ma már ismert, hogy a lupus tulajdonképpen annak a tünete, hogy a szervezet megtámadja saját szöveteit. Két formája lehet: csak a bőrön jelentkező, vagy a bőr mellett több belső szervet is megtámadó. Erős napfény, bizonyos gyógyszerek és érzelmi válság is okozhatják az elváltozást
A farkasjegy valójában elnagyolt pillangóalakot formázó, foltokban jelentkező, piros bőrkiütés, amely az arcon és az orrnyergen tűnik fel a leggyakrabban. Ha a folt elmúlik, másutt újra kiújulhat. A pikkelyes képletek viszketést okoznak. Az érintett emellett erős ízületi fájdalmaktól, láztól, tüdő- és vesegyulladástól is szenvedhet. Ha felfedezné magán ezeket a tüneteket, sürgősen forduljon orvoshoz, mert ezek otthon nem kezelhetők.
