Eletmod @ LionelPort.com

Az ivarsejtek a nőben a petefészekben, a férfiban a herékben termelődnek. Ezek az ivarmirigyek. A szaporodási szervrendszer többi része férfiban lényegében bonyolult kivezető csőrendszer, nőben szintén, de azzal a különbséggel, hogy egyik része, a méh, egyúttal arra is szolgál, hogy kellő fejlettségig védelmet és táplálékot nyújtson a magzatnak, majd nagyon kifejlett izomzatának összehúzódásával világra hozza az érett magzatot.
Az ivarmirigyek nemcsak ivarsejteket termelnek, hanem hatással vannak a női és férfi szervezet jellegzetes kialakulására is.

Az ivarmirigyek, a petefészek és a herék, az ivarsejtek termelésén kívül mint belső-elválasztású mirigyek is működnek. A serdülőkorban indulnak erősebb fejlődésnek. Hatásukra kialakulnak a másodlagosnak nevezett nemi különbségek. Így a férfiak általában magasabbak, mint a nők, különbség alakul ki a hatásukra a bőralatti zsírpárna fejlődésében, a medenceöv csontjainak és a gégeporcoknak növekedésében, ami a mélyebb férfias hang létrejöttét eredményezi, a szőrzet kialakulásában /bajusz, szakáll/, az emlőmirigyek fejlődésében. Különösen bonyolult a női ivarmirigy hormontermelése, a menstruációval járó változások is belső-elválasztású működés hatására jönnek létre. A szülés után a tejelválasztás is belső-elválasztású mirigyműködésen alapszik.

A légutak első szakasza: az orrüreg, az arckoponyában fekszik a szájüreg felett amitől a szájpadlás választja el. Az orrüreget vérbő nyálkahártya béleli. Az orrüreget a középvonalban az orrsövény osztja jobb és bal félre, két oldalt az orrkagylók helyezkednek el. Az orrüreg különböző helyein nyílnak a különböző koponyacsontokban levő orrmelléküregek nyílásai
A változatos domborzatú orrüreg fékezi, megtöri, megszűri, ezenkívül melegíti a beáramló levegőt..

Az orrüregbe jutott levegő az orrüreg mögött a garatüregbe kerül, ahol irányt változtat és lefelé halad a garatüregben a gégébe. A garatüregben tehát részben közös útja van a levegőnek és a tápláléknak, majd a kér út keresztezi egymást.

A garatüregbe elölről, alul a gége nyílik. A gége bonyolult szerkezetű, porcos vázból álló képződmény. A gége porcok közt legnagyobb a pajzsporc, ennek kidomborodása a nyak felső részén jól tapintható. / Ádám-csutka /.

A különböző gége porcok közt feszülnek ki két oldalt a hangszalagok, amelyek egymással a hangrést fogják közre. A finom beidegzésű apró gégeizmok a gége porcokkal összefüggő hangszalagokat változó mértékben meg tudják feszíteni, és egymás felé közelítve a hangszalagokat, zárni tudják a hangrést. Ha ugyanekkor a kilélegzett levegő erőteljesen tódul át a hangrések között, akkor a hangszalagok rezgésbe jönnek, így keletkezik a hang. A hangot a szájüreg, a nyelv, a fogazat, az ajkak és az orr melléküregei megfelelően alakítják. Így jönnek létre a különböző hangzók.

A gége lefelé a légcsőbe folytatódik, ami lehúzódik a mellkasüregbe és itt egy jobb és bal ágra, a hörgőkre /bronchus/ oszlik. Mindegyik hörgő a tüdőkapuban több hörgőágra, ezek már a tüdőállományban egyre jobban elágazódva hörgőcskékre oszlanak. A legkisebb hörgők a tüdőhólyagocskákban végződnek. A légcső, hörgők, hörgőágak és nagyobb hörgőcskék falában merevítés céljából C alakú porcogók helyezkednek el. A legkisebb hörgőcskék fala sima izomzatból áll.

A légutak belsejét nyálkahártya béleli, ennek csillószőrös hámja van. A hám csillószőrei csapkodásukkal a rájuk került apró idegen testecskéket /pl. porszemcséket/ a garat irányába hajtják, az orrüregből hátrafelé, a légcsőből felfelé.

A fog tartószerkezete: a fogágy /parodontium/.

Ide tartozik. A fogmeder csont bélése, a fogmedernyúlvány, a gyökérhártya és az íny. Ide számítjuk a foggyökér felszínét borító cementet is. A fogmedret sima, egyenletesen vékony csontréteg béleli. A fogágy az állcsont testébe éles határ nélkül megy át.

A fog részei: koronai rész, korona, gyökéri rész, gyökér. A gyökér és a korona találkozásánál van a fog nyaka.

A fog kemény anyaga három féle állományból épül fel:

Fogkorona: a fognak a zománccal beborított része, / a koronai rész felszínén van a fogzománc /

A gyökér felszínét: a cement állomány borítja.

A fog kemény állományának fő tömege: a dentin, amit a koronai részen a zománc, a gyökéri részen a cement takar. A dentin belsejében a koronai részben kis üreg van, a fogbélkamra. Ez gyökér felé a vékony gyökércsatornában folytatódik, ami a gyökér csúcsán apró nyílással nyílik.

A zománc: sárgás vagy kékes-fehéres színű, kissé áttetsző anyag. Jellemző rá, hogy igen kemény, a csontnál jóval keményebb, rugalmatlan, védi az alatta lvő dentint és a fogbelet. Túlnyomóan szervetlen mészsókból, kisebb részben szerves anyagból áll.

A dentinállomány: sárgásfehér színű anyag, emlékeztet a csontra, nincs olyan kemény, mint a zománc, de így keményebb a közönséges csontnál, mert jobban el van meszesedve. A dentin igen rugalmas.

A fog cement: vékony rétegben fedi a gyökér felszínét. Szürkésfehér színű, a csonthoz igen hasonló szövet. Benne végződnek a fogmeder faláról kiinduló gyökérhártyarostok. A fogbélüregben és a gyökércsatornában a lágy, kocsonyás összeállású, szürkésfehér színű fogbél /pulpa/ van. A fogbelet helytelenül nevezik a fog idegének, mert az idegeken kívül számos eret és sejteket is tartalmaz, / a fog „idegének” kivétele a fogból tulajdonképpen a fogbél eltávolítása./

A gyökérhártya a fogmeder csontos bélése és a cement közötti egyenletesen szűk rést tölt ki, szürkésfehér kötőszövets hártya. A gyökér tehát nincs összenőve a csonttal. A gyökérhártya rostozatból áll, a rostok a csontbélésből a cementbe nyomulnak. Így a gyökérhártya a gyökeret igen jól odarögzíti a csonthoz.

A fogmedernyúlvány a fogmedrek között finom szivacsos csontból áll, a szivacs hézagaiban csontvelő van. A fogmedernyúlvány a szájtornáci és szájüregi felszínen sima, tömör csontlemez, amit a csonthártya, ezt pedig a nyálkahártya fedi. Ezt nevezzük ínynek /gingiva/. A szomszédos fogak nyaki része között is van ínyrészlet, ez az ínyszemölcs. A papilla.
A fogágy különböző alkotó részei / cement, gyökérhártya, alveolus, fogmeder nyúlvány, íny / szoros élettani összefüggésben állnak egymással. Ha az egyik részlet megbetegszik, maga után vonja a többi részlet megbetegedését is.

A vizeletkiválasztó rendszer legfontosabb része a két vese. Többi része a vizelet levezetését szolgálja. A vesék a hasüreg hátsó falán, a gerincoszlop két oldalán fekszenek, az alsó háti és felső ágyéki csigolyák magasságában. A középvonal felé eső szélükön mély beöblösödés van. A vizelet elválasztása bonyolult folyamat, amit a vese egyes alkatrészei végeznek.

A vizeletlevezető rendszer:
A vizelet a vesét elhagyva a vesemdencébe kerül, ami lapos tömlő a veseöbölben. Ez lefelé vékony csőbe, a húgyvezetékbe /ureter/ folytatódik, ami a medenceüregben fekvő húgyhólyagba szájadzik.

A húgyhólyag izmos falú, tágulékony tömlő, ami a vizeletet gyűjti össze. Ha telődése bizonyos fokot elért, vizelési inger lép fel, és az izmos fal összehúzódásával a vizeletet a húgycsövön keresztül üríti. A húgyvezető utak végső szakasza a húgycső /urethra/.

Az Epe: a máj által a bélbe kiválasztott nyálkás, enyhén lúgos, keserű, 1-2 % szárazanyagot tartalmazó emésztőnedv, epesavakat, epeszínezéket, koleszterint, lecitint és különféle szervetlen sókat tartalmaz. Aktiválja a hasnyál zsíremésztő enzimjét, /a lipázt/, a zsírokat emulgeálja / a zsírokat az epefolyadékban finoman szétoszlatja /, a zsírsavakat szappanosítással vízben oldhatókká és ezáltal felszívhatókká teszi. Izgatólag hat a bélizomzatra, és gátolja a bélben végbemenő rothadásos folyamatokat.

Az ember májsejtjei normális étrend mellett naponta kb. 0,5 l epét termelnek. Ez az epehólyagban gyűlik össze, majdnem tizedrészére összesűrűsödik, és innen akkor kerül a nyombélbe, amikor az emésztési folyamatok megkívánják.

Epesavak: az epével a bélbe jutó vegyületek/ kólsav, dezoxikólsav, litokólsav/ glükokollal, illetve eaurinnal páros epesavakat alkotnak. Biológiai szerepük a zsírok emésztésében van. A bélbe jutó zsiradékokat apró cseppekre osztják /emulgálják/, ami által a zsírbontó enzim / a lipáz /számára hozzáférhetővé válnak. Egyúttal aktiválják /működésbe hozzák, reakció képességüket fokozzák/ is a lipázt.

Epeút: a májsejtek közötti epehajszálerek egyesülése által keletkező csőszerű vezetékrendszer. Egymásba torkollásukból alakul ki a májvezeték /ductus hepaticus/.

A májvezeték és az epehólyag epevezetéke / ductus cysticus/ egyesüléséből keletkezik a közös epevezeték /ductus choledochus/.

Az epeút feladata: a májsejtek által termelt epe eljuttatása az epehólyagba, illetve a nyombélbe.

Az epehólyag: azaz a cholecysta (görög eredetű): a gerincesek máján az epevezetékhez csatlakozó, az epe ideiglenes raktározására szolgáló szerv.
Emberben vékony falú, körte alakú, sima izomrostokkal átszőtt nyálkahártya-zsák, mint ahogy említettem kb. fél liter epét tud magába fogadni.

Az epe betgségei:

Epehólyag-gyulladás, cholecystitis: az epehólyag falának hurutos, gyulladásos betegsége. Heveny és idült formában ismeretes. Tünetei a jobb bordaív alatti fájdalom, vagy nyomásérzékenység, hőemelkedés. Epekőbetegség kísérője lehet, de anélkül is előfordulhat.

Epekőbetegség, cholelithiasis: az epehólyagban különféle sók kicsapódásából képződő kő által okozott, rohamokban jelentkező betegség, igen heves görcsös, a jobb bordaív alatti fájdalommal jár. A roham során a kő beszorulhat az epevezetékbe, és sárgaságot okozhat.. Néha roham nélkül is beszorulhat / néma epekő/.