Tag Archives: haj

Gyermekkori hajbetegségek

 

Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy a hajproblémák már gyermekkorban is előfordulhatnak, de egyre több gyermeknek van problémája.

Kisgyermekeknél gyakori a koszmó, amely főleg a tarkó részen alakul ki, de bárhol is kialakulhat a hajas fejbőrön. A koszmó gombás eredetű, lisztszerű, vastag, porózus szerkezetű réteg, erősen elhatárolódik a körülötte lévő egészséges fejbőrtől. Letisztítás után vöröslő folt marad alatta, és a fehérlő réteg pár óra alatt újra képződik. Akár évekig is megmaradhat. A folt erősen viszket, a gyermek önkéntelenül is vakargatja: ilyenkor kisebb sebek képződnek, vér is szivároghat, ezért a folt tovább terjedhet, mivel újra és újra tovább fertőződik.
A Hair Loss System Ph5 gyógysampon az izlandi zuzmó természetes antibiotikumát tartalmazza, amely gátolja a gombák szaporodását, így fokozatosan visszaszorítja a koszmós foltokat, káros mellékhatások nélkül. Ezt a sampont úgy fejlesztették ki, hogy már 3 éves kortól ajánlott a használata.

Gyakori probléma a gyerekeknél a gyenge, összeeső, fénytelen, vékonyszálú, gubancolódó haj. Sokuknál ez felnőtt korban is megmarad, mivel nem tettek ellene időben. A hajszál vastagsága genetikai adottságunk, de állaga rajtunk múlik. Ha már a gyermekeknél látjuk ennek a jeleit, ne várjunk arra, hogy „majd kinövi”! A fénytelen gyenge, gubancos haj aminósavhiányt jelezhet.. Kerüljük a durvább anyagú sapkák állandó használatát, mivel ez dörzsölheti a még gyenge gyermekhajat. Fontos, hogy minden hajmosás után alkalmazzunk olyan anyagot, amellyel könnyebb kifésülni a hajukat. Sok gyermek nem engedi fésülni magát „mert fáj”. Hajlamosak vagyunk kímélni őket, így viszont pár nap alatt olyan csomók képződnek a hajban, amelyek kibontása már tényleg fájdalmas, ráadásul alatta nem szellőzik rendesen a fejbőr, könnyebben felszaporodnak a gombák.

Gyakori probléma a gyerekek hajtépkedése is. Akár egészen látható foltokban jelenik megkétoldalt, a fülek feletti zónában, sörteszerű csonkok formájában. A trichotillománia 5-10 éves kor között a legjellemzőbb, pszichés eredetű. A gyermek így akarja felhívni a figyelmet, tudatosan vagy tudattalanul, hogy több szeretetre vágyik. Ebben az esetben is használjuk a Hair Loss System Ph5 gyógysampont, amely megerősíti a gyermekhajat, így a gyermek nem tudja fájdalommentesen kiszakítani, talán ezzel is segíthetjük, hogy elhagyja ezt a szokását. Az új fejlesztésű Hair Loss System szuperhidratáló hajkrém Ph3 mosás utáni alkalmazásával növelhetjük az erősítő és rugalmasító hatást.

A hajápolást komolyan kell vennünk már gyermekkorban is, mert ilyenkor alapozzuk meg a felnőttkori szép és egészséges hajat.

Hogyan csökkenthetők az egyszerűbb változáskori panaszok?

 

Negyven és ötvenöt éves kor között a petefészkek hormontermelése megszűnik, elmarad a menstruáció, a fiatal és az idős kor közé ékelődve beköszönt a változás kora. Hogyan csökkenthetők az egyszerűbb változáskori panaszok?

Labilis idegállapot, depresszió

Megváltozik a hangulati élet. A menopauzás nő ingerlékennyé, labilissá válhat, koncentrációképessége csökkenhet, szélsőséges esetben akár öngyilkossági kíérletig fokozódó depresszió alakulhat ki, csökken a szexuális érdeklődése, alvászavarok jelentkezhetnek.

Kezelés:

Szélsőséges esetekben pszichológushoz kell fordulni, aki kedélyállapot-javítókat, nyugtatókat ajánlhat amellett, hogy segít a változás korában lévő nő önértékelésének helyreállításában. Az egészséges életvitel ebben az esetben is nagy jelentőségű, de új célokat kell kitűzni, végig gondolva azt, hogy még a hátralévő évtizedekben mennyi olyan öröm és feladat vár, ami az elmúlt időszakban nem volt megvalósítható.

Hőhullámok

Igen gyakori tünet menopauzában a hőhullámok jelentkezése, a kipirulás, izzadás, a szapora szívdobogás és a gyakori fejfájás. A menopauza kezdete után egy-két évvel ezek a panaszok megszűnnek.

Kezelés:

Elsősorban tüneti. Megfelelő öltözet, jól bevált fájdalomcsillapító, intenzívebb sportolás, egészségesebb életvitel. Az enyhébb menopauzális tüneteket kiválóan csillapítják a növényi alapanyagú szerek, amik természetes anyagok hatásai révén pótolják a hiányzó, csökkent működésű hormonokat.

Bőr, haj

Bizonyított tény a nemi hormonoknak a bőrre gyakorolt hatása. A tüszőhormon hiánya miatt a bőr ráncolódik, vizet veszít, tónusa csökken. Gyakran túlsúlyba kerülnek a szervezet által termelt férfi hormonok, ekkor férfias szőrnövekedés alakul ki. Fokozódik a hajhullásra való hajlam.
Kezelés:
A tüneteket a hormonpótló kezelések, természetes alapanyagú készítmények enyhítik.

Hűvelyszárazság:

A nemi szervek sorvadásának egyik jele a hüvely és a szeméremtest szárazsága, viszketése, ami miatt fájdalmassá válhat a közösülés. A viszketést nemcsak az ösztrogén hiánya váltja ki, hanem éppúgy oka lehet a cukorbetegség, a hüvely gombás fertőzése, mint a vizeletelvezető rendszer fertőzése vag pszichés problémák.

Kezelés:

A szeméremtest viszketése általában csökkenthető vagy megszüntethető ösztrogén- készítményekkel. Nagyon sok tanulmány igazolja, hogy a klimaktérium utáni rendszeres szexuális élet képes egészségesebben tartani a nemi szerveket, nem szabad tehát lemondani ebben az időszakban és után sem az aktív nemi életről! Hüvely szárazság alakulhat ki, ami közösülési problémákhoz vezethet. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek a síkosító krémek.

Sokan idegenkednek a hormonpótló kezelésektől, túlságosan drasztikus beavatkozásnak tartják. Minden esetben ki kell kérni a nőgyógyász véleményét a kérdés tekintetében, aki korrekt, körültekintő választ fog adni, de nemcsak hormonpótló gyógyszerek állnak rendelkezésre, vannak természetes anyagokat tartalmazó készítmények, amik segítenek abban, hogy ezt a nehéz átmeneti időszakot minél könnyebben vészeljük át, mi a változáskorában lévő nők!

Milyen okai lehetnek a hajhullásnak?

 

A haj és a fejbőr problémák közül ez a betegség csoport, a hajhullás a legtágabb. A hajat és bőrt alkotó keratinsejtek az emberi test egyik leggyorsabban szaporodó sejtállományához tartoznak. Gyors képződésük miatt folyamatos tápanyag-utánpótlásra van szükségük, amit a vér biztosít. Előállításást pedig a nyirokrendszeren keresztül irányítja szervezetünk. Éppen ezért a vegetatív idegrendszert érintő bármilyen változás befolyásolhatja a keratin termelését.

Természetesen ezek a változások nem minden esetben érintik egyértelműen ezt a sejtcsoportot, ha csak az erre való hajlamot nem örököltük génjeinkben. Akkor viszont előfordulhat, hogy hosszabb ideig tartó /vagy hirtelen erős/ stressz hatására szervezetünk hajhullással, emésztési problémákkal, gyomor vagy bélfekéllyel reagál. Az erre hajlamosak szervezete ezenkívül a faggyútermeléssel, a bőr felületen jelentkező patanásokkal, alvászavarral, a hormonális egyensúly megbomlásával, étvágytalansággal, alopeciával /foltos kopaszodás/ stb. is válaszolhat a stresszre.

Az elmúlt években, évtizedben, ugrásszerűen megnőtt a stressz okozta hajhullás és alopecia száma, ráadásul ezekhez szinte minden esetben erős zsírosodás járult. Sokszor a rossz vérkeringés következtében kevesebb tápanyag jut a keratinsejteket termelő hajszemölcsökhöz, az úgynevezett papillákhoz, és ezért kevesebb keratinsejt képződik, a hajnövekedése lelassul. Sok hajszál pedig kihullik, mivel a papilla tápanyag híján nem tudja életben tartani, és az új hajkezdemények száma is csökken. Mindezek együtt hajritkulást eredményeznek, hisz több hajunk hullik ki, mint amennyit növesztünk.

Gyakran pedig a pillanatnyi szeszélyből megkezdett vagy rendszertelenül végzett fogyókúra, koplalás, böjt okozza a gondot. Ezek következtében ugyanis súlyos tápanyaghiány alakul ki a vérben, majd kb. 2 hónappal később tömeges hajhullás /telogen effluvium/ jelentkezik. Az időbeli eltolódást az magyarázza, hogy a hajhagymák elhalása után következő szarusodási folyamat 1-3 hónapig tart.

Ezek tehát a leggyakoribb okok. A tünetként jelentkező hajhullás pedig egyértelműen kezelhető, és a folyamat vissza is fordítható.

Hosszú Orsolya trichológus írása szerint:
ma már a gyógyszertárakban kapható Hair Loss kezelődobozok, használatuk egyszerű, a két hónapos kezelő idő letelte után a tünetek /hajhullás, zsírosodás/ megszűnnek. Természetesen ez csak az általános hajhullási problémákra igaz. A súlyos esetek, az alopecia és a hajritkulás hosszabb, akár 6-12 hónap gyógyulási időt is igényelnek. Ez attól is függ, mennyi hajunkat is vesztettünk el előzőleg /akár hosszú évek alatt/.

Azoknak, akik idejekorán meg szeretnék előzni a hajhullást vagy hajritkulást, a Hair Loss pH 5 sampont folyamatosan használják, 6 hónaponként 1 doboz Hair Loss erősítő kezeléssel kiegészítve, erre azért van szükség, hogy a papillák /hajszemölcsök/ biztosan megkapják azt a tápanyagmennyiséget, amelyből új hajszálakat is növeszthetnek.

Miért korpásodik a haj és mit tehetünk ellene?

 

Egy fekete kisestélyi vagy fekete egysoros öltöny állítólag mindenkin jól mutat, feltéve persze, ha az összképet nem zavarják meg a vállrészen feltűnő apró, de nagyon kiábrándító hatást keltő „hópihék”.

Bőrünk természetes működéséhez hozzátartozik, hogy időről-időre megújul, az elszarusodott, elhalt hámsejtek leválnak a bőrfelszínéről, és helyüket új hámsejtek veszik át. A teljes hámcsere 4 hét alatt zajlik le, és ezt a folyamatot normális esetben észre sem vesszük, ez alól a szabály alól természetesen a fejbőr sem jelent kivételt, de ha a hámcsere valamilyen okból felgyorsul, ha a leváló apró bőrdarabkák nagyobb számban távoznak, mint rendesen, akkor erről a rendellenességről hamarosan korpás vállunk alapján is tudomást szerzünk. A felnőtt lakosságnak kb. 60 %-a legalább egyszer az életben találkozik ezzel a problémával.

Mitől korpásodik a fejbőr?

Bőrünk felszínére sajátos mikroflóra jellemző. Az egészséges bőr enyhén savas kémhatása egyensúlyban tartja a bőrünk amúgy hasznos szerepet betöltő mikroorganizmusok és gombák arányát. Probléma akkor keletkezik, ha ez az egyensúly valamilyen okból felborul, és elszaporodik a Pityrosporum ovale nevű gomba. Ilyenkor a bőr bizonyos sejtjei fokozott mértékben kezdenek osztódni, majd abban az ütemben, ahogyan képződtek, elszarusodnak és leválnak a bőrfelszínéről. A kóros gombaszaporulat leválásának természetesen vannak előfeltételei is.

A korpásodás kialakulásában szerepe van a bőrtípusunkat is meghatározó genetikai adottságainknak, de ez ellen nem sokat tehetünk. Annál többet a megfelelő anyagcsere-folyamatok fenntartása érdekében. Fontos a táplálkozásunk minősége és az emésztési viszonyaink folyamata, vagy esetleges zavara is.

Szakemberek szerint a magas koleszterintartalmú ételek is megváltoztatják a fejbőr pH- értékét, ezért pl. a fehér húsok kedvezőbb hatásúak, mint az egyéb húsfélségek, ugyanígy a zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend is előnyösebb, mint a túlnyomórészt húsokat előnybe részesítő. Szerepet játszanak a kóros korpásodás kialakulásában a mindennapi stressz, a hőmérséklet és a páratartalom is. A hideg idő a tapasztalatok szerint súlyosbíthatja, míg a napsütés enyhítheti, sőt meg is szüntetheti a tüneteket. A sós és a gyógyvizek is kifejezetten jó hatással vannak a fejbőrre.

Mit tehetünk ellene?

A fentiekből nyilvánvaló, hogy a makacs korpa eltüntetéséhez életmódbeli változtatásokra is szükség lehet, de ezeken túl sok más fegyver áll rendelkezésünkre. A cél a túlszaporodott gombák visszaszorítása, de nem teljes eltüntetése, hisz ezek normális bőrflóránk részét képezik. Vannak olyan készítmények, amelyek gátolják a bőr szarusodását, illetve más anyagok a elszarusodott rétegeket oldják fel, illetve a faggyútermelést csökkentik. Ehhez társulhatnak az olyan fertőtlenítő hatású hatóanyagok, amelyek a káros mikroorgnizmusokat pusztítják, vagy azok szaporodását gátolják. A korpásodást gátló szerek leggyakoribb hatóanyagai a kén, a szelén-diszulfid, a cink-piritiont és a ketokonazol. A megfelelően megválasztott korpásodás elleni szereket eleinte hetente kétszer-háromszor kell alkalmazni, amit a későbbiekben heti egy alkalomra csökkenthetünk.

Mivel a gyógyulási folyamat elején az elhalt beteg bőr nagyobb iramban távozik, ezért előfordulhat, hogy látszólag fokozódik a korpásodás, de ezután már rendszerint látványos javulás tapasztalható. Megtörténhet, hogy a fejbőrön található gombák hozzászoknak az ellenük használt szerekhez, de nem kell kétségbeesnünk, bátran próbálkozzunk más hatóanyagú korpásodás elleni szerekkel. Egy azonban biztos, hogy a korpásodás nem múlik el magától, és ha nem kezeljük a helyzet csak rosszabb lehet.

Hogyan ápold a hajadat nyáron?


A nap, a szél és a víz hatásának kitett haj nyáron fokozott ápolást igényel. Néhány tipp segítéségével sikerül megőrizni a haj szépségét.

Mindig nedvesítsük be a hajunkat, mielőtt besamponoznánk. Masszírozzuk a fejbőrbe a hígított sampont. A forró víztől a haj túl merev és tompa fényű lesz. Minél hűvösebb a víz, annál jobb. Mosás után ne dörzsöljük szárazra a hajat, inkább nyomkodjuk át törülközővel. A hajvégek törékenyek lesznek a forró levegőtől. A jó hajszárító készüléknél a hőmérséklet és a levegő kifújása is állítható. Fontos, hogy legyen rajta hideg fokozat.

A körkefe kíméletesebben fésül a merev kefénél. Szárítás közben úgy formázható vele a haj, ahogyan forgatjuk. Töredezett hajvégek hatékony gyógymódja, ha a balzsamozott tincseket egyenként fóliába tekerjük. Húsz perc után szabadítsuk ki a fürtöket, és öblítsük le alaposan. Ha összeesett a frizuránk, hajoljunk előre kicsit, borzoljuk össze a fejtetőn. Fújjunk rá hajlakkot, és pár perc múlva igazítsuk el a tincseket!

A napsugarak kiszívják a haj színét, fakóvá, fénytelenné teszik a hajszálakat. A haj a sok napozástól elveszti nedvességtartalmát és rugalmasságát. Mosás után használjunk napozás utáni, vitaminos hajbalzsamot, hogy a hajunk selymes és lágy maradjon!

Néhány tanács, hogy hogyan tudod szebbé tenni a hajadat?


A haj jellegét nagymértékben örökletes tulajdonságok szabják meg, sokan vannak, akik elégedetlenek a saját adottságaikkal.

A látványosan hosszúra növeszthető, erős, dús haj nem mindenkinek adatik meg, de ettől még nem kell feladni, hogy a hajunk szép legyen. Állapota függ a fejbőrtől, a hormonháztartástól, a táplálkozástól és a hajápolástól.

Minden hajtípust lehet szebbé, erősebbé, egészségesebbé tenni, a különféle problémákra is hatékony gyógyírt nyújt a természet. Az illóolajok nagyszerű szolgálatot tesznek ebben az esetben is. Hajhullásra, korpás vagy gyulladt fejbőrre, és száraz hajra szintén van segítség.

Korpás fejbőrre: a teacserje-, rozmaring-, vagy eukaliptuszolaj való.

A hajhullásra: rozmaring-, zsálya-, cédrus-, boróka- vagy kamillaolajat kell alkalmazni.

A zsírosodást: a samponhoz kevert ciprus-, levendula-, bergamott-, zsálya-, cédrus-, citrom- vagy borókaolaj csökkenti.

Élettelen, formázhatatlan, száraz, töredezett hajra: az eukaliptusz-, szantál-, rozmaring-, vagy rózsafaolajjal segíthetünk.

Ezeket az olajokat illatmentes samponba keverve lehet alkalmazni, 100 ml. Samponhoz 10-15 csepp illóolajat kell keverni. Mosás közben a fejbőrt ujjbeggyel kell masszírozni, az öblítés: pedig háromszor annyi ideig tartson, mint a mosás. Ha a hajon a keverék pici része is ott marad, nem lesz fényes. A jó hatás hajpakolásokkal fokozható: a hajtípusnak megfelelő olajokból 20-25 cseppet tegyünk 50 ml jojobaolajba vagy mandulaolajba, és a keverékkel dörzsöljük be a fejbőrt. Egy órán át hagyjuk hatni, törülközőbe tekerjük be a hajat.

Viszkető, kivörösödött fejbőr: estén egész éjszakára hagyjuk fent a következő pakolást 2,5 teáskanál oliva vagy édesmandulaolajban 2-2 csepp rózsamuskátli- és levendula és még egy csepp szantálfaolajat is tegyünk bele.

A hajszín élénkítésére: sötét hajra: a rozmaring és a cédrus, a világos színűre: a kamilla és a citrom olaja alkalmas.

Hogyan segíthetnek a fehérjék a hajápolásban?


A fehérjék aminosavakból épülnek fel, részt vesznek az enzimek és hormonok felépítésében, szinte minden életjelenségben meghatározó szerepet töltenek be. A bevitt táplálékban alkotórészként 20 aminosav található, amelyekből a szervezet létrehozza saját fehérjéit. Vannak viszont eszenciális aminosavak, amiket a szervezet nem képes előállítani, tehát teljes mértékben a bevitt élelmiszerekből, táplálék kiegészítőkből kell biztosítani a szükséges mennyiséget.

A fehérje szükséglet és annak minősége az életkortól függően alakul. A csecsemőkori 1,6g/testsúlykg/ naptól később lecsökken 0,7g/testsúlykg/nap értékig, melyet természetesen különböző tényezők /pl. terhesség/ is befolyásolnak. Tévhitet kell eloszlatni, amikor azt állítjuk, hogy a túlzott fehérje bevitel is káros lehet. A szervezet ilyenkor szabályosan lefárad, hisz a fehérjét igen magas energia igénnyel bontja.

A haj szerkezeti felépítésében 98%-ban fehérjék /aminosavak/ vesznek részt, így a haj állapota hűen tükrözi az elfogyasztott fehérje minőségét és mennyiségét. A rendszeres túlzott fehérje bevitel roncsolhatja a hajat. A vesék pufferolják a savas vegyületeket kalciummal, még mielőtt azok a vizelettel kiválasztódnának, amit a szervezet a hajból is pótol. Ugyanakkor, ha a bevitt fehérje magas zsírtartalommal is párosul, igencsak megnő a fokozott hajhullás esélye. Mivel az eszenciális aminosavakat /pl. cisztin, metionin/ tartalmazó komplett fehérjékre van szüksége hajunknak, a nem megfelelő táplálkozás / vegán vagy vegetáriánus étrend, éhezéses fogyókúra/ elégtelen fehérje forrásnak bizonyul. Ilyenkor a hajszerkezete roncsolódik, illetve az új hajszálak már eleve hiányos felépítésűek, rövidebb a növekedési és nyugvó szakasz, és felgyorsul a hanyatló szakasz a hajszálak életében. Ez fokozott hajhulláshoz vezet, nem ritka a napi 200-300 hajszál elvesztése sem, és késik a megfelelő minőségű utánpótlás.

A megfelelő minőségű és mennyiségű fehérje bevitelt táplálkozási anamnézis felállítása után lehet optimálisan beállítani.

A haj és a körmök megfelelő mennyiségű tápanyagokkal, így a szervezet számára nélkülözhetetlen és egyéb forrásból önállóan elő nem állítható eszenciális aminosavakkal –cisztin, metionin- való ellátásában hatékony segítséget nyújt a Revalid kapszula, aminek hatását több klinikai vizsgálat is igazolja.

Egy vitamin ami segít gyönyörűvé tenni a hajadat


A „Biovanne” vitamin azok számára készült, akik egészségtől fényes, dús hajat, bársonyos bőrt és erős körmöket szeretnének.

Hatóanyagai mélyről táplálják a haj, a bőr és a körmök regenerációjáért felelős sejteket, hogy segítsék azok egészséges növekedését és működését. A Biovanne szépségvitamin összetételét a magyar táplálkozási szokásoknak megfelelően fejlesztették ki, pl. jódot is tartalmaz, amelyből hazánk lakossága nagy részének hiánya van. A benne lévő élesztőt a természet „csodatápanyagának” tartják, amely a B-komlex vitaminok és a szerves vas egyik leggazdagabb forrása, gyógyszertárakban kapható.

Hogyan legyen egészséges haj koronánk?


Ki ne vágyna szép, fényes, rugalmas és dús hajra? Ha ennek elérése egyszerű lenne, ma nem szenvednének annyian vékony szálú, zsírosodó, töredezett vagy korpásodó hajtól. A hajhullás vagy a kopaszodás sajnos a női nemet sem kíméli. Mindennek számtalan oka lehet, a hibás hajápolás éppúgy, mint az örökletes tényezők.

Az egészséges haj gyönyörű fényes, csillogása a belső egészség tükrözője, hírt ad jó közérzetünkről, egészségi állapotunkról. Helytelen kezelés, táplálkozás, betegség, stressz állapotok hatására a haj megfakul, töredezetté válik. A haj élettelen anyag, sérülés után nem képes magától regenerálódni. Egészséges újranövekedését elsősorban belülről, a véráramon keresztül kell biztosítani. A helyes kiegyensúlyozott táplálkozással bejuttathatjuk szervezetünkbe azokat a tápanyagokat /pl. A-, E-, és B-vitaminok, jód, vas stb/, amelyek feltétlenül szükségesek az egészséges és vonzó külső eléréséhez.

Egy felmérés szerint, ha egy nő csúnyának érzi a haját, romlik az önbizalama, szürkébb, sötétebb ruhákat vesz fel és lehajtott fejjel jár. Az a nő, aki elégedett a hajával, szinte kivirul, magabiztosabb, vidámabb lesz, előveszi a merészebb ruhadarabjait, megemeli az állát és a kisugárzása is elégedettséget áraszt. Ezek a változások lejátszódhatnak akár 1 napon belül is . Az ember reggel elindul otthonról összeállt, fakó tincsekkel, amelyeket mentve a menthetőt, összefog valamilyen csattal, közben érzi jobb volna elbújni valahová. Azután beugrik a fodrászhoz, vagy délután nekiáll hajat mosni, és ismét megtanul mosolyogni.
A szép hajkölteményhez sokszor nem elég az elhatározás. A hajat nem elég kívülről ápolni, rendkívül fontos. Hogy megkapja azokat a fontos tápanyagokat, amelyek egészséges növekedéséhez szükségesek.

A hajszálak, /mint minden szőrszál/ a szőrtüszőben foglalnak helyet. A szőrszálak a szőrtüsző legalsó, a sejtoszlásban a legaktívabb részében termelődnek. A haj átlagosan 5-7 mm-t nő havonta. Ha ezek a sejtek elpusztulnak, hajszál sem termelődik. A haj erős, de lágy, hajlékony, rugalmas és elasztikus. Ezek a tulajdonságok a haj egyedi szerkezetéből és a protein alkotóelemekből adódnak. A haj a fejbőrben található tüszőkből nő, amelyek a hajgyökereket foglalják magukba. A hajszálgyökerét a hajhagyma veszi körül, amely a haj szilárd vázát, a szálas szerkezetű keratint termeli. Minden hajhagymának saját vérellátása van, biztosítva a jó vérkeringést. A hajhagyma nem a haj, hanem a fejbőr része. A haj kihullása után új hajszálat termel, egy emberélet alatt kb. 10-12 hajszálat. Életünk folyamán a hajunk így mindig megújul.

A hajnak ma már nincs nélkülözhetetlen élettani funkciója /az evolúció maradványa/, de a pszichológiai hatása felbecsülhetetlen: a jól elkészített frizura nőiességet vagy éppen erőt sugározhat.

Google PageRank