Tag Archives: herpesz

Övsömör: 5 hasznos ötlet a fájdalom legyőzésére

 

Éles, égető fájdalmat érez az idegpályák lefutása mentén. Néhány nap múlva a bőrén haragos vörös kiütések jelennek meg, majd ezek zavaros folyadékkal telt hólyagokká változnak. Ekkor kezd el gyanakodni, hogy nem egyszerű kiütésről van szó.
Ez bizony övsömör, az idegek vírusos fertőzése.
A gyermekkori bárányhimlő a felelős érte. A Varicella zoster (VZ) nevű vírus, amely már annyi kínlódást okozott annak idején is, most ismét akcióba lépett. Az első fertőzés óta el sem hagyta a szervezetét, csak az immunrendszerének eddig remekül sikerült sakkban tartania, vagyis tökéletes tétlenségre volt kárhoztatva. Ez a remek immunrendszer még most is kordában tudja tartani a vírust, és nem engedi, hogy szervezetében elszaporodjon. Ez persze sovány vigasz, amikor a fránya kiütés nagyon fáj. És hát immunrendszer ide vagy oda, a vírusok sok szenvedést tudnak okozni, súlyosabb esetekben még azután is, hogy a hólyagok meggyógyultak.
A VZ vírus, melyet herpes zoster néven is emlegetnek, a hírhedt herpesz klán tagja. A „zoster” szó görögül övet jelent, és akik övsömörtől szenvednek, azok értik meg igazán, mennyire találó ez az elnevezés.

Hogyan tudja a lehető legel viselhetőbbé tenni a gyógyulás időszakát? A szakértők a következőket tanácsolják:

1. Szedjen fájdalomcsillapítót!

Az extra erős paracetamol ajánlott az övsömör okozta fájdalom csillapítására.

2. Erősítse szervezetét!

A nagy dózisban szedett C-vitamin és a B-vitamin- komplex jót tesz mind az immun-, mind az idegrendszernek. Naponta 5 vagy hat alkalommal vegyen be 200 milligramm C-vitamint, ami erősíti a szervezet védekező erejét, és egy B-vitamin- komplex-tablettát, ami segít az idegsejtek regenerálódásában. (Természetesen sem ezt, sem más vitaminkúrát ne kezdjen el alkalmazni orvosi jóváhagyás nélkül! )

3. Próbálkozzon lizinnel!

Több vizsgálat arról számol be, hogy a lizin nevű aminosav segít megakadályozni a herpeszvírus elterjedését. Az eredmények azonban nem egyértelműek.
Vegyen be lizint azonnal, amint megjelennek az övsömör első tünetei - ártani nem árt és esetleg még használ is.

4. AZ ÖVSÖMÖR KIHÓLYAGOSODÁSAKOR

Miután megjelentek a hólyagok, többféleképpen csökkenthető a fájdalom:
- Ne csináljon vele semmit! Hagyja békén a hólyagokat, hacsak nem elviselhetetlen a fájdalom. Lassíthatja a gyógyulást, ha a bőrt mindenféle krémmel és borogatással irritálja.
- Készítsen cink-kalamin kenőcsöt! A hozzávalókat viszonylag nehéz beszerezni, de talán a gyógyszertárban el tudja készíttetni.
A cinkes kenőcshöz adjon 20% izopropil-alkoholt, valamint 1-1% fenolt és mentolt. Ha úgy találja, hogy a fenol túlságosan erős vagy a mentol túlságosan hűvös, hígítsa a kenőcshöz adott azonos mennyiségű vízzel. Naponta annyiszor alkalmazhatja ezt a kenőcsöt, ahányszor csak jólesik, egészen addig amíg a hólyagok le nem száradnak. Utána viszont már ne használja tovább.
- Próbálkozzon kloroformos-aszpirines kenőccsel! Törjön porrá két aszpirintablettát, keverjen hozzá két evőkanál kloroformot és tiszta, puha vattával óvatosan vigye fel ezt a keveréket az érintett bőrfelületre. Naponta többször megismételheti a kezelést ezzel a gyógyszertárban is elkészíttethető szerrel. Azoknak azonban, akik allergiásak vagy érzékenyek az aszpirinre, nem ajánlatos használni.
Mi a hatásmechanizmusa? A kloroformról azt tartják, hogy a bőrből kioldja a szappanmaradványokat, az olajat és az elhalt sejteket. Az aszpirin így be tud hatolni a bőrbe, és érzésteleníti az érintett idegvégződéseket Már öt perc múlva jobban érzi magát, és ez az állapot órákig, sőt néha napokig is eltarthat.
- Tegyen rá vizes borogatást! Fogjon egy tiszta törülközőt, mártsa hideg vízbe, alaposan csavarja ki és tegye rá a fájdalmas felületre. Minél hidegebb, annál kellemesebb. Olyan, mint amikor megégeti magát, és jéggel enyhíti az égető fájdalmat.
- Ne táplálja a tüzet! Kerüljön mindent, amitől a hólyagos bőr még melegebb lehet. A meleg csak tovább irritálja a bőrt.
- Vegyen keményítős fürdőt! Ha az övsömör a homlokán van, ezt a bekezdést ugorja át. Ha azonban nyakánál lejjebb jelentkezett a baj, a tanács hasznára lehet. Szórjon egy marék kukorica- vagy zablisztet a fürdővizébe, és áztassa magát kellemes, langyos vízben. Vigyázzon, mert a kád alja csúszós lesz! A betegek szerint segít, csak sajnos a hatása nem tart sokáig. Lefekvés előtt 20 perccel vegyen ilyen fürdőt, így talán jobban tud aludni.
- A gyógybalzsammal várjon a hólyagok teljes gyógyulásáig! Ez körülbelül két hónap. Az övsömör okozta fájdalomra egyes országokban kapható gyógyír fő hatóanyaga a pirospaprikából kivont kapszaicin; a csilipaprika és a cayenne-i bors is ezt a vegyületet tartalmazza. A kutatók szerint hatása annak köszönhető, hogy blokkolja a fájdalomingerület továbbításához szükséges vivőanyag termelődését.
Ha valaki a hólyagos bőrre kenné, az olyan lenne, mintha egyenesen csípős paprikával kezelné magát. Csak a már gyógyult bőrön szabad alkalmazni, a nyílt, fertőzött sebeken nem!

5. A HÓLYAGOK ELTŰNÉSE UTÁNI TENNIVALÓK

Egyfajta kényelmetlen, kellemetlen érzés még azután is visszamaradhat, hogy a hólyagok eltűntek. Ebben az esetben a következőket teheti:
- Jegelje! Ha a hólyagok gyógyulása után továbbra is fennáll a fájdalom, tegyen egy műanyag zacskóba jeget, és ezzel dörzsölgesse a bőrét. A cél, hogy „összezavarjuk” egy kicsit az idegeket. Sokaknak segített már.
- Folytasson nyomozást! Egyeseknél a makacs, szűnni nem akaró övsömörnek tulajdonított fájdalom mögött valami belső, kielégítetlen érzelmi igény húzódhat meg. Lehetséges, hogy a fájdalom valami másról tereli el a figyelmét? Vagy éppen a hőn áhított figyelmet tereli önre? Ezen érdemes elgondolkozni és esetleg az orvossal is konzultálni
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007

Ajakherpesz

 

17 módszer a herpesz gyógyítására

A felső ajka fölötti viszkető, bizsergő érzés félreismerhetetlen. Ó, már megint! Azonnal tudja, mi ez - egy újabb herpesz kezdete, és azt is, hogy mi következik ezután. Először bepirosodik, aztán a viszkető, bizsergő tájék kidu¬dorodik. Minél több víz van a hólyagban, annál nagyobb a herpesz és annál kel¬lemetlenebb. Valami oknál fogva nem tudja megállni, hogy ne nézze magát a tükörben örökké. (Talán reménykedik a reménytelenség közepette, hogy a her¬pesz eltűnt, és csak a képzeletében létezett. Nincs ilyen szerencséje.) Miért pont velem történik ez? - kérdi. A herpeszt a Herpes simplex I vírus okozza. Nagy a valószínűsége, hogy a fertőzést valamelyik rokonától kapta el gyermek¬korában egy csókkal, amit akkor kapott, amikor a kedves rokonnak herpesze volt. A vírus a szájába került, ott megtelepedett egy sejtben (valószínűleg egy idegsejtben) és beköltözött a szervezetébe. A vírus kiadta a parancsot a sejtnek, hogy sok hozzá hasonló vírust állítson elő. A legtöbb esetben ezek otthonülő vírusok, ott maradnak a helyükön. De időről időre a víruscsalád szeret vakáci¬óra menni, így leutaznak az idegnyúlványon, amíg a bőr felületére nem érkez¬nek. Amikor ez megtörténik, már jelentkezik a szörnyű bizsergő érzés, jelezve, hogy ismét elkezdődött egy ön-már-tudja-micsoda. Mit lehet tenni?

Tartsa a herpeszt tisztán és szárazon!
„Ha a herpesz nem
Túl zavaró, hagyja békén - mondja dr. James F. Rooney, az amerikai Nemzeti l Egészségügyi Intézet szájgyógyászati laboratóriumának víruskutatója. - Ügyel-|cn arra, hogy a herpesz környezete tiszta és száraz legyen. Ha begennyed, ami ritkán fordul elő, forduljon orvoshoz, hogy a bakteriális fertőzést megfelelően ellássa.”

Cserélje ki a fogkeféjét!

Hűséges fogkeféje napokig menedé¬kei nyújthat a herpesz vírusoknak, így újra fertőzheti a herpesz elmúltával. Az oklahomai Egyetem kutatói egy steril fogkefét tíz percre vírusos környezetbe helyeztek. Hét nappal később a betegséget okozó vírusok fele még jelen volt, mondja Richárd T. Glass fogorvos, az Oklahomai Egyetem orvosi és fogorvosi kara szájsebészeti részlegének vezetője. Mit lehet tenni a megfertőzött fogkefével? Dobja ki! Dr. Glass ajánlja, hogy már akkor dobja ki a fogkeféjét, elkezdődik a fertőzés. Ha ennek ellenére kialakul a herpes/,, akkor a hólyag kialakulása után is dobja el a fogkefét. Ez megakadályozhatja a többszöri újrafertőzést. Amikor a seb teljesen meggyógyult, újra cserélje le fogkeféjét. Dr. Glass azt mondja, hogy azoknál a betegeknél, akik így tettek, lényegesen csök¬kent a herpeszes problémák gyakorisága.

Ne tartsa a fogkeféjét a fürdőszobában!
A jó vizes fog kefe nedves környezetben, a párás fürdőszobában az, amiről minden Herpes simplex vírus álmodik, A nedvesség a fogkefén tovább megőrzi a vírus fertő¬zőképességét. Ezért ajánlja dr. Glass, hogy a fogkeféjét lehetőleg másutt, szá¬raz helyen tartsa.

Használjon kis tubus fogkrémet!

A fogkrém is átviheti a fertőzést, mondja dr. Glass. Gondoljon bele, milyen sűrűn érintkezik a fogke¬fe, ami már volt a szájában, és a tubus nyílása. Ha kis tubus fogkrémet használ, akkor biztos, hogy erre a találkozásra kevesebb az esély.

Védelem Vazelinnal.
Nem sérül meg a herpeszes terület, ha be¬keni vazelinnal, mondja dr. Glass. Vigyázzon, hogy az ujjával, amivel a sebet megérintette, ne nyúljon ismét a krémbe. A legjobb, ha egy tiszta pamacsot hasz¬nál erre a célra.

A Cink segíti a gyógyulást.

Több vizsgálat kimutatta, hogy a cink vizes oldata, ha a bizsergés megérzésekor alkalmazzák, csökkenti a gyó¬gyuláshoz szükséges időt. Egy Bostonban kétszáz emberen végzett hatéves utánkövetéses vizsgálat kapcsán a 0,025 százalékos cink-szulfát kámforos vi¬zes oldatát nagyon hatékonynak találták. A herpeszek átlagban 5,3 nap alatt gyógyultak meg. A herpeszes tünetek kialakulásától kezdve az oldatot 30-60 percenként alkalmazták.
Izraeli kutatók úgy találták, hogy a 2 százalékos vizes cinkoldat napi né¬hány alkalommal szintén jótékony hatású, mondja dr. Milos Chvapil, az Arizo¬nai Egyetem sebészprofesszora.
Hogyan segít a cink? Dr. Chvapil azt mondja, hogy a cinkionok a vírus DNS-molekuláihoz kötődnek és megakadályozzák osztódásukat. Ez azt jelen¬ti, hogy a vírusok nem tudnak szaporodni. A bioboltokban kapható cink-glukonát nem irritálja annyira a bőrt, mint a cink-szulfát.

Kezelje Lizinnel!

Dr. Mark A. McCune kansasi bőrgyógyász azt ta¬nácsolja azoknak, akiknek évente háromnál többször van herpeszük, hogy egé¬szítsék ki étrendjüket napi 2-3 g lizinnel. Azt is javasolja, hogy amikor érzik a viszketést és a bizsergést, kétszerezzék meg az adagot. (Se e/1 az aminosavat, se egyéb étrendi kiegés/ítől ne- használjanak orvosuk tanácsa ellenére vagy beleegyezés nélkül. Különösen érvényes ez terhes nőkre vagy szoptatós anyákra.

Néhány állatkísérletben a kutatók úgy találták, hogy a lizin gátolhatja a mag¬zat fejlődését.)
Nem minden vizsgálat találta hasznosnak a lizint herpeszben szenvedők¬nél. Dr. McCune és kollégái azonban 41 betegen folytatott vizsgálatukban úgy találták, hogy napi 1248 mg lizin segít csökkenteni a herpesz kiújulásának gya¬koriságát.
Természetes lizinforrás néhány tejtermék, a burgonya és a sörélesztő.

Nyomozzon!

Mi történt közvetlenül azelőtt, hogy az utolsó herpeszét megkapta? Mi volt a helyzet a korábbi herpeszek esetében? Ha nyomoz, rájö¬het, hogy mi az, ami önnél feltehetően kiváltja a herpeszt. Ha megtalálja a ki¬váltó okot, vegyen be lizint a veszély pillanatában, mondja dr. McCune.

Jótékony hűtés.

Dr. Rooney páciensei közül némelyek azonnal jé¬gért nyúlnak, amikor először megérzik a bizsergést. „Nem vagyok benne biz¬tos, hogy hatékony, de ha belegondolok, azt mondom, a jég csökkenti a gyul¬ladást. És mivel a gyulladás során felszabaduló vegyületek segítik a folyamat újjáéledését, akkor ez nem is olyan rossz módszer.”

Varázsmogyoró és alkohol.
„Néhány beteg azt állítja, hogy elmúlik a herpesz, ha a beteg területre varázsmogyoró-kivonatot vagy alkoholt csepegtet, mivel ezek szárító hatásúak” - mondja dr. Rooney.

Használjon Vírusellenes szert!

Számos termék van, amely állítólag meggyógyítja a herpeszt. Általában ezek valamilyen lágyítószert tár¬ta l máznak, amely csökkenti a varképződést, puhítja a heget. Hatóanyaguk több¬nyire fenol vagy kámfor. „A fenolnak valamelyes vírusellenes hatása is lehet mondja dr. Rooney -, mert kicsapja a fehérjéket. Elméletileg lehetséges, hogy a fenol képes a vírus elpusztítására.”

Védekezzen a nap és a szél ellen!
Védje ajkait a perzselő napsütéstől és a széltől, ezzel valamennyi szakemberünk egyetért. Szerintük ez alapvető a herpesz megelőzése szempontjából.

Kerülje az argininben gazdag élelmiszereket!
A herpesz vírus anyagcseréjéhez argininre, erre az eszenciális aminosavra van s/üksége. Kerülje az argininben gazdag élelmiszereket, vagyis a csokoládét, a kólái, a borsót, a müzlit, a mogyorót, a zselatint, a kesudiót és a sört.

Tökéletesítse stresszkezelő képességét!
A vizsgálatok kimutatták , hogy a stressz elősegíti a herpesz kiújulását. Nem feltétlenül a stressz a bűnös, mondja Cal Vanderplate pszichológus, stresszkutató. „A döntő az, hogy hogyan küzd meg a stresszel, hogyan viszonyul hozzá. A stressz nem kézzelfogható dolog, a stressz elvont fogalom.”
Az első számú stressz ellenes gyógyszer a támogató, barátságos környezet. Ez a legfontosabb, amivel megvédheti magát a kíméletlen stressztől - mondja. - Az önkontroll is igen fontos. Ha pozitívan áll az egészségéhez, könnyebben megbirkózik a bajjal.”

Lazítson!

„Mire a tünetek megjelennek, már késő nekilátni a stressz csökkentésének - mondja dr. Vanderplate -, azonban enyhítheti súlyosságukat néhány relaxációs gyakorlat elvégzésével.” Mély izomrelaxációs módszert, bi¬ológiai visszacsatolást, megnyugtató képek felidézését és meditációt javasol.

Tornázzon!
„Bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a sportolás erő¬síti az immunrendszert - mondja dr. Vanderplate -, és az erős immunrendszer megvéd a vírusok ellen. A torna nagyszerű relaxációs módszer is.”

Fő a megfelelő hozzá állás.

Senki sem szereti, ha herpesze van. De ha már bekövetkezett a baj, nem kell foglalkozni vele és azon aggódni, hogy hogyan néz ki. Ez csak tovább ronthat a helyzeten. „Változtasson a negatív hoz¬záállásán - mondja dr. Vanderplate. - Mondogassa magának: annyi az egész, mint egy kis pattanás, és nem a világ vége.”

Amit a herpeszről tudni kell: mi okozza, és hogyan védekezzünk ellene?

 

Sok ember egy-egy kiadós lakoma, jóízű étel elfogyasztását követően már tudja: jön a bűnhődés a szájzugban megjelenő kellemetlen hólyagocska formájában. Ez a velük élő, bennük lappangó herpeszvírus műve, ami mindig várja az alkalmat, hogy lecsaphasson.

A herpeszvírus-fertőzés a felnőtt vagy idősebb korosztály tagjainak 70-80%-át érinti. Legegyszerűbb változata a HSV 1, ami az ajakherpeszt okozza, sajnos ezzel a kórokozóval már gyermekkorban is találkozunk. Az emberről emberre terjedő fertőzésen általában türelmesen átesünk, csak néhány esetben idéz elő hólyagos gyulladást a szájüregben, vagy torokfájást, a nyirokcsomó megnagyobbodását – az idegdúcokban megbúvó vírustól azonban ettől kezdv nem szabadulunk. Gyomorrontás, lázas állapot, lelki trauma, stresszhelyzet, túlzott napozás hatására a herpeszvírus újra jelentkezik a szájzugban, esetlg az orrnyílásban megjelenő, fájdalmas hólyagocskák formájában. Nőknél akár a menstruáció is kiválthatja.

Az egymás mellett keletkezett, csoportos hólyagocskák kezdetben fájdalmasak, majd néhány nap múlva beszáradnak, és helyükön pörk keletkezik. Kezelés nélkül is meggyógyul kb. 8.10 nap alat, arra azonban ügyelnünk kell, hogy a sebfelület ne fetőződjön meg másodlagosan.

A gyógyulás gyorsítására hatékony készítmények, általában kenőcsök, kaphatók. Ezek hatására a herpesz az első két napban átmenetileg fellángolhat, majd hirtelen elmúlik. Akinél a betegség már előfordult, mindenképpen tartson otthon herpesz elleni kenőcsöt, hogy szükség esetén azonnal használhassa.

Ne feledjük: a gyógyszerek csupán a vírus szaporodását gátolják meg, de véglgesen nem tudják azt kiírtani a szervezetből. Megelőzésére annyit tehetünk, hogy kerüljük a mértéktelen étkezést, a nehéz, zsíros ételeket, amik kiválthatják megjelenését.
Ezek mellőzése abban is segíthet, hogy a száj nyálkahártyáján jelentkező afták képződését megakadályozzuk.

Az ún. adenovírus okozta apró, gombostűfejnyi, fájdalmas hámhiányokat helyi fertőtlenítéssel, illetve A- és C-vitamin fogyasztásával orvosolhatjuk. Mivel néhány embernél bizonyos élelmiszerek fogyasztása idézi elő, fontos, hogy ezeket kerüljék, és ahogyan a herpesz esetében is, a vitamindús, fehérjedús és zsírszegény táplálkozást részesítsék előnyben.

Google PageRank

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok Items.hu Linkgyűjtemény Kategorizált linkek a kezdőlapon! A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization