Civilizációs betegségnek is nevezhetjük a bélrákot, hisz előfordulási aránya sokkal jelentősebb a gazdasági téren erős országokban, mint a világ fejletlenebb részein. Mindez főleg a táplálkozási szokásokkal, a fogyasztott ételekkel függ össze.
Az elmúlt három-négy évtized alatt a bélrákban szenvedő betegek túlélésénél 20-30 %-os javulás tapasztalható. Ennek magyarázatát a diagnosztikus és terápiás lehetőségek folyamatos fejlődésében találhatjuk.
Minél korábban, minél kisebb daganat méret esetén ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Az aktuális állapot és a prognózis megítélése céljából a szakemberek kidolgozzák a vastagbél daganatos elváltozásainak stádium beosztását.. Négy, A-tól D-ig terjedő stádiumot különböztetnek meg, attól függően, hogy a folyamata szervfalát milyen mélyen járja át, áttöri-e azt, érinti-e a béltől elveztő nyirokerek mentén található nyirokcsomókat, illetve ad-e távolabbi áttéteket például a májba, a tüdőbe, esetleg a csontokba. Értelemszerűen egészen más stratégiát alkalmaznak a később felismert, kiterjedt állapotokban, mint a korai, kisméretű elváltozásoknál.
A bélrendszer daganatainak kimutatásában a radiológiai és az úgynevezett „tükrözéses” eljárásoké a vezető szerep. Az első az előzetes tisztítást, a kontrasztanyagos beöntést, majd levegő befújás után végzett röntgenfelvétel-készítést jelenti. Így jól kirajzolódik a bél falának felszínét megváltoztató, üregébe bedomborodó daganatos elváltozás.
A második módszer során szintén nagyon fontos a tápcsatorna teljes tisztaságának elérése. Ezután megvilágítást is biztosító eszközökkel az egész vastagbél szemmel áttekinthetővé válik, és lehetőség nyílik a gyanús területekből szövettani feldolgozást igénylő mintavételére is. Így már a műtét előtt korrekt diagnózishoz juthat a kezelőorvos.
Szolgálhat bizonyos, daganat fennállására utaló, közvetett jelekkel a különösebb előkészületet nem igénylő ultrahangos vizsgálat eredménye is.
A daganatosan átalakult sejtekre sokszor jellemző az érettségi, differenciáltsági fok visszafejlődése, az embrionális állapothoz való visszatérés, és ezáltal olyan anyagok termelése, melyek eredetileg csak a magzati életre voltak jellemzők.
Ilyen a CEA nevű anyag is. Ennek a vérben lévő mennyiségéből több következtetést is levonhatunk. Magas szintje kiterjedt folyamat mellett szólhat. Teljes daganat eltávolítást követően értéke egy-két hét alatt normalizálódhat. Ha ez nem következik be, fennáll a gyanú, hogy még maradt daganatos szövet a beteg szervezetében. Műtéti kezelés utáni normalizálódás, majd ismételt emelkedés észlelésekor feltételezhető a daganat kiújulása. Gyógyszer adagolás után tapasztalt csökkenése a választott készítmény hatékonysága mellett szól.
Sajnos a helyzet nem minden esetben ilyen egyértelmű. A CEA emelkedést egyéb, nem daganatos betegségekben is tapasztalhatunk, ugyanakkor néha előrehaladott béldaganat esetén sem növekszik meg a vérben a CEA-koncentráció. Nagyon is indokolt további specifikus lehetőségeket keresni, amelyek révén a béldaganatokkal szorosabb összefüggésben álló anyagokat sikerül a vérből kimutatni.
Hasonlóan a többi daganatokhoz, a béldaganatok gyógyításának is a sebészeti, radiológiai és a gyógyszeres kezelés képezik az alappilléreit.
A műtétnek mindig a lehető legteljesebbnek kell lennie. A sebész a daganattól mindkét irányban legalább 5-5 centiméterrel távolabb vág az ép bélfalon, hogy minimálisra csökkentse a kóros sejtek bent maradásának esélyét. Műtét közben áttekinti, áttapintja az egész hasüreget, a gyanús képleteket /például áttétes nyirokcsomókat/ eltávolítja.
A bélfalon kialakított varrat minél előbbi gyógyulása érdekében az esetek egy-részében átmeneti kímélet válhat szükségessé. Ha az érintett bélszakaszt célszerű tehermentesíteni a széklet továbbításának feladata alól, a műtétet végző sebész a hasfalra szájaztatja a bél üregét, és a széklet a szájadékon keresztül távozik. A szükséges idő elteltével mód nyílik az eredeti anatómiai szituáció helyreállítására. Megfelelő technikai eszközökkel, együtt-érző pszichés vezetéssel és a családtagok jó együtt működésével viszonylag könnyen át lehet segíteni a beteget ezen a nehéz időszakon.
A kóros terület besugárzása szintén a daganat sejtek elpusztítását és az elváltozás méretének megkisebbítését, a jobb műtéti hozzáférhetőséget szolgálja.
Az egyes daganatellenes gyógyszerek a kóros sejtek életfunkcióit, illetve szaporodását akadályozzák, ezáltal növelve a daganatmentesség esélyét. Ha a gyógyszert közvetlenül a daganatot ellátó érbe fecskendezik, ennek lehetősége még tovább nő.
A három fő gyógyító eljárás alkalmazható egymással különböző sorrendben kombinálva vagy a többiektől függetlenül is, az aktuális helyzet szerint. A döntést mindig az avatott szakembernek kell meghozni a kezelendő beteggel egyetértésben a lehető legeredményesebb gyógyulás érdekében
