Tag Archives: kisbaba

Mitől lehet kancsal a kisbaba?

 

Az újszülöttek még nem képesek a szemizmaik mozgását szabályozni, ezért a két szem nem mozog együtt úgy, ahogy azt a nagyobb gyerekeknél, felnőtteknél megszoktuk. A csecsemők rövid időre képesek a szemüktől 20 cm-re lévő tárgyat élesen látni, ráösszpontosítani, de az egyik szem gyorsan „elkalandozik”.

Nagyjából négy hónapos korra ez a jelenség rendszerint megszűnik, de ha még mindig fennáll, érdemes orvoshoz fordulni.

A két szem eltérő szögből közvetít képeta nézett tárgyról vagy személyről, és ha minden helyesen működik, az agy a két képet egybeolvadva egyetlen, éles látványként értelmezi. Kancsalság esetén azonban nem „áll össze” a kép, az agy csak az egyik szem által közvetített látványt fogadja el. A problémát minél előbb kezelni kell. Ha ugyanis ez nem történik meg, a kancsalszem látásélessége romlani kezd. Idővel ez odáig juthat, hogy már a jó szem eltakarása után sem tud a fixálni kívánt tárgyra tekinteni.

Az időben elkezdett kezeléssel a kancsalság jól gyógyítható, de néha műtétre is szükség lehet: módosítani kell a szemizmok hosszát.

A gyermekkorban előforduló kancsalságok zöme ún. kísérő kancsalság. Ekkor a gyermek a kétszem ideghártyáján keletkezett képet nem tudja egyetlen egységes képpé alakítani, ezért a kancsal szem képét elnyomja. Okai sokfélék lehetnek. Félszemes kancsalság esetén –amikor mindig az egyik és mindig ugyanaz a szem kancsal – a gyermeknek csak a másik, a nem kancsal szemén alakul ki kifogástalan látás.

Váltakozó kancsalságkor mindkét szem jól fixál, de nem egyidejűleg.

A kancsalság visszafejleszthető. A jó látású szem eltakarásával a tompa látású szemet munkára kényszerítjük, ez pedig a látóélessége javulását eredményezheti. A kezelés során elengedhetetlen a megfelelő szemüveg előírásszerű, rendszeres viselése. Szükség esetén a maradék kancsalsági szög műtéti beavatkozással szüntethető meg.

Mi lehet az oka, ha nem alszik a kisbaba?

 

Az eszményi csecsemő egyszerűen csak eszik, alszik, mosolyog – legalábbis a leendő szülők képzeletében. A dolgok aztán ritkán mennek ilyen simán, sőt, sok esetben a kisbaba fenekestől felforgatja a környezete nyugalmát. A csecsemők közül kb. minden negyedik azzal ejti kétségbe, hogy esténként órákon át keservesen és megállíthatatlanul bömböl. Legtöbbször a világon semmi kideríthető baj nincs a sivalkodás hátterében. A napról napra kimerültebb, tanácstalan és riadt szülők hiába fordulnak gyerek orvoshoz, védőnőhöz, tapasztalt nagyszülőhöz.

Sokféle magyarázat született már erre a jelenségre. Régen „kólikának” nevezték ezt a különösebb betegség nélkül fennálló tünetet, ma is sokan a hasfájással hozzák összefüggésbe. És valóban, vannak is olyan kisbabák, akik ilyenkor felhúzzák a lábukat, görcsösen összehúzzák magukat, mintha a pocakjuk fájna. Ha hasfájósnak tűnik a csecsemő, a has masszírozása, melegítése, édesköménytea vagy görcsoldó szirup használhat. Máskor viszont a pocakra sem lehet „gyanakodni”. Ilyenkor gondolhatunk az újszülötteknél aránytalanul nagy méretű orrmandulák okozta problémákra. Ezek néha légzési kellemetlenséget okozhatnak. / Az ilyen okból keletkező orrdugulás rendszerint két-három hónapos korra magától megszűnik. /

Más magyarázat szerint a sokféle inger, újdonság – hisz egy újszülöttnek minden új – estére kimeríti a babát, de feszültté is teszi, ezért képtelen elaludni, és ettől szenved. Még feltételezhetjük: kevés evés, túl sok evés, hasmenés, szélgörcs, ejtett sérv, allergia lehet a háttérben.

Ha azonban kivizsgálják a babát, rendszerint kiderül, hogy nincs semmi baja. Sok kisbaba attól nyugszik meg, ha melegen bebugyolálják, és sétálgatnak vele, vagy ringatják, de akadnak, akiknél semmi sem segít. Ilyenkor nincs más hátra, mint azzal a tudattal viselni a nehézséget, hogy három-négy hónapos korra megszűnik ez a nehezen elviselhető állapot, és egyszer csak békésen aludhat az egész család.

Az anyatej táplál és véd!

 

A szülés utáni napok életmódja nagyon is meghatározza, elegendő lesz-e a mamának a teje gyermeke számára, néhány napos gyermeke jóllakhat-e természetes úton. Ezért a kismama pihenjen minél többet! A halaszthatatlan házimunkát végezze csak el, a többit hagyja arra az időre, amikor már nem szoptat. Igyon legalább három- három és fél liter folyadékot / gyümölcslé, leves, szénsavmentes ásványvíz a legjobb /. Tömény alkoholt ne fogyasszon, de az utolsó etetés után egy kis pohár bor nem árthat. Egyen sok gyümölcsöt, zöldséget, ebben az időszakban a vitamin fontosabb a kalóriánál! Kerülje az erős illatú tusfürdőt, dezodort, zavarhatja a gyereket szopás közben.

Az anyatej a legjobb arányban és mennyiségben tartalmazza mindazokat a fehérjéket, zsírokat, szénhidrátot, ásványi anyagokat, amik a baba fejlődéséhez szükségesek.

Nagyon jó, ha a baba legalább három hónapos koráig szopik. Ha a mama úgy tapasztalja, kevés a teje, akkor se mondjon le a mellről szoptatásról. A kevesebb tej is több a semminél, valamennyi védőanyag így is jut a kicsi szervezetébe, nem beszélve az édesanya és a babája között a szoptatás idején kialakuló kapcsolat fontosságáról.

Ha viszont sok teje van a mamának, és a kicsi nem szívja ki az egészet, érdemes a tejet lefejnie. Ilyen esetben minden használandó eszközt fertőtlenítsen / az újszülött emésztőrendszere még kevésbé áll ellen a baktériumoknak/. A lefejt tejet tartsa fertőtlenített, kifőzött üvegben, hűtőszekrényben két napig, a mélyhűtőben hetekig eláll. Ha fejéskor fáj a melle a kismamának, valamit rosszul csinál. Kis szünetet tartson, majd próbálkozzon újra!

Eleget szopott-e a baba? Ez az aggódó kérdés az első gyermeknél szokott elhangzani. A tej mennyisége a csecsemő szükségleteivel együtt emelkedik. Az első három hónapban a kisgyereknek átlagosan testsúly-kilogrammonként százhatvan- százhetven grammnyi tejre van szüksége.

Google PageRank