A nőknek meg kellene ünnepelniük azt a napot, amikor megszabadulnak a havibajnak becézett nyűgtől, és immár eljött a szabad élet. Hiszen ilyenkor már nem kell az esetlegesen bekövetkező terhesség miatt aggodalmaskodni, nem kell a fogamzásgátlás módjain tépelődni, sőt a hónap minden napjára bátran lehet programokat tervezni. Ez az igazi szabadság.
Ilyenkor jön el az ideje, hogy felfedezzük, milyen új szerepkörök várnak ránk a gyermeknevelésen túl.
A klimax vagy menopauza akkor kezdődik, amikor a petefészek már nem működik megfelelően, az ösztrogéntermelés csökken, majd teljesen leáll A menstruáció először rendszertelenné válik, majd végleg elmarad. Általában a nők ötvenéves koruk körül jutnak el ebbe a változó kornak is nevezett életkorba.
A menopauza egyéntől függően hat hónaptól három évig tarthat, ilyenkor léphetnek fel a hagyományos klimaxos tünetek, a hőhullámok, a borzongás, a nemi vágy csökkenése, a hüvelyfal kiszáradása, emocionális problémák és alvászavar.
Csak öntől függ, hogyan éli meg ezeket a változásokat. A klimax lehet keserédes, ám lehet egészen vidám, sőt lelkes időszak is. Íme néhány lépés az ehhez vezető úton.
1. Kovácsoljon terveket!
A fiziológiai változások kellő ismerete és a vállalkozó kedv sokat segíthet abban, hogy kezelni tudja a klimax kapcsán fellépő stresszhelyzeteket, csakúgy mint az életkörülményeiben beállt egyéb változásokat (a gyermekek elköltöznek otthonról, esetleg a szülők odaköltöznek), amelyekkel sok ember szembesül negyvenes évei végén, ötvenes évei elején.
Ma már a nők életének egyharmadát a klimax utáni időszak teszi ki. Ezért tekintse a változás korát olyan időszaknak, amikor még egy lépést tehet előre az életében, és új élményeket szerezhet. Üljön be újra az iskolapadba. Keressen új hobbit. Változtasson pályát. Törődjön többet saját egészségével. Változtassa az életét egyetlen nagy, izgalmas kalanddá.
2. Keressen magának támaszt!
A hasonló problémákkal küszködökből alakuló csoportok azzal segítenek az újonnan csatlakozóknak, hogy tudatosítják bennük: a klimax hozzátartozik az élethez. A régebbi tagok a napi gondokkal kapcsolatban gyakorlati tanácsokat és az idősebb nővér megértő szeretetét nyújthatják a frissen érkezetteknek. Azt, hogy lakóhelyéhez közel, hol működik ilyen jellegű csoport, megtudhatja nőgyógyászától. Az internet is segíthet: keresse fel például a www.hazipatika.hu honlapot. Aki maga akar klubot létrehozni, hirdethet helyi lapokban, vagy kiragaszthatja a felhívását a nők által látogatott intézmények hirdetőtáblájára.
3. Mindennap végezzen valamilyen testmozgást!
A séta, kocogás, kerékpározás, ugrókötelezés, tánc, úszás vagy bármilyen más na¬pi rendszerességgel végzett testmozgás enyhíti a legtöbb klimaxos tünetet. A testmozgás megelőzhet, vagy legalábbis enyhíthet olyan tüneteket, mint a hőhullámok, az éjszakai verejtékezés, a depresszió, a hangulati ingadozás.
A testmozgás legnyilvánvalóbb eredménye természetesen a jobb állóképesség, de a lelki egészség megőrzéséhez is hozzájárul azzal, hogy emeli az agyban a noradrenalin és a szerotonin nevű idegi ingerületátvivő anyagok szintjét. A jóga nagy előnye, hogy javítja a rekeszizom segítségével történő hasi légzést, amely viszont ellazít, és csökkenti a stresszt.
4. Hőhullámok
A hőhullám a szervezetnek a csökkent ösztrogénszintre adott válasza. Az agy hőszabályozó központjának működési zavara addig tart, míg a szervezet meg nem szokja az ösztrogén hiányát.
A nők 80 százalékának vannak hőhullámai. Tipikus esetben egy-egy hő hullám kb. 3 percig tart. Olyan érzés, mintha az illetőt begyömöszölték volna egy forró kemencébe. Arca kipirul, hevesen izzad, hiszen bőrének hőmérsékléte hirtelen 4-5 fokkal megemelkedik, és körülbelül 30 perc múlva tér vissza a normális szintre.
A dolog jó oldala az, hogy a nők legtöbbje érzi a hőhullám közeledtél, és így fel tud készülni rá.
A módszerek a következők:
5. Vegye lazára a figurát!
A pozitív gondolkodás hatékony eszköz a hőhullámok ellen vívott napi csatákban. Amikor érzi, hogy jön a hőhullám, emlékeztesse magát arra, hogy ez normális folyamat, nem tart sokáig, és tud tenni ellene. Ez a pozitív hozzáállás legtöbb esetben elviselhetőbbé teszi a hőhullámot.
6. Tanuljon meg relaxálni!
Azok a nők, akik tudnak lazítani, jobban úrrá tudnak lenni a helyzeten. Próbáljon meg meditálni, jógázni, vagy egyszerűen lehunyt szemmel, nyugodtan ülni.
7. Figyelje, hogy mi okozza!
Ha rájön, hogy mi az, ami önnél hőhullámot vált ki, azt lehetőség szerint kerülje. Egyes nőknél az érzelmi megrázkódtatás, másoknál a forró vagy fűszeres étel, a túl meleg szoba vagy ágy a hőhullám közvetlen oka.
8. Öltözködjön rétegesen!
Viseljen pulóvereket és mellényeket, s amikor a hőhullám közeledtét érzi, vessen le egy réteget. A hőhullám elmúlásakor tanácsos megint melegebb ruhát felvenni, mert ilyenkor a test hőmérséklete a normálisnál is kissé alacsonyabbra esik vissza, és ettől fázni kezd.
9. A természetes alapú ruhaneműk előnyösebbek.
A műszálas anyagok nem engedik át a hőt és a nedvességet, s ezzel még kellemetlenebbé teszik ezt a tünetet. A természetes anyagok, mint például a pamut vagy a gyapjú jobban szellőznek, és hűvösebb érzetet keltenek azzal, hogy a bőrről beszívják a nedvességet.
10. Hordjon magával legyezőt!
Vásároljon egy szép darabot, amit szívesen tart mindig a kézitáskájában. De beszerezhet egy kis elemes ventilátort is, amelyet az íróasztalán tart. Ha jön a hőhullám, csak be kell kapcsolni.
11. Egyen gyakrabban, de keveset!
A napi háromszori bőséges étkezés megterheli a szervezetet, míg öt-hat könnyű étkezés elősegíti a testhőmérséklet megfelelő szabályozását.
12. Igyon sok vizet!
Sose feledkezzen meg róla, hogy hideg vízzel vagy gyümölcslével felfrissítse magát, különösen testgyakorlás után. Ez is segít a hőmérséklet szabályozásában.
13. Tartózkodjon a koffeintől!
A koffeintartalmú italok közvetlenül is kiválthatják a hőhullámot.
14. Korlátozza az alkoholfogyasztását!
Egyes nők úgy tapasztalják, hogy az alkohol is hirtelen hőhullámot válthat ki.
15. Hűsítő kendők.
Vásároljon kis csomag nedvesített törlőkendőt, s hordja magával, mivel ezek használata enyhíti a hőhullámokat. Megtörölheti vele a homlokát, amikor az elviselhetetlenül tüzel, majd amikor a hőhullám elmúlt, felitathatja az izzadságcseppeket.
16. Állítsa lejjebb a fűtést!
A meleg, bármely formában éri, hőhullámot válthat ki. Állítsa alacsonyabb hőfokra a fűtőberendezés hőszabályozóját, nyisson ablakot, és kerülje a forró ételeket és italokat.
17. Maradjon továbbra is szexis!
Azoknak a klimaxos nőknek, akik a menopauza alatt is rendszeresen élnek nemi életet (hetenként legalább egyszer), ritkábban vannak, sőt néha egyáltalán nincsenek hőhullámaik, szemben azokkal, akik csak hébe-hóba szeretkeznek, mutatta ki egy vizsgálat. 43 olyan nőt vontak be a vizsgálatába, akik éppen akkor léptek a változó korba. Kiderült, hogy a gyakori nemi érintkezés mérsékli az ösztrogénszint esését, s ezáltal a hőhullámok gyakoriságát.
A magas ösztrogénszint segít megőrizni a szex iránti egészséges érdeklődést, a rendszeres nemi élet pedig közvetett módon serkenti a már hanyatlásnak indult petefészkeket.
Ez előnyösen hat a hormonháztartásra és megakadályozza az ösztrogénszint szélsőséges ingadozását.
18. Változtatások a hitvesi ágyban.
Alhat klimax idején is a férjével egy ágyban anélkül, hogy megzavarná az álmát az éjszakai ki-be takaródzással. A dolog egyszerű, legyen az ágyon két takaró, és akkor a hőhullám idején ön nyugodtan lerúghatja a sajátját.
A SZEXUÁLIS PROBLÉMÁK KEZELÉSE
Szakértőink a következő tanácsokat adják azoknak, akik a klimax idején is örömteli szexuális életet akarnak élni.
19. Síkosítson!
Az ösztrogénhiány miatt fellépő hüvelyszárazság csökkenti a nemi vágyat. Bármilyen síkosítószer, vazelin, növényi olaj vagy illatanyagot nem tartalmazó kozmetikai krémek és olajok megfelelnek erre a célra. Az is jó megoldás, ha feltör néhány E-vitamin-kapszulát, s a tartalmukat síkosítóként belemasszírozza a hüvely falába. Beszélgessen a partnerével. Az érzelmeikről és szükségleteikről folytatott őszinte beszélgetés növelheti a libidót.
20. Hálószobai kalandok.
Előfordulhat, hogy a párok ilyenkor új pozíciókkal kísérleteznek, amíg meg nem találják a legkényelmesebbet. Az érintés szerepe különösen megnő. A korábbinál több ölelés, és egymás kölcsönös masszírozása fokozza az együttlét érzését és érzéki örömöt nyújt.
21. Gyakorolja a Kegel-tornát.
A Kegel-tornának nevezett gyakorlatokkal megerősítheti, és jobban kontrollálhatja a medencefenéki izmok működését. Ez lehetővé teszi, hogy elengedje magát, s az említett izmokat használva a nemi aktus kevesebb fájdalmat s több örömöt okozzon. A torna a vizelet-visszatartási gondokon is segít, márpedig ezek sok klimaxos nőnél fellépnek.
A gyakorlatot a következőképpen végezze. Képzelje azt, hogy abba akarja hagyni a vizelést, amikor éppen a kellős közepén van. Erősen feszítse meg a hüvely környékén lévő izmait. Tartsa megfeszítve míg háromig számol. Váltogassa egyre gyorsabban a megfeszítést és az ellazítást.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007
