Tag Archives: Kozmetika

Zsíros haj: 16 semlegesítő megoldás

 

Ma reggel húsz percig küszködött a fürdőszobában, egyik kezében hajszárítóval, a másikban hajformázó zselével, hogy engedetlen fürtjeit valamiféle mutatós formába kényszerítse. Délre kiderül, hogy elvesztette a csatát. Egyetlen pillantás a tükörbe, és a hangulata éppoly szánalmas lesz, mint a frizurája. A fejbőre, ez az olajprés, egyszerűen képtelen leállni.
Mi történik itt?
Lehet, hogy túl sok haja van. Minél finomabb szálú a haj, annál több szál esik a fejbőr egy négyzetcentiméterére. Valamennyi hajhagyma mellett faggyúmirigyek is vannak, amelyek, mint a nevük is mutatja, faggyút termelnek, azt a zsírszerű anyagot, ami a hajat zsírossá teszi. Tehát minél több a hajszál, annál több a faggyúmirigy, és minél több a faggyúmirigy, annál több a zsiradék, annál zsírosabb a haj. Akinek finom szálú a haja, akár 140 ezer faggyúmirigy is lehet a fejbőrén.
A vöröshajúaknak, akiknek a fején átlagosan 80-90 ezer hajszál van, ritkán zsírosodik a hajuk. A szőkéknek (akiknek a haja selymes és puha) akad a legtöbb problémájuk a hajuk zsírosodásával.
A haj állaga nagyon fontos. Az olaj a finom szálú, egyenes hajra könnyen rátapad. A merev, „sprőd” haj viszont sohasem tűnik zsírosnak. Az egész dologban nagy szerepet játszik az ember hozzáállása is.
Az intenzív hő és a párásság gyorsíthatja a fejbőrben a faggyú termelődését csakúgy, mint a hormonális változások. Az androgén nevű férfihormon serkenti a faggyúmirigyek működését. A stressz emeli a vérben lévő androgén szintjét férfiaknál és nőknél egyaránt.
Ám az androgén nem az egyedüli tényező, ami miatt a zsírosodó haj inkább a férfiak problémája, mint a nőké. A férfiaknak általában finomabb szálú a hajuk, a fejbőrük egy négyzetcentiméterére átlag 311 hajszál jut, míg a nőknél 278.
Mit tehet a fejbőrében működő kencegyár ellen? A szakértők az alábbiakat tanácsolják.

1. Mosson gyakran hajat!

A túlzott faggyútermelődés ellen a legjobb fegyver, ha naponta megmossa a haját, különösen akkor, ha nagyvárosi környezetben él. Amikor a nyári hőség és a magas páratartalom még tovább serkenti a faggyúmirigyek működését, olyankor még a napi két hajmosás is indokolt. A faggyúmirigyek folyamatosan működnek, így érthető, ha megkísérli, hogy lépést tartson a mirigyek működésével és eltávolítsa az általuk termelt zsírt.

2. Válasszon áttetsző sampont!

Az áttetsző samponokban általában kevesebb a ragacsos anyag. Jobban eltávolítják a hajon lévő faggyúréteget anélkül, hogy abból bizonyos mennyiség visszamaradna.

3. Masszírozza a fejbőrét!

Ezt hajmosás közben kell csinálni, sohasem előtte vagy utána. Ha két hajmosás között masszírozza a fejbőrét, ezzel még több zsiradékot sajtol ki belőle.

4. Mossa meg kétszer!

A különlegesen zsíros hajat kétszer kell samponozni.
Az emberek általában ott hibáznak, hogy a sampont nem elég hosszú ideig nem hagyják a hajukon. Én azt javaslom mindenkinek, hogy mossa meg a haját kétszer, és mindkét alkalommal hagyja rajta a sampont 5-5 percig. Ez sem a hajnak, sem a fejbőrnek nem árt.

5. Ne használjon zselét vagy balzsamot!

Ha a haja zsíros és ettől a nap végére teljesen lelapul, akkor végképp nincs szüksége olajos anyagot tartalmazó készítményekre. Próbáljon meg frizurát készíteni zselék és hasonlók nélkül.

6. Célozza meg a hajvégeket!

Ha mégis úgy találja, hogy feltétlenül szüksége van balzsamra, keressen olyan terméket, amelyben a lehető legkevesebb olaj van, vagy esetleg teljesen olajmentes. Ezt azután csak a hajvégekre vigye fel, és ne a gyökerekre.

7. Ellenőrizze hajának zsírosságát hajmosás után.

Egy-egy adagnyi sampon csak bizonyos mennyiségű zsiradék eltávolítására képes. Ezért ne spóroljon a samponnal. Miután megmosta és megszárította a haját, vizsgálja meg, hogy milyen a tapintása. Ha zsíros, akkor nem volt elég alapos a hajmosás.

8. Kenjen adsztringenst a fejbőrére!

Lelassíthatja mirigyeinek zsírkiválasztását azzal, ha házi készítésű adszringenst, érösszehúzó hatású készítményt juttat közvetlenül a fejbőrére. Keverjen össze egyenlő mennyiségű varázsmogyorót és szájvizet, majd ezt vattapamacsokkal vigye fel, kizárólag a fejbőrre. A varázsmogyoró adsztringesként hat, a szájvíz pedig fertőtlenítőszer. Ha nagyon zsíros a fejbőre, akkor tanácsos ezt a műveletet minden alkalommal elvégezni, amikor hajat mos.

9. Csak lassan a hajkefével.

Akinek a haja zsíros, különösen ügyeljen arra, hogy ne vigye túlzásba a hajkefélést. Ha a kefélést a haj tövénél kezdi, azzal csak azt éri el, hogy a faggyú eljut a fejbőrről a hajvégekre.

10. A jó hajvágás csodát művel.

A tanács szerint alulról kell kezdeni a haj vágást, mert ettől a frizura tömöttebb a fejtetőn, és nem lapul le. A fejtetőn rövidebbre kell vágni, mert ha mindenütt egyforma hosszú a haj, akkor lapos hatást kelt.

11. A szárítás is fontos.

A zsíros haj erőtlen és petyhüdt. Ahhoz, hogy tömöttebbnek látsszék, kreatív módon kell beszárítani. Hajkefével emelje meg a haját a gyökereknél, és előrehajolva szárítsa, fejjel lefelé.

12. Lazítson!

A hormonok befolyásolják a faggyútermelést, noha nem teljesen világos, hogy miért. Amit az orvostudomány konkrétan tud, az a következő: amikor valaki stresszhelyzetben van, szervezete több androgént termel, ez utóbbi pedig fokozza a faggyúmirigyek működését. Ebből következően a relaxációs technikák segíthetnek a zsíros hajon.

13. A megfelelő fogamzásgátló tabletta kiválasztása.

A fogamzásgátló tablettáknak kétségbevonhatatlan hatása van a nők hormonháztartására. Az utóbbi viszont kihat arra, hogy mennyire zsírosodik a hajuk. A zsíros haj problémáját említse meg nőgyógyászának, s kérje meg, hogy ezt is vegye figyelembe, amikor fogamzásgátló készítményt javasol.

14. Térjen át a sörre!

A hajformázó hab túlságosan kiszárítja a hajat, és eltömíti a pórusokat.
Egy neves fodrász szerint zsíros hajra friss sört kell használni az egyéb formázók helyett. Tartsa a sört szorosan záródó műanyag dobozban vagy flakonban, mert különben hamar megbuggyan.

15. Citromos öblítés.

Facsarja bele két citrom levét egy liter tiszta vízbe (a desztillált víz a legjobb erre a célra), és öblítse le vele a haját – ez segít a zsírosodás megszüntetésében.

16. Almaecetes öblítés.

Tegyen egy kávéskanál almaecetet fél liter vízbe, és ezt használja az utolsó öblítésnél. Ez az oldat tonizáló hatású, és eltávolítja azokat a szappanmaradványokat, amelyek lelapítják a zsíros hajat.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007

Zsíros bőr: 6 szépítőszer a mosolygósabb arcért

 

Ha zsíros a bőre, legyen nyugodt, nem ön tehet róla. Ha mindenáron bűnbakot keres, akkor szidja az őseit. Minden valószínűség szerint olyan helyről származnak, ahol a zsíros bőr hasznosnak bizonyult, például a túlzottan is erős napsütés vagy a monszun hatásainak kivédésében. És most itt áll ön, tipikus városlakó és a csillogó homloka kínos, mert semmi szüksége védelemre a perzselő naptól vagy a trópusi záportól.
Az örökletességnek nagy a szerepe abban, hogy valakinek zsíros-e a bőre, de a hormonháztartásé sem kisebb. Terhes nőknél a szervezetben zajló hormonális változások következtében átmenetileg zsírosabbá válhat az arcbőr. Hasonló a helyzet azoknál a nőknél, akik egy bizonyos fajta fogamzásgátló tablettát szednek. A stressz is közrejátszhat a zsírt termelő mirigyek túlműködésében. Nem megfelelő kozmetikumok hatására az enyhén zsíros bőr nagyon zsírossá válhat. E tényezők közül van, amit ki lehet iktatni, van amit nem.
A zsíros bőr ellen nincs varázsszer. A legfontosabb, hogy tartsa tisztán a bőrét. Az alábbiakban közreadott ötletek segítenek önnek abban, hogy hogyan lehet ezt a lehető legjobban csinálni.
Jó hír viszont, hogy a bőrgyógyász szakértők szerint a zsíros arcbőrnek vannak előnyei is, s ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a zsíros arcbőr jobban viseli az öregedést és kevésbé ráncosodik, mint a száraz vagy átlagos bőr.

1. Iszappakolás.

Az agyagos vagy iszapos pakolások megérik a velük való bíbelődést. Ám ezek a pakolások csak átmenetileg teszik a bőrt szebbé és kellemesebb tapintásúvá, tehát ne is számítson rá, hogy hatásuk hosszabb időn át érzékelhető lesz.
A sötétebb színű agyag (iszap) általában több zsírt szív magába. A fehér vagy rózsaszínű agyag viszont enyhébb hatású, tehát érzékeny bőrre inkább ezt kell használni.
A pakolások megtisztítják a bőrt a felszínén lévő zsírtól, de a bőr átmeneti felélénkítése mellett azt ne várja el tőlük, hogy mélyen kitisztítsák a pórusokat.

2. Forró vizet a zsírosra!

A forró víz kiváló oldószer, mivel jobban oldja az arcbőrben lévő faggyút, mint a hideg víz. Ezért tanácsos a zsíros bőrt jó meleg vízzel és sok szappannal mosni.

3. Használjon szárító hatású szappant.

A tudomány jelenlegi állása szerint a zsíros bőr kezelése terén nem tehetünk mást, mint hogy eltávolítjuk a zsírt. Ezt újra meg újra el kell végezni adsztringensekkel és szárító hatású szappanokkal.
Szárító hatású szappant találni nem túl nehéz (sokkal nehezebb olyat találni, amely nem szárítja a bőrt). Nem szükséges ezekre sok pénzt költeni. Egyesek szerint az izzadásgátló szappanoknak meglehetősen erős szárító hatásuk van, és ezért a zsíros bőrre is jól használhatók. A lényeg az, hogy gyakran használja, ne sajnálja a szappant, és alaposan sikálja meg a bőrét.

4. A mosakodást követően jöjjön az adsztringens arcvíz.

Az acetontartalmú adsztringensek (összehúzó hatású szerek) a zsíros arcbőrnek legjobb segítőtársai. Az aceton remekül oldja a zsírt, márpedig a legtöbb adsztringensben van bizonyos mennyiségű aceton. Ha rendszeresen használja, akkor biztosan sikerül valamennyi zsírt eltávolítani a bőréről.
Noha az adsztringensek nagy része alkoholt tartalmaz, keressen olyat, amelyben az alkohol mellet aceton is van. Ám a közönséges izopropil-alkohol is használható hatékony és olcsó adsztringensként.
Azok, akik valami enyhébbet keresnek, kipróbálhatják a varázsmogyorót, amelynek van némi alkoholtartalma, és többnyire beválik.
Az alkoholmentes adsztringensek általában csak vizet tartalmaznak, és nem olyan hatékonyak, mint azok, amelyekben alkohol és aceton is van, de ezek az érzékeny bőrűek számára jelentenek komoly segítséget. Érdemes megjegyezni: a bőrgyógyászok szerint nem jó túl gyakran megmosni az arcot, mert ez túlzottan kiszáríthatja és irritálhatja a bőrt. Inkább vigyen magával adsztringenssel átitatott kendőcskéket, és azzal tisztítsa meg az arcbőrét.

5. Gondosan válassza meg a kozmetikumokat!

A kozmetikumok alapvetően kétfélék lehetnek. Olaj alapúak vagy víz alapúak. Ha zsíros a bőre, akkor csakis víz alapú terméket használjon. Sokféle olyan kozmetikum kapható, amelyet kifejezetten zsíros bőrre fejlesztettek ki. Ezek elfedik a zsírosságot, tehát az arcbőr nem tűnik olyan fényesnek. Semmilyen kozmetikumban sincs azonban olyan varázslatos hatóanyag, amely a faggyúmirigyek munkáját egyszer s mindenkorra leállítja, ezért ne dőljön be, ha valamelyik termék ezt ígéri.

6. Használjon hintőport!

Mármint nem akármilyet, hanem babahintőport. Ez az egyszerű termék kiválóan használható arcpúderként, ha nagyon könnyedén viszi fel az alapozóra.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok 2007

Amit a narancsbőrről tudni kell!

 

Ma már szinte tragédiának tartják a narancsbőrt, pedig nem is olyan régen még ismeretlen volt a narancsbőr fogalma. Viszont, ha ennyire fontos ennek a bőrproblémának a megelőzése, nézzük a lehetőségeket.

A cellulitiszt, vagyis a narancsbőrt a rugalmas rostok, a kollagén és elasztin között található zsírsejtek megnövekedése hozza létre. Az örökletes hajlam mellett hormonális változások, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, elhízás, fogyókúrázás, mind elindítói lehetnek ennek az elváltozásnak. A kialakulásához általában évek kellenek, és minél előbb kezdünk ellene tenni, annál jobb lesz az eredmény.

Rendszeres mozgás, sportolás, egészséges diéta, masszírozás és cellulitisz elleni krémek használata segíthet a kialakult bőrhibán.

A megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitel is segíthet, legalább napi 2,5 litert kell fogyasztani a megfelelő összetételű folyadékból. Ez feszessé és jól hidratálttá teszi a bőrt, amitől az egyenletlenségek kisimulnak. A legjobb, ha a folyadék nagy része ásványvíz, gyümölcs és zöldséglé.

Ezek közül sem mindegy, hogy melyiket válasszuk. A hígított, adalékanyagokkal teli, cukrozottak hizlalnak, és mesterséges anyagokat visznek be a szervezetbe. Érdemes vagy s100%-osat fogyasztani vagy frissen saját kezűleg facsarni, centrifugázni.

A narancs, a gépfruit és a cékla kiváló a kötőszöveti problémák ellen.
A fekete tea, a kávé, az alkohol, folyadékot von el a szervezettől, ezért nem alkalmas a hidratálásra.

Teák közül inkább a zöld teát, a gyümölcs és a gyógyteát érdemes fogyasztani. /Ezek a leheletet is állandóan kellemessé teszik, speciális összetevőik miatt megelőzik a kellemetlen szájszag kialakulását./

A narancsbőr elkerülése miatt sose folytassunk drasztikus, gyors fogyókúrát, mindig csak fokozatosan szabad csökkenteni a testsúlyt!

Arcápolás otthon: pakolások: arcra, nyakra

 

Sok-sokolyan bőrápolási „receptet” ismerünk, ami nem költséges, csak szét kell néznünk az otthonunkban. Mindegy, hogy zsíros vagy száraz az arcbőrünk, tisztítást vagy revitalizálást szeretnénk, a zöldségek vagy gyümölcsök nem csak elfogyasztva szépítenek, de készíthetünk belőlük arc pakolásokat is, mert ugyanúgy megszépítik, kisimítják, ránctalanítják vagy éppen felfrissítik a bőrünket, mint az üzletekben kapható krémek.

Normál bőrre:

Két kanál kamillavirágot forrázzunk le, főzzük pépesre, hagyjuk kihűlni, kenjük fel 10-15 percre az arcunkra. Kellemes bőrnyugtató pakolás lesz belőle.

Zsíros bőrre:

Egy hámozatlan uborkát reszeljünk le, majd a péphez adjunk néhány csepp citromot és élesztőt, ha egy kevés lisztet is teszünk bele, akkor keverhetőbb lesz. 15-20 percre kenjük az arcunkra, ezután dörzsöljük le. Miteszeres bőrnél nagyon hatásos.

Egy tojás sárgáját keverjünk el 1 evőkanál olíva olajjal, adjunk hozzá egy teáskanál friss citromlevet. 30 percre kenjük fel az arcunkra, tisztító hatású pakolást kapunk.

Tíz deka túrót alaposan keverjünk össze két evőkanál mézzel és két evőkanál citromlével. Húsz percig hagyjuk hatni az arcunkon.
Ezeket a pakolásokat hetente 1-2 alkalommal felkenhetjük, többször nem ajánlatos, mert kiszárítják a bőrt.

Száraz bőrre:

A hámozatlan uborkát reszeljük le, a péphez keverjünk margarint vagy étolajat.

Fel is szeletelhetjük az uborkát és borítsuk be az arcunkat, de a leve hatásosabb. Két kanálnyi levet keverjünk össze egy kanál tejföllel, vattakorongokkal itassuk fel a levet, és ezzel fedjük be az arcunkat kb. fél órára.

A meghámozott és lereszelt uborkát egy evőkanál mézzel keverjük össze, pakoljuk az arcunkra 20 percre, fedjük le, majd ásványvízzel mossuk le.

Tisztításra:

Három evőkanál darált mandulát egy citrom levével keverjük össze, adjunk hozzá egy fevert tojásfehérjét, nedves arcbőrre kenjük a krémszerű anyagot, három percig kökörös mozdulatokkal masszírozzuk a bőrbe. A kíméletesen és alaposan tisztító anyagot langyos ásványvízzel mossuk le.

Az élesztőt uborkalével vagy langyos tejjel összekeverjük, arcunkra kenjük, majd megszáradás után finoman ledörzsöljük, bőrradírként használhatjuk.

Tisztító hatású a joghurtos-citromleves pakolás is, ami segít tisztán tartani a tág pórusokat, csökkenti a faggyúmirigyek működését.

Fáradt bőrre és szemre:

Héjával együtt reszeljünk le egy almát, keverjünk hozzá egy-két evőkanál mézet, félóra múlva mossuk le. A pakolás sok vitamint, ásványi anyagot és bőrfeszesítő pektint tartalmaz, fáradt bőrre és karikás szemek ellen kiváló.

A sárgadinnye belsejét átpasszírozzuk vagy mixeljük, ezt a levet tejjel és zabpehellyel összekeverjük és az arcra felkenjük.

Kimerült szemekre reszelt nyersburgonyás pakolást is tehetünk, 10 perc után már érezhetően hat.

A kemény habbá vert tejszínt 15 percre az arcunkra helyezzük, a gyűrött, fénytelen arcot rövid idő alatt felélénkíti. A tejbe mártogatot vattapamacsok is segíthetnek.

A bőr kisimítására:

Egy evőkanál mézet, két teáskanál joghurttal és egy tojásfehérjével keverjük össze, keverjük ösze, egyenletesen kenjük az arcunkra, 15 perc múlva mossuk levízzel.

Egy felvert tojásfehérjét keverjünk össze egy kiskanálnyi tejszínnel, ezt a masszát kenjük fel, 15 perc múlva feszesebb és rugalmasabb a bőr, de csak az alaposan megtisztított arcon fejti ki igazán a hatását.

Túrós-citromos-ásványvizes pakolástól is kisimulnak a ráncok, csak kenjük fel a kikevert masszátaz arcunkra, a szem környékét hagyjuk szabadon. Pihenjünk így 20 percig, majd öblítsük le a túrót.

Nyugtató maszk:

A mézes túrómaszkhoz két evőkanál mézet gőz felett melegítsünk meg, keverjünk hozzá egy evőkanál túrót. 20 percig hagyjuk a bőrön, majd langyos vízzel öblítsük le.
Óvatossági rendszabályok:

Mielőtt nagyobb adagot kennénk fel az arcunkra az itthon készített bőrápolási szerekből, tegyünk próbát az alkarunkra felvitt kisebb mennyiségből allergia teszt miatt.

Csak friss alapanyagokat használjunk, a maradékot mindig dobjuk ki.

Mindig tisztítsuk meg alaposan a bőrfelületet mielőtt a pakolást felvinnénk.

Bőrünk állapota a tükre a belső állapotunknak is! Figyelni kell arra is, hogy a megfelelő „bőrszépítő” vitaminokhoz hozzájusson a szervezetünk!

Hogyan védjük bőrünket télen?


Akár akarjuk, akár nem, a szél, a hideg, fagyos, száraz idő nyomot hagy a fedetlen bőrfelületen. A zord időjárástól védeni kell az arc, a nyak és a kéz bőrét egyaránt.

A téli idő hat a bőr hámrétegére, a benne lévő erekre, idegekre. Hidegben, szélben az érzékeny bőr könnyebben kiszárad, kivörösödik. Persze az időjárás viszontagságain kívül bőrünk állapotát befolyásolja az életmódunk, a táplálkozásunk, a stressz, a környezeti ártalmak. Az idősebb emberek bőrének állagát tovább ronthatják még a hiormonális változások.

A bőr védelme tehát nagyon fontos. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a bőr típusának megfelelő arclemosót, tonikot és krémet használjunk. Télvíz idején legnagyobb veszély a kiszáradás, a felszínen található hámréteg ugyanis elvékonyodik, ezáltal megnő a párolgás. Márpedig, ha a bőr több vizet veszít, előbb-utóbb kellemetlen tapintásúvá, súlyosabb esetben pikkelyesen hámlóvá, vörössé válhat. Emellé még kellemetlen viszketés is társulhat.

A száraz bőr egyaránt lehet víz és zsírhiányos, de ennek eldöntését bízzuk kozmetikusra vagy bőrgyógyászra. Az ilyen bőrre a szakemberek a testesebb, zsírosabb, egyben nagyobb víztartalmú hidratáló krémeket ajánlják, hisz azok nem csupán helyreállítják a hámréteg vastagságát, hanem védelmet is biztosítanak az időjárás ártalmaival szemben.

Mivel nincs olyan krém, amely minden bőrtípusra megfelelő, az első lépés annak eldöntése, melyik típusba tartozunk. A téli arcápolás szempontjából a zsíros bőrűek vannak a legkönnyebb helyzetben, szemben azokkal, akiknek vegyes, száraz vagy vízhiányos a bőrük. A legtöbb ember bőre vegyes, másszóval kevert. Ez azt jelenti, hogy az orr, az áll és a homlok környéke zsírosabb, ezeken a helyeken több faggyú termelődik, míg más területek szárazabbak. Az ilyen arcbőrűeknek olykor több különböző krém együttes használata javasolt. Ugyanakkor minden típusra érvényes , hogy a magas C-vitamin tartalmú krémek sokat javíthatnak a bőr állapotán, mint ahogy a zöldségekkel, gyümölcsökkel történő vitamin bevitel is.
A hideg időszakban az ajak védelmére szintén gondot kell fordítani, ma már számtalan jó minőségű, ún. szőlőzsír kapható a gyógyszertárakban.

HÁZI PRAKTIKÁK:

Nagyanyáink télen hetente egyszer tiszta, házi sütésű disznózsírt kentek fel éjszakai pakolásként.

Két evőkanál magas zsírtartalmú tejföl és egy tojás sárgájának keveréke kiválóan ápolja a száraz bőrt.

A kiszáradt kézfej és könyök ápolására legjobb a citrom. A félbevágott, kifacsart citrom héját nyomjuk a kézfejre vagy a könyökre és forgassuk meg rajta. Ismételjünk 3-5 alkalommal, majd száradás után öblítsük le és kenjük be zsíros krémmel.

JÓ TUDNI:

Mielőtt kilépünka hideg, szeles útcára, kenjük be ajkunkat!
A jó minőségű rúzsok tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek védik az ajkakat a kiszáradástól.

Télen ne használjunk méztartalmú pakolást: a méz elvonja a vizet a bőrből!
Arcra soha ne kenjünk olyan krémet, amiben glicerin van.

Google PageRank
A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization