Tag Archives: saláta

SZÁRNYASSALÁTA KUKORICÁVAL ÉS PAPRIKÁVAL

 

Hozzávalók:
csirke 1 db /kicsi/ kb. 90 dkg
paprika 1 db piros színű
hagyma 1 db /kicsi/
fokhagyma 1 gerezd
kukorica 1 kis doboz
az öntethez:
ketchup 1 evőkanál
paprikakrém fél teáskanál
vörösborecet 2 evőkanál
olaj 2 evőkanál
petrezselyem zöld 1 csokor /apróra vágva/
fekete bors /frissen őrölt/, só

A sütőt 250 fokra előmelegítjük. A csirkét kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, és a húst kockára vágjuk.
A paprikákat megmossuk. Sütőlapra tesszük, és a sütő középső rácsára téve addig sütjük, amíg a bőre fel nem repedezik. Ez kb. 10-15 perc. Közben megforgatjuk.
A megtisztított hagymát és fokhagymát nagyon finomra vágjuk
A paprikák bőrét lehúzzuk, magházát eltávolítjuk. Húsát kockákra vágjuk, összekeverjük a kukoricával, a csirkehús kockákkal, és a hagymával.
A marinádhoz, azaz az öntethez, az összes hozzávalót összekeverjük, majd a salátára öntjük. Legalább 30 percig állni hagyjuk, azután petrezselyem zöldjével meghintve tálaljuk.

SPÁRGÁS JÉRCEMELL SALÁTA

 

Hozzávalók:
jércemell 2 db
spárga 20 dkg
gomba 10 dkg
tojás 4 db /főtt, kemény/
alma 1 db /nagy/
saláta 1 fej
joghurt 2 dl
petrezselyem zöld 1 csokor
citrom héj /fél reszelt citrom héja/
citromlé
porcukor vagy édesítőszer
őrölt bors, só

A csirkemellet megmossuk, bőrét lehúzzuk, kicsontozzuk, sóval, szemes borssal ízesített kevés vízben puhára pároljuk, kihűtjük, majd kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk.
A spárgát megmossuk, gondosan megtisztítjuk, félujjnyi darabokra vágjuk, enyhén sós-citromos vízben megpároljuk, leszűrjük, kihűtjük.A gombát megmossuk, megtisztítjuk, -nem hámozzuk- felaprózzuk, sós vízben puhára pároljuk, leszűrjük, kihűtjük. A salátát megmossuk, alaposan lecsorgatjuk, csíkokra vágjuk. Az almát megmossuk, magházát kiemeljük, felkockázzuk a meghámozott kemény tojással együtt. Ezután az összes hozzávalót egy mély salátástálba tesszük, megszórjuk finomra vágott petrezselyem zöldjével. A joghurtot kikeverjük a citromlével, a reszelt citromhéjjal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, édesítjük, a salátára öntjük, és jól összekeverjük. Fél órára behűtjük.

CSIRKEMÁJ SALÁTA

 

Hozzávalók:
csirkemáj 30 dkg
hagyma 1 fej /reszelt/
paradicsompüré 3 evőkanál
babérlevél
fehérbor 1 dl
citrom 1 db
fokhagyma
kapribogyó
gomba olaj 15 dkg
petrezselyem zöldje 1 csokor
őrölt bors, só

A reszelt hagymát egy kevés olajon világosra megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét és kihűtjük. Rátesszük az apróra vágott májat, borssal, babérlevéllel, reszelt citromhéjjal, citromlével, zúzott fokhagymával, kapribogyóval ízesítjük, felöntjük a borral, és puhára pároljuk.
A végén hozzáadjuk a külön edényben megpárolt gombát, összeforraljuk és csak a végén sózzuk meg.
Hidegen, de nem behűtve, esetleg pirított kenyérrel tálaljuk.

RIZSES CSIRKEMELL SALÁTA

 

Hozzávalók: 6-8 személyre
csirkemell filé 4 db / kicsi /
fehér bors /ha lehet, frissen őrölt/
olaj 2 evőkanál
tökmag 10 dkg
zellergumó 20 dkg
póréhagyma 10 dkg /zsenge/
rizs 20 dkg /főtt/
az öntethez:
borecet 2 evőkanál
tökmagolaj 6 evőkanál
hagyma 2 db apró /finomra vágott/
fehér bors /frissen őrölt/, só

A csirkemelleket sóval, borssal fűszerezzük. Az olajat felforrósítjuk a serpenyőben, és a mellek mindkét oldalát 2 perc alatt erős lángon átsütjük. A serpenyőből kivéve alufóliával letakarjuk, és 10 percig állni hagyjuk.
A tökmagot egy másik száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A zöldséget megtisztítjuk, megmossuk, gyufaszálnyi darabokra vágjuk, majd összekeverjük a rizzsel és a pirított tökmaggal.
Az öntethez az ecetet, a sót és a borsot összekeverjük, majd folyamatos keverés közben hozzácsorgatjuk az olajat. Végül a hagymakockákat is hozzáadjuk. A szárnyas húst csíkokra vágjuk, és a többi salátához tesszük.
Lelocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és 30 percig hagyjuk állni.

SZÓJABABCSÍRÁS CSIRKESALÁTA


Hozzávalók: 6 személyre
csirkemell filé 50 dkg
kefir 3 evőkanál
sárgarépa 40 dkg
újhagyma 1 nagy csomó
szójababcsíra 25 dkg
olaj 2-3 evőkanál
chilipaprika 1-2 db /kicsi/
gyömbér /körömnyi, ha lehet friss/
citromlé 3-4 evőkanál
barnacukor 1 mokkáskanál
szójamártás 3 evőkanál /nem túl sós /
mogyorókrém 20 dkg /készen kapható/

A csirkemelleket a kefirrel bedörzsölve 1 órán át érleljük.
A sárgarépát és az újhagymát megtisztítjuk, a sárgarépát gyufaszálnyi csíkokra, az újhagymát karikára vágjuk.
A szójababcsírát enyhén sós vízzel leforrázzuk, /ha friss/ lecsepegtetve hűlni hagyjuk.
A pácolt húst az olajban 8-10 perc alatt megsütjük. Amikor kihűlt csinos kis csíkokra vágjuk.
A chili-paprika magházát kimetszük, a csöveket pedig apróra vágjuk. A megtisztított gyömbért lereszeljük. A citromlevet a porcukorral, egy kevés sóval meg szójamártással összekeverjük. A mogyorókrémet 1 deci vízzel mártássűrűségűre keverjük, a fűszereket és ízesítőket hozzáadjuk, végül a zöldségeket és a húst is beleforgatjuk.

MÉZES - SZALONNÁS CSIRKESALÁTA


Hozzávalók:
csirkemell filé 50 dkg
burgonya 4 db /héjában főtt, közepes/
zöldbab 20 dkg /mélyhűtött/
szalonna 8 szelet /vékony, húsos /
zöldsaláta 30 dkg /leveleire bontott/
olaj 3 evőkanál
az öntethez:
olívaolaj 1,5 dl
citromlé 4 evőkanál
méz 4 evőkanál
mustár 2 evőkanál / magos /
őrölt bors, só

A burgonyát negyedekbe vágjuk. A zöldbabot enyhén sós, forrásban lévő vízben roppanósra főzzük, leszűrjük. Hideg vízbe átszedjük, hogy ne puhuljon tovább, és színét is megőrizze. Ha kihűlt, lecsepegtetjük.
A szalonnát serpenyőben ropogósra sütjük, majd kisebb falatokra vágjuk, vagy tördeljük.
A salátát megmossuk, leszárítjuk.
A csirkemellet 2-3 szeletre vágjuk, megsózzuk, a megforrósított olajban megsütjük. Ha kihűlt, csíkokra metéljük.
Az így előkészített hozzávalókat a salátával óvatosan összeforgatjuk. Az öntethez valókat összekeverjük és a salátára locsoljuk.

ANANÁSZOS CSIRKESALÁTA


Hozzávalók:
csirkemell 20 dkg /főtt, filézett esetleg maradék/
narancs 3 db
zellergumó 1 db
ananász 1 db /friss vagy 1 doboz konzerv/
fejes saláta 1 fej
az öntethez:
fehérbor 4 evőkanál
olíva olaj fél dl
mustár 1 teáskanál
cukor, só

A főtt csirkemellet vékony csíkokra vágjuk. A konzerv ananász levét öntsük le. Ha friss gyümölcsöt használunk, tisztítsuk meg a héjától, szedjük ki a középső fás részét és aprítsuk 2 centis kockákra, és a gyümölcsöt a meghámozott, cikkekre szedett naranccsal, a megtisztított gyufaszál vékonyra szeletelt zellerrel és a hússal keverjük össze.
Rendezzük el a hozzávalókat a leveleire szedett salátán, és öntsük le az elkevert öntettel.

KÁNIKULA SALÁTA


Hozzávalók:
csirkemell filé 40 dkg
hagyma 1 kis fej
sárgarépa 1 közepes szál
zeller 1 szál
sajt 8 dkg /ementáli/
füstölt, főtt nyelv 8 dkg
olívabogyó 6-8 szem /kimagozott/
kapor 1 csokor, só
az öntethez:
majonéz 4-5 evőkanál
citromlé 1 evőkanál
fehérbor 2 evőkanál /száraz/
Worcester szósz, só

A csirkehúst a megtisztított, megmosott, egészben hagyott hagymával és sárgarépával, és a zellerszállal kevés sós vízben puhára pároljuk, és hagyjuk kihűlni. A zellert és a hagymát kidobjuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a húst vékony csíkokra metéljük.
A sajtot és a nyelvet felaprózzuk, az olívabogyókat hosszában ketté vágjuk, az egészet összekeverjük és megszórjuk a vágott kaporral.
A felsorolt hozzávalókból elkészítjük az öntetet, a salátához keverjük, és fél órára behűtjük.

FŰSZERES CSIRKESALÁTA


Hozzávalók:
csirkemell 40 dkg
olaj 1 evőkanál
újhagyma 1 csomag
kígyóuborka kb. 25 dkg
paradicsom 1 db
retek 1 csomag /hónapos/
metélőhagyma fél csokor
kapor fél csomag
őrölt bors, só
az öntethez:
fehérborecet 2 evőkanál
fehérbor 2 evőkanál
mustár 1 evőkanál /csípős/
cukor, kávéskanál
olívaolaj 7 evőkanál /hidegen sajtolt, ha lehet/

A csirkemellet hideg vízzel lemossuk, megtöröljük, megsózzuk, és megborsozzuk. Forró olajban mindkét oldalát kb. 5 percig sütjük, hogy a hús jól átsüljön és szép arany barnára piruljon. Kivesszük az olajból, hűlni hagyjuk, majd csíkokra vágjuk. Az új hagymát megtisztítjuk, megmossuk, és úgy a fele zöldjével együtt vékony karikákra vágjuk. Meghámozzuk az uborkát, hosszában négy felé vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A paradicsomot kockára, a retket karikára vágjuk. A metélőhagymát és a kaprot felaprítjuk.
A zöldségeket a csíkokra vágott csirkemellel együtt egy nagyobb tálba tesszük.
Az ecetből, borból, mustárból és olívaolajból elkészítjük az öntetet, sóval, borssal és cukorral ízesítjük, a salátára öntjük és óvatosan összekeverjük az egészet.

FINOM SALÁTA


A következő receptet ajánlom a veseköves betegeknek, különösen a Cisztin- és urinköves betegeknek.

Hozzávalók: 4 személyre

kígyóuborka
lilahagyma 1 fej
zöldpaprika 2 db
sárgarépa 1 szál
karalábé 1 db /finom friss/
majonéz 1 dl /koleszterinmentes azaz tojás nélküli/
paradicsompüré 1 evőkanál
őrölt köménymag
petrezselyem zöld 1 csokor
kapor /zöld/ 1 csokor, só

A megmosott kígyóuborkát héjastól, nagyon vékonyan felszeleteljük. A zölpaprikát csíkokra metéljük, a megtisztított sárgarépát és karalábét durvára lereszeljük, a lila hagymát kockára vágjuk. A majonézt kikeverjük a paradicsompürével, pici sóval, őrölt köménnyel, felaprított / durvára vágott / petrezselyemmel és kaporral /durvára vágottal ízesítjük.
A zöldséget a mártásba forgatjuk és 1 órára behűtjük, az ananászos májjal tálaljuk.
1 adag: 200 kcal

Google PageRank
A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization