Tag Archives: szauna

Miért és mire jó a szaunázás?

 

A szaunázás igazi testi és lelki lazítást, valamint a test tisztítását és méregtelenítését biztosítja. Jótékony hatást fejt ki a szívre és a vérkeringésre nézve is.

Kérdőíves felmérések alapján a következő válaszok születtek arra a kérdésre, hogy miért használják rendszeresen a szaunát:
• 71% azt mondta, hogy a „kikapcsolódás és pihenés” a céljuk a szaunázással
• 62 % „megedződést” jelölte a szaunázásának céljául
• 41% a „fittség és teljesítőképesség” növelését említette

Ezen túlmenően hölgyek 47%-a hangsúlyozta a bőrápolást és a jobb külsőt. Néhányan megemlítették a „tisztálkodást” (28%) és a „fogyást” (12%) is mint fő célt. A szaunázók 16% említette, hogy betegsége kezelése miatt jár szaunázni, azonban a felmérésből az is kiderült, hogy a látogatók nagy számban visszatérő betegségeik megelőzésére kezdték el rendszeresen látogatni a szaunákat.

Mi tartozik egy jó szaunához?

A hagyomány szerint a szaunákat fából építik, és három lépcsőzetes elrendezésű padot tartalmaznak. A legfelső pad 1 méter távolságra helyezkedik el az épület plafonjától. A padok lécei között távozik a szaunázók testétől lehűlt rossz levegő.

A jól megépített szaunák esetében a hideg levegő a szauna alján távozik. A friss levegő kintről kerül a kabinba közvetlenül a kályha alatt, hogy ott több mint 100 Celsius fokra emelkedjen.

Napjainkban, a legtöbb szaunában a kályha elektromosan, ritkább esetben fatüzeléssel működik, azonban néhány nagyobbat, olajjal vagy gázzal fűtenek. Feltétel, hogy a kályha elegendő mennyiségű vulkáni követ (gránit, diorit, gabbro, peridotit) tartalmazzon, melyeken a ráöntött víz hírtelen elpárolog.

A szauna klímafeltételei alatt a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, továbbá a fa felület, a plafon, a padló és a padok hőmérsékletét értjük. A plafon és a padló sugározza a meleget, a padok pedig vezetik a szaunázóra.

Egy közösségi szauna klímafeltételei:

magasság hőmérséklet relatív páratartalom
mennyezet 235 cm 100ºC 2 – 5%
150 cm 80ºC 3 – 10%
3. pad 135 cm 70ºC 5 – 15%
2. pad 90 cm 60ºC 8 - 23%
1. pad 45 cm
padló 0 cm 40ºC

Ahhoz, hogy a fafelületek hőmérséklete a szaunázás kezdetére megfeleljen, a fűtését időben el kell kezdeni. Kb. 60 perc szükséges ahhoz, hogy a levegő hőmérséklete a 100ºC-ot elérje.

Ha kedvet kapott egy saját szauna megrendeléséhez, kattintson a www.saunabau.hu oldalra és tekintse meg ajánlatainkat!
Cikksorozatunk következő része: A helyes szaunázás fortélyai…

A szaunázás kialakulása és története

 


A szaunák kialakulásának története

Ősi szauna belülről

A szauna szó a finn nyelvből származik. A szaunázás egy fürdési módot fejez ki, mely Finnországban évszázadok óta elterjedt. Minden tó és folyó partján állnak kis fürdők, melyek az ott élők felfrissülését, felüdülését szolgálják.

Amikor ez a fajta fürdő Európában is megjelent, a szauna szó is átkerült a köztudatba. A szó maga egy fából készült kabint takar. A fával nem égetjük meg magunkat, ezért megengedett a használata olyan szokatlanul nagy hőmérsékleteknél is, amely eléri akár a 100ºC -ot. Fontos hogy a levegő elég száraz maradjon, hogy a nagy mennyiségű izzadság egy része el tudjon párologni. Az izzadság hűti a testet és megakadályozza, hogy a bőrünk túl forróvá váljon. Amennyiben ezt a tevékenységi folyamatot felöntéssel megszakítjuk, akkor a forró gőzben testünk ismét izzadni kezd.

A szaunázás második szakasza a test lehűtése. A tüdőt legjobban a külső levegőn hűthetjük, a bőrünket pedig hideg vízzel, vagy a hóban. A szauna tehát egy váltófürdő. Először forró, száraz levegő hatására felmelegszünk, ezt követően lehűlünk hideg vízben és a külső levegőn. A lehűtés ugyan olyan fontos, mint a forró, lazító és nyugtató szauna.

szauna dezsa

Az előbbiekben felvázolt folyamatot „szauna menetnek” nevezzük, amit a szaunázás során legalább egyszer meg kell ismételni. A rendszeres szauna használók általában három „szauna menetet” ismételnek meg a szaunázás során, amely kb.1½ - 2 órát vesz igénybe.

A szauna arra a régi szokásra vezethető vissza, amikor az emberek egy helységben fürödtek és a tűz által felforrósított köveket vízzel locsolva gőz keletkezett. Felismerték, hogy ez a meleg gőz jól esik a szervezetnek, és gyógyító hatása is van.

Közép-európában és főleg német területeken széles körben elterjedt az ilyen típusú fürdő ám a középkor végére – kivéve Finnországot és Oroszország egyes területeit –eltűntek az otthonokból.

A világháborút követően teljes újdonságnak számított, hogy a hazatérő katonák, akik Finnországban megismerték és megszerették a szaunázást, saját hazájukban elkezdték terjeszteni annak használatát.
1936-ban az olimpiai játékok alkalmából szaunát nyitottak a sportolóknak Berlinben, ezáltal még több ember ismerkedhetett meg a szaunázás jótékony hatásaival.

Léteznek más fürdők is a szaunán kívül (orosz fürdő, római fürdő vagy a hordószerű izzasztó szerkezet), de jellemükben és főként hatásukban teljesen különböznek a szauna fürdőtől.

A legtöbb szauna a szülőföldjén, Finnországban található. Ott több mint 1, 4 millió létezik. A szaunát használók száma Finnországban kb. 3, 5 – 4 millió ember.

Napjainkban, Európában is egyre nő a szállodákban, iskolákban, idősek otthonában, szanatóriumokban és főleg saját otthonokban található szaunák száma.
szauna belulrol

Ha kedvet kapott egy saját szauna megrendeléséhez, kattintson a www.saunabau.hu oldalra és tekintse meg ajánlatainkat!
Cikksorozatunk következő része: Miért és mire jó a szaunázás…

Gőzfürdő, szauna – miben különböznek?

 

A szaunában /amit szárazgőznek is szoktak nevezni/ jóval magasabb a hőmérséklet /kb. 90 fok/, a relatív páratartalom pedig sokkal alacsonyabb /kb.30%-os/, mint a gőzfürdőben, ahol 40-60 fok van, viszont a relatív páratartalom akár a 80 %-ot is elérheti. A szauna erősen, a kevésbé forró, nedves gőz kíméletesebben izzaszt.

Jótékony hatásuk hasonló, mindenki aszerint válasszon közülük, amelyikben jobban érzi magát. Gőzfürdőzésre sajnos kevés helyen /leginkább a gyógyfürdőkben/ van lehetőség, bár már léteznek többfunkciós szaunakabinok is, amelyek száraz és nedves gőz előállítására egyaránt alkalmasak.

A szaunázás pozitív hatásai

 

A szaunázás mindenek előtt a regenerálódásunkat segíti elő. A mindennapi életünk során testünkben felhalmozódott salakanyagok is könnyebben és gyorsabban ürülnek ki hatására.

Kedvezően befolyásolja bőrünk állapotát is, tisztítja, és elősegíti, hogy rugalmas és fiatalos maradjon. A gyors felmelegedés és lehűlés miatt kiváló hatással van a keringési rendszerünkre, hozzájárul érrendszerünk rugalmasságának megőrzéséhez.

Kedvező hatást gyakorol immunrendszerünkre, és segít a légúti megbetegedések megelőzésében is.

Miért is jó szaunázni?


Sokakban felmerül a kérdés: miért is jó szaunázni? Milyen hasznos hatása van az emberi szervezetre?

- Mert edzi a szívet és javítja a vérkeringést,
- Mert erősíti az immunrendszert: /a szaunázók sokkal ritkábban kapnak el légúti fertőzéseket/
- Mert segít feloldani a stresszt,
- Mert erősíti az idegrendszert,
- Mert az izzadással távoznak a szervezetünkből a méreganyagok,
- Mert bársonyossá teszi a bőrt,
- Mert a legjobb és legtermészetesebb orvosság álmatlanság ellen,
- Mert az izomláz enyhítésében verhetetlen.

Hazánkban már a legtöbb uszodában és fitnesz klubban is megtalálható az északi országokban igen népszerű szauna. A köztudatban a szaunázás sportolás utáni kiegészítő tevékenység, valójában azonban , ha az előírt módszer szerint szaunázunk, akkor egyúttal egy önálló fitnesz programot teljesítünk, amely a szervezetünk számára rendkívül pozitív hatású. terhelést jelent

Stressz oldás és gyógyulás szaunával


Nyirkos, ködös nappalok, végtelenül hosszú éjszakák. Torok fájás és nátha szezon. Később a téli depresszió. Szaunázzunk: a finom, illatos meleg a legjobb orvosság átfagyott testünknek, lelkünknek.˝

Legalább hetente egyszer szakítsunk rá időt. Ne keressünk kifogásokat, manapság minden valamirevaló uszodában és konditeremben van szauna.

A legtöbb háziasszonynak nincs ideje önmagával, egészségével, belső és külső harmóniájával törődni. Emiatt az állandó „hajtás” legyőzheti szervezetünket, immunrendszerünket. Ennek megelőzésére nyújt megoldást a szaunázás.

Régen Magyarországon csak néhány fürdőben volt mód. Ma már azonban egyre többen veszik igénybe a nyilvános szaunákat, sőt, már az sem elérhetetlen, hogy az ember otthonában saját szaunát építtessen. Különösen alkalmas a házi használatra az infraszauna, mert az egyszemélyes kis kabinok nem foglalnak nagy helyet.

A hagyományos szaunában száraz gőzben forrósodik át a test, míg az infraszaunában a napsugárzás összetételéhez hasonló sugárzási hő éri. Egyes vélemények szerint ez az infraszauna egészségesebb, mivel az infraszaunában a hőmérséklet alacsonyabb, mint a hagyományos szaunában, a szívet is jobban kíméli.

Bármelyik szaunát is részesítjük előnyben, általa erősödik az immunrendszer, javul az anyagcsere, a szervezet megszabadul a salakanyagoktól. A szaunában a felfűtött test részben úgy működik, mintha lázunk lenne, hiszen a szervezet maga is lázzal reagál a betegségekre, így győzve le a kórokozókat. A mesterségesen előidézett láz is rengeteg betegség gyógyításában szerepet játszhat.

A szaunázást követi a hideg fürdő, zuhanyozás. A hőfok változás edzi a bőrt, élénkít, erősíti az idegrendszert.

A szaunázás története


A közhiedelemmel ellentétben a szauna, a szaunázás nem finn találmány, a közép-amerikai indiánok, maják, aztékok használták először. A törzsek papjai izzasztássalgyógyították a betegeket, de a nép testedzésre is igénybe vette az agyagtéglából épített speciális fürdőt. A gőzt egy máglyán tüzesített kő hideg vízzel való leöntésével nyerték. A hőfejlesztő technikát Európában is felfedezték, és egészen a XVII. század végéig használták.

A legtöbb európai országban a szaunázás virágzásának, további elterjedésének az elmarasztaló orvosi és papi vélemények vetettek véget. A kritika jogos volt, hisz a gyógyulás, a sziesztázás gyakran tivornyába, nem ritkán erőszakba torkolt. Úgy tűnik, az északi népek szexuálisan kiegyensúlyozottabbak vagy kevésbé lobbanékonyabbak, mint a délebbiek, mindenesetre a skandináv országokban megszakítás nélkül tovább szaunáztak az emberek.

A XX. Században az olimpiai mozgalom segítette a szauna újbóli elterjedését. Az 1936-os olimpián a finn sportolók az eredményes szereplés zálogának a szaunázást tartották, ezért szálláshelyükön felépítettek egy szaunát. Az eset felkeltette az érdeklődést, orvosok kezdték vizsgálni a szaunázás hatásait, és a pozitív eredmények nyomán a szauna ismét meghódította Európát.

Néhány mondatban arról, hogy miért hasznos a masszás és a szauna a tisztító kúrák alatt?


A méreganyagok ürülését nagymértékben elősegíti a masszázs és a szauna. A tisztítókúra ideje alatt heti három alkalommal menjünk masszázsra, legjobb, ha képzett masszőrhöz fordulunk. Ha nincs rá mód, kihagyhatjuk, vagy helyettesíthetjük a szaunázással.

A szaunázás segíti a fogyást, a méreganyagok ürülését, sőt bőrünk is szebbé válik hatására. Különösen hasznos az infraszauna, többek között azért, mert kevésbé terheli meg a szervezetet, így a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők is igénybe vehetik, ezenkívül hatékonyabban méregtelenít.

Google PageRank

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok Items.hu Linkgyűjtemény Kategorizált linkek a kezdőlapon! A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization