Tag Archives: szokás

Miért és mire jó a szaunázás?

 

A szaunázás igazi testi és lelki lazítást, valamint a test tisztítását és méregtelenítését biztosítja. Jótékony hatást fejt ki a szívre és a vérkeringésre nézve is.

Kérdőíves felmérések alapján a következő válaszok születtek arra a kérdésre, hogy miért használják rendszeresen a szaunát:
• 71% azt mondta, hogy a „kikapcsolódás és pihenés” a céljuk a szaunázással
• 62 % „megedződést” jelölte a szaunázásának céljául
• 41% a „fittség és teljesítőképesség” növelését említette

Ezen túlmenően hölgyek 47%-a hangsúlyozta a bőrápolást és a jobb külsőt. Néhányan megemlítették a „tisztálkodást” (28%) és a „fogyást” (12%) is mint fő célt. A szaunázók 16% említette, hogy betegsége kezelése miatt jár szaunázni, azonban a felmérésből az is kiderült, hogy a látogatók nagy számban visszatérő betegségeik megelőzésére kezdték el rendszeresen látogatni a szaunákat.

Mi tartozik egy jó szaunához?

A hagyomány szerint a szaunákat fából építik, és három lépcsőzetes elrendezésű padot tartalmaznak. A legfelső pad 1 méter távolságra helyezkedik el az épület plafonjától. A padok lécei között távozik a szaunázók testétől lehűlt rossz levegő.

A jól megépített szaunák esetében a hideg levegő a szauna alján távozik. A friss levegő kintről kerül a kabinba közvetlenül a kályha alatt, hogy ott több mint 100 Celsius fokra emelkedjen.

Napjainkban, a legtöbb szaunában a kályha elektromosan, ritkább esetben fatüzeléssel működik, azonban néhány nagyobbat, olajjal vagy gázzal fűtenek. Feltétel, hogy a kályha elegendő mennyiségű vulkáni követ (gránit, diorit, gabbro, peridotit) tartalmazzon, melyeken a ráöntött víz hírtelen elpárolog.

A szauna klímafeltételei alatt a levegő hőmérsékletét és páratartalmát, továbbá a fa felület, a plafon, a padló és a padok hőmérsékletét értjük. A plafon és a padló sugározza a meleget, a padok pedig vezetik a szaunázóra.

Egy közösségi szauna klímafeltételei:

magasság hőmérséklet relatív páratartalom
mennyezet 235 cm 100ºC 2 – 5%
150 cm 80ºC 3 – 10%
3. pad 135 cm 70ºC 5 – 15%
2. pad 90 cm 60ºC 8 - 23%
1. pad 45 cm
padló 0 cm 40ºC

Ahhoz, hogy a fafelületek hőmérséklete a szaunázás kezdetére megfeleljen, a fűtését időben el kell kezdeni. Kb. 60 perc szükséges ahhoz, hogy a levegő hőmérséklete a 100ºC-ot elérje.

Ha kedvet kapott egy saját szauna megrendeléséhez, kattintson a www.saunabau.hu oldalra és tekintse meg ajánlatainkat!
Cikksorozatunk következő része: A helyes szaunázás fortélyai…

A szaunázás kialakulása és története

 


A szaunák kialakulásának története

Ősi szauna belülről

A szauna szó a finn nyelvből származik. A szaunázás egy fürdési módot fejez ki, mely Finnországban évszázadok óta elterjedt. Minden tó és folyó partján állnak kis fürdők, melyek az ott élők felfrissülését, felüdülését szolgálják.

Amikor ez a fajta fürdő Európában is megjelent, a szauna szó is átkerült a köztudatba. A szó maga egy fából készült kabint takar. A fával nem égetjük meg magunkat, ezért megengedett a használata olyan szokatlanul nagy hőmérsékleteknél is, amely eléri akár a 100ºC -ot. Fontos hogy a levegő elég száraz maradjon, hogy a nagy mennyiségű izzadság egy része el tudjon párologni. Az izzadság hűti a testet és megakadályozza, hogy a bőrünk túl forróvá váljon. Amennyiben ezt a tevékenységi folyamatot felöntéssel megszakítjuk, akkor a forró gőzben testünk ismét izzadni kezd.

A szaunázás második szakasza a test lehűtése. A tüdőt legjobban a külső levegőn hűthetjük, a bőrünket pedig hideg vízzel, vagy a hóban. A szauna tehát egy váltófürdő. Először forró, száraz levegő hatására felmelegszünk, ezt követően lehűlünk hideg vízben és a külső levegőn. A lehűtés ugyan olyan fontos, mint a forró, lazító és nyugtató szauna.

szauna dezsa

Az előbbiekben felvázolt folyamatot „szauna menetnek” nevezzük, amit a szaunázás során legalább egyszer meg kell ismételni. A rendszeres szauna használók általában három „szauna menetet” ismételnek meg a szaunázás során, amely kb.1½ - 2 órát vesz igénybe.

A szauna arra a régi szokásra vezethető vissza, amikor az emberek egy helységben fürödtek és a tűz által felforrósított köveket vízzel locsolva gőz keletkezett. Felismerték, hogy ez a meleg gőz jól esik a szervezetnek, és gyógyító hatása is van.

Közép-európában és főleg német területeken széles körben elterjedt az ilyen típusú fürdő ám a középkor végére – kivéve Finnországot és Oroszország egyes területeit –eltűntek az otthonokból.

A világháborút követően teljes újdonságnak számított, hogy a hazatérő katonák, akik Finnországban megismerték és megszerették a szaunázást, saját hazájukban elkezdték terjeszteni annak használatát.
1936-ban az olimpiai játékok alkalmából szaunát nyitottak a sportolóknak Berlinben, ezáltal még több ember ismerkedhetett meg a szaunázás jótékony hatásaival.

Léteznek más fürdők is a szaunán kívül (orosz fürdő, római fürdő vagy a hordószerű izzasztó szerkezet), de jellemükben és főként hatásukban teljesen különböznek a szauna fürdőtől.

A legtöbb szauna a szülőföldjén, Finnországban található. Ott több mint 1, 4 millió létezik. A szaunát használók száma Finnországban kb. 3, 5 – 4 millió ember.

Napjainkban, Európában is egyre nő a szállodákban, iskolákban, idősek otthonában, szanatóriumokban és főleg saját otthonokban található szaunák száma.
szauna belulrol

Ha kedvet kapott egy saját szauna megrendeléséhez, kattintson a www.saunabau.hu oldalra és tekintse meg ajánlatainkat!
Cikksorozatunk következő része: Miért és mire jó a szaunázás…

Hogyan tud segíteni a gyógynövény cigaretta leszokni a dohányzásról?

 

Gyógynövény cigaretta segítségével akarsz szokni a cigarettáról? Úgy gondolom, tudok mondani néhány dolgot neked ebben a témában. Nekem segítettek a gyógynövények, a gyógynövényekből sodort cigaretta, remélem neked is fognak.

Úgy gondolom, hogy a nikotinfüggőség csak egy dolog, amire rászokik az ember. A nikotin mellet még rengeteg egyéb rossz szokás kialakul, amitől nagyon nehéz megszabadulni. Ilyen például cigarettázás a kávézás után, ebéd után és unalom űzés céljából. Ezektől, a rossz szokásoktól még nehezebb megszabadulni, mint a nikotinfüggőségtől. A gyógynövény cigaretta segítségével egyszerre csak egy problémával kell megküzdeni. És ez a nikotinfüggőség. Nyugodtan rágyújthatunk anélkül, hogy nikotint juttatnánk a szervezetünkbe.

A gyógynövény cigaretta olyan cigaretta, amely nem tartalmaz sem dohányt, sem nikotint. Előállításához természetes anyagokat: gyógynövényeket, mézet, szirupokat használnak fel, amelyek nem tartalmaznak függőséget, okozó anyagokat. Ennek ellenére a gyógynövény-cigaretták füstje is tartalmaz olyan káros anyagokat, mint a hagyományos cigarettáké, például kátrányt és szén-monoxidot.

A nyugati országokban számos gyógynövény cigaretta kapható. Ezek többsége olyan gyógynövényeket tartalmaz, amelyek a hörgőpanaszok kezelésére valók, ugyanakkor ezeket a cigarettákat kimondottan egy-egy aroma “jegyében” keverik, ezért nem biztos, hogy ugyanolyan hatásosak, mint egy gyógynövény készítmény, amit a kezelés céljára magunk állítunk össze. A legtöbb hasznuk, hogy lehetőséget adnak a dohányzás szenvedélyétől való lemondásnak.

Én személy szerint javaslom a dohányzásról való leszokáshoz a hólyagos lobéliát (Lobelia inflata), amit “indián dohánynak ” is neveznek. A növény lobelint tartalmaz, ami hasonló a nikotinhoz, de nem minden hatásuk egyezik. Ily módon a hólyagos lobelia enyhíti a nikotinéhség érzetét, de nincs olyan sajátsága, amitől rá lehetne szokni.

Ahogy korábban említettem a cigarettába gyógynövényeket sodornak bele, ilyenek az orvosi ziliz, rózsaszirom, méz, alma juice, szirup. Nem tartalmaz olyan anyagot, mely függőséghez vezethetne. A gyógynövény cigaretta átlagos kátrány tartalma 6 mg.

Tehát nem egészséges a szó szoros értelmében. De nagyban hozzájárulhat a nikotin függőség leküzdéséhez. Illetve ezek a gyógynövények segíthetnek különböző tüdő és egyéb betegségek panaszok leküzdésében.

Amikor gyógynövény cigarettát veszel nézd meg, hogy milyen növényeket tartalmaz. Sokszor eléggé kellemetlen szaga lehet, az eléget növényeknek. boltokban található cigarettákban.

Amikor gyógynövény cigarettát szívsz, ne számíts a megszokott érzésekre. Ez olyan, mint amikor szóját használsz a hús pótlására. A pótló anyag nem fog sose megegyezni az eredeti ízével.

Ez egy teljesen más növényből készült anyag. Nem érzed a nikotint csak a gyógynövények áldásos hatását. A gyógynövények segítenek neked kitisztítani a szervezetedet a nikotintól. Úgy hogy a dohány növény által nyújtott áldásos hatást (a pihenést és a relaxációt) megkapod.

Hol tudod megvenni, beszerezni a gyógynövény cigarettát. Elsődlegesen gyógynövény boltokban illetve minden helyen ahol az egészséges életmódot támogató gyógynövényekkel foglalkoznak. Sajnos a gyógynövény cigaretta forgalmazása nem annyira elterjedt, mint, a hagyományos társaiké.

A gyógynövények segíthetnek neked a cigarettáról való leszokásban és még sok más tüdőbetegség tüneteinek enyhítésében.

A dohányzás története és a dohányzás káros hatásai


A dohányzás története és a dohányzás káros hatásai

Milyen káros okai lehetnek? Mindenki tudja, de a dohányosokat sajnos nem érdekli. Pedig az életünkkel játszunk (én is hiszen én is dohányos vagyok).

Mi is az a dohány növény: A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény kezeletlen vagy előkezelt levelinek élvezete. Már az ókor óta ismert, hogyha egyes meggyújtott vagy izzó növények füstjét beszívják, akkor vagy élénkítő, vagy ellenkezőleg, kábító hatást érnek el. Például a kendermagot tüzes kőre, később tüzes fémlapra hintettek, és fölé hajoltak, hogy kábító füstjét belélegezzék. Hasonló okból terjedt el a martilapu füstjének „fogyasztása” és az afrikai, ázsiai és eurázsiai területeken az ópiumpipázás (vízipipa).

Honnan is ered a dohányzás: A dohányzást az Észak-Amerikai őslakosoktól vették át az Euirópai emberek, feltehetően először Kolombus és társai láttak pipázó indiánokat. Portugáliából 1560-ban Jean Nicot francia diplomata terjesztette tovább (az ő nevét őrzi a dohány Nicotiana tabacum és alkaloidjának nikotin elnevezése). Magát a növényt annyira becsesnek tartották, hogy szentfű, isteni fű, szent kereszt füve, mindenre hasznos fű stb. elnevezésekkel illették, és nemcsak élvezeti szerként, hanem különböző megbetegedések gyógyszereként, sőt eleinte dísznövényként is használták. Magyarországon a török hódoltsággal, állítólag a XVI. század második felében terjedt el a dohánytermesztés. Ennek még az sem szabta határát, hogy például Törökországban és Angliában előfordult, hogy halálbüntetéssel sújtották, az egyház pedig kiátkozással bűntette a dohányzókat. Hazánkban a XVII. századból maradtak fenn olyan erdélyi rendelkezések, amelyeket a dohányzás szigorú visszaszorításának érdekében hoztak. Általában pénzbüntetéssel sújtották a dohányzáson kapottakat. Mindezek ellenére a dohányzás szokása és vele együtt a dohánytermesztés az egész világon elterjedt.

A dohányzás indiánoktól eredő ősi formája a pipázás. Emellett egyes népek és bizonyos foglalkozású egyének között a dohánylevél élvezetének más formája, így a tubákolás (dohánypor felszippantása az orrba) és a bagózás (különlegesen előkezelt, préselt dohány rágása) is elterjedt. Az időt és figyelmet igénylő, bizonyos fokig nehézkes pipázás mellett és helyett elterjedt az összesodort dohánylevelekből készült szivar és kb. 100 év óta – először katonák által készített – papirosba csavart vagdalt dohánylevél, a cigaretta élvezete is. Utóbbi ma a legelterjedtebb és legszokványosabb formája a dohányzásnak.

A dohányzás káros hatásai: A nikotin egyike a dohánynövény anyagainak. Képlete: C10H14N2. Levegőn megbarnuló, lúgos kémhatású, erősen csípős ízű és dohányszagú olajos folyadék. A szárított dohánylevelek 1-2% nikotint tartalmaznak, de ennek nagy részét eltávolítják magas hőmérsékleten való szárítással. 20-60 mg-ja már halált okozhat.

A dohányzás első alkalommal kellemetlenségekkel jár: hányás, verejtékezés, gyengeség stb. Azonban későbbi alkalmakkor kellemes lehet, például az étkezés után keletkező fáradtság és álmosság leküzdésére. Az emésztőmirigyek és belek működése fokozódik, így elősegíti az emésztést. A dohányzás mellékvesére gyakorolt hatásával fokozhatja a vércukor mennyiségét, emelheti a vérnyomást, csökkentheti az éhségérzést, valamint a hasi vérerek szűkítésével növelheti az agy vérellátását, ezáltal a szellemi munkát segíti elő. A dohányzással párhuzamban évek során kialakuló reflexek megnyugtatóan hatnak, csökkentik az idegességet, de ezek a leszokás legnagyobb akadályai. Az átélt előnyös hatások miatt a nikotinfüggők nehezen tudnak leszokni szenvedélyükről, amelyek elhagyása kellemetlen kiesési (idegességi) tünetekkel, valamint az esetek egy részében az étvágy fokozódása miatt testsúlynövekedéssel jár.

A dohány nikotintartalmának 30-60%-ka kerül a füstbe és a dohányzás módjától (lassan, gyorsan, tüdőre szívva) függően annak 20-90%-ka a szervezetbe jut. Kis része a vizelettel kiválasztódik, jelentősebb része a szervezetben lebomlik (a lebontásban elsősorban a tüdő, máj és vese vesz részt). Erős dohányos szervezetébe óránként 0,01-0,02 gramm nikotin kerül; a halálos adag pedig 0,06 gramm. Feltehetően a dohányosok valamiféle ellenállásra tesznek szert, miután 10 g dohány, mintegy 2-3 cigaretta halálos adagját tartalmazza (tápcsatornákból való felszívódás utján).

A káros hatásoknak három fő forrása van: a hőhatás, a mechanikus hatás (pipázásnál) és a kátrányszármazékok hatása. Pipázóknál az ajak- és nyelvrák, cigarettázóknál a gége- és tüdőrák a gyakoribb, mint a nemdohányzók között. Ezenkívül a szív és érbetegségekre is káros következménnyel van a dohányzás. A cigaretta szempontjából a filter sem igazán csökkenti a káros hatásokat.

Egészségügyi veszélyek közül lássuk a legsúlyosabb betegségek csoportja a rák. A dohányzás okozhat ajak-, szájüreg-, gége-, valamint nyelőcsőrákot. Ezek a betegségek általában minden dohányost sújtanak, hiszen a füst a légzőszervrendszer ezen részeihez mindenféleképpen eljut. Ugyanezen okok miatt lehet még tüdő-, légcső- és hörgőrák is lehet a káros hatás. A dohány élvezete nikotintartalma miatt okozója lehet még hasnyálmirigy- és veseráknak is. Ez természetesen még nem az összes betegség amit okozhat a dohányzás.

Az előbb felsoroltakon kívül más légzőszervi betegségek is előfordulnak a dohányzóknál. A füst káros hatása az idült hörgőgyulladásban és tüdőtágulatban mutatkozik meg. Előidézhet még asztmát is.

A dohány “hatóanyaga” (a nikotin) jelentős torzulást okozhat a keringési szervrendszerben is. Például gyakran magas vérnyomást vagy koszorúér-betegségeket, okoz. Ezenkívül károsítja még az érfalakat is. Így okozója lehet agyér betegségeknek, érszűkületnek, amurizmának és érelmeszesedésnek.

Fontos, hogy a kismamáknak nem szabad dohányozniuk, mivel a nikotin átjuthat a magzatba, szoptatáskor pedig bekerülhet az anyatejbe. Így a gyermeknél gyakran alacsony születési súly, légzési zavarok figyelhetőek meg. Előfordulhat, hogy a kisgyermek még csecsemő korában meghal vagy nikotin függő lesz.

Azonban a leggyakoribb hatásai a dohányzásnak a mélyebb hang, a gégehurut, az étvágytalanság, a szédülés, az álmatlanság, esetenként még látásromlás is; összefoglalóan az idült nikotinmérgezés.

A dohányzás káros hatásainak rizikója a cigarettázásról való le szokás után hosszú évekkel kezd csak csökkenni. Viszont valószínűsíthetőleg ha valaki 30 éves kora előtt leszokik a cigarettázásról a szervezetéből, mind a kátrány mind az egyéb káros anyag maradványok 40 éves koráig kiürülhet és a sérült szervek regenerálódhatnak, ezáltal csökkentve a dohányzás maradandó káros hatásait.

A dohányzás veszélyeiről teljesen ma már senki sem védett, tulajdonképpen dohányzók és nemdohányzók helyett helyesebb aktív és passzív dohányzókról beszélni. A dohányzás elterjedésével arányosan a társadalmi közösségekben egyre kevesebb lehetőség adódott a passzív dohányzók részére, hogy dohányfüstmentes környezetben éljenek és dolgozzanak, mind a mai napig, amikor is bevezették a dohányzó területek elkülönítéséről szóló törvényt.

A passzív dohányzásról akár kétszerte károsabb lehet, mint az aktív dohányzás. Bizonyítja ezt, hogy ha például egy gyermek kora kisgyermekkorától dohányfüstös családban nevelkedik, az amikor középiskolás korában tüdőszűrésen vesz részt, a tüdeje egy nagyon erős dohányoséhoz hasonlítható. A felmérések szerint a magyar családok több mint fele dohányzik

Google PageRank

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok Items.hu Linkgyűjtemény Kategorizált linkek a kezdőlapon! A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization