Tag Archives: vírus

Miért is veszélyes a madárinfluenza?

 

A huszadik század nagy influenzajárványai Ázsiából, elsősorban Kínából indultak ki. Az első világméretű influenzajárvány 1918-19- ben tört ki., és több áldozatot szedett, mint a világháború. Ennek a járványnak azért volt ilyen nagy hatása, mert a kórokozó addig ismeretlen volt az emberi szervezet számára. Valószínűleg a sertések szervezetében tenyésző influenza vírus kereszteződött egy emberi vírussal.

Az influenza azért fertőz meg újra és újra rengeteg embert, mert rendkívül gyorsan változik a kórokozója. A folyamatos mutációk miatt jönnek létre évente ismétlődő kis járványok, a súlyos világjárványok pedig akkor, amikor a vírus fehérjéi hirtelen megváltoznak, és egy egészen új altípus jelenik meg, aminek még nem ismert az ellenszere.

Az influenzavírusok cseppfertőzéssel terjednek, ezért védekezni kell a járványok idején gyógyszertári szájmaszk viselésével lehet.

A médiákból hallottuk, hogy 1997-ben merült fel először, hogy a madárinfluenza előbb-utóbb az emberekre is veszélyes lehet. Sőt azt is hallottuk, hogy Magyarországon sikerült elsőként kifejleszteni oltóanyagot a madárról emberre terjedő kórokozó ellen, ezt a szárnyasokkal foglalkozó személyek meg is kaphatják.

Ha a humán és madár vírus azonos gazdaszervezetben találkozik, és géncsere történik, az új kórokozó már emberről emberre terjedhet tovább. Hála az égnek, még ilyen géncsere eddig még nem jött létre. Az eddigi megbetegedések során a betegség csak állatról emberre terjedt, emberről emberre még nem.

A madárinfluenza tünetei azonosak az eddig ismert influenza tüneteivel. Izomfájdalmak, köhögés, torokfájás, magas láz, súlyos esetben tüdőgyulladás, légzési, keringési elégtelenség következik be.

Eddig madárinfluenzában csak azok fertőződtek meg, akik szoros kapcsolatba kerültek beteg szárnyasokkal. Közvetlenül érintkeztek a fertőzött madár testnedveivel, esetleg belélegezhették az ürülék porát. Szakemberek szerint azonban a megfőzött és megsütött szárnyasok nem fertőznek!

Amit a tetanuszról, vérmérgezésről tudni kell

 

A tetanuszról, vagyis a merevgörccsel járó bénulásról keveset hallunk, mert nálunk ritka jelenség és még ritkább a halálozás miatta.

Néhány évtizede még százszámra okozott tragédiát ezt a betegséget előidéző baktérium. Európában a kötelező védőoltás miatt ma már védett vérmérgezéssel szemben a lakosság.

Környezetünk nagy része tetanusz spórával fertőzött. A spórák évekig megmaradnak a talajban, porban, ellenállnak vegyi anyagoknak és napfénynek. A betegséget okozó bacilus csak oxigénhiányos környezetben tud kifejlődni a spórából: idegen anyaggal szennyezett, mély sebeken szaporodik, bár az esetek harmadában a bajt hozó sérülés jelentéktelennek tűnő, vagyis kicsinek látszó, de mély, esetleg szúrt seb.

A legveszélyeztetettebbek az állati trágyával kezelt földdel érintkező mezőgazdasági dolgozók, de állat harapása, nem steril injekciós tű, tetoválás, füllyukasztás következtében is előfordulhat fertőzés.

A toxin erőteljes, folyamatos izomösszehúzódást és heves görcsöt idéz elő, amelyet gyakran légzésinehézség kísér. A baj első jele általában a rágóizmok görcse, amelyet szájzárnak hívnak.

Magyarországon a gyerekeket beoltják DPT /Diftéria- Pertusszisz- Tetanusz/ oltással. A biztos védettséget nagyjából egy évtizednek tekintik, ezért elvileg tanácsos tízévente megismételni.
A tetanusz nagyon súlyos, életveszélyes betegség, ezért szennyezett sérülés esetén szükséges beadatni a megelőzést jelentő oltást!

Amit a herpeszről tudni kell: mi okozza, és hogyan védekezzünk ellene?

 

Sok ember egy-egy kiadós lakoma, jóízű étel elfogyasztását követően már tudja: jön a bűnhődés a szájzugban megjelenő kellemetlen hólyagocska formájában. Ez a velük élő, bennük lappangó herpeszvírus műve, ami mindig várja az alkalmat, hogy lecsaphasson.

A herpeszvírus-fertőzés a felnőtt vagy idősebb korosztály tagjainak 70-80%-át érinti. Legegyszerűbb változata a HSV 1, ami az ajakherpeszt okozza, sajnos ezzel a kórokozóval már gyermekkorban is találkozunk. Az emberről emberre terjedő fertőzésen általában türelmesen átesünk, csak néhány esetben idéz elő hólyagos gyulladást a szájüregben, vagy torokfájást, a nyirokcsomó megnagyobbodását – az idegdúcokban megbúvó vírustól azonban ettől kezdv nem szabadulunk. Gyomorrontás, lázas állapot, lelki trauma, stresszhelyzet, túlzott napozás hatására a herpeszvírus újra jelentkezik a szájzugban, esetlg az orrnyílásban megjelenő, fájdalmas hólyagocskák formájában. Nőknél akár a menstruáció is kiválthatja.

Az egymás mellett keletkezett, csoportos hólyagocskák kezdetben fájdalmasak, majd néhány nap múlva beszáradnak, és helyükön pörk keletkezik. Kezelés nélkül is meggyógyul kb. 8.10 nap alat, arra azonban ügyelnünk kell, hogy a sebfelület ne fetőződjön meg másodlagosan.

A gyógyulás gyorsítására hatékony készítmények, általában kenőcsök, kaphatók. Ezek hatására a herpesz az első két napban átmenetileg fellángolhat, majd hirtelen elmúlik. Akinél a betegség már előfordult, mindenképpen tartson otthon herpesz elleni kenőcsöt, hogy szükség esetén azonnal használhassa.

Ne feledjük: a gyógyszerek csupán a vírus szaporodását gátolják meg, de véglgesen nem tudják azt kiírtani a szervezetből. Megelőzésére annyit tehetünk, hogy kerüljük a mértéktelen étkezést, a nehéz, zsíros ételeket, amik kiválthatják megjelenését.
Ezek mellőzése abban is segíthet, hogy a száj nyálkahártyáján jelentkező afták képződését megakadályozzuk.

Az ún. adenovírus okozta apró, gombostűfejnyi, fájdalmas hámhiányokat helyi fertőtlenítéssel, illetve A- és C-vitamin fogyasztásával orvosolhatjuk. Mivel néhány embernél bizonyos élelmiszerek fogyasztása idézi elő, fontos, hogy ezeket kerüljék, és ahogyan a herpesz esetében is, a vitamindús, fehérjedús és zsírszegény táplálkozást részesítsék előnyben.

Google PageRank

Ingyenweblapok.hu-Ingyenes weblap sablonok Items.hu Linkgyűjtemény Kategorizált linkek a kezdőlapon! A HREF="http://www.sonicrun.com"> Sonic Run: Internet Search Engine

Search Engine Optimization