A legtöbb ember, aki egyáltalán hallott valamit erről a betegségről, annyit tud róla, hogy köze van a lábszárban futó erekhez.
Akiknek már volt visszérgyulladásuk, azok ennél sokkal többet tudnak róla: tudják, hogy fájdalmas és kellemetlen betegség, ami adott esetben akár halálos is lehet, ha a beteg visszeréből egy vérrög leválik és a véráramba jut, majd a tüdőt ellátó verőerek valamelyikében köt ki.
Pontos orvosi elnevezése: tromboflebitisz. A trombus vérrögöt jelent, és ez az elsődleges veszély. Két alapvető fajtája van: a mélyen futó visszereket érintő mélyvénás tromboflebitisz (ez a veszélyesebbik, ami kórházi ellátást igényel), valamint a felületes visszereket érintő visszérgyulladás (az alábbiakban erről lesz szó).
Visszerek futnak felszínesen, közvetlenül a bőr alatt, de mélyen is, a comb és a lábszár belsejében. A mélyvénás tromboflebitisz azért veszélyes, mert az ekkor kialakuló éren belüli vérrög a vérrel elsodródva közvetlenül bejuthat a tüdőbe. A mélyvénás tromboflebitisz esetében általában a beteget kórházba kell szállítani és alvadásgátló gyógyszerekkel kell kezelni. A felszínes visszérgyulladásnál kialakuló vérrögök kisebbek, és kevésbé hajlamosak az elsodródásra.
Az alábbiakban felsorolt tanácsok azoknak szólnak, akik felszínes visszérgyulladásban szenvednek, és amúgy is orvosi ellenőrzés alatt állnak. Segítségükkel enyhítheti a fájdalmat és csökkentheti a betegség kiújulásának kockázatát.
1. Ne szedjen fogamzásgátló-tablettát!
Ha már volt visszérgyulladása, szélütése vagy infarktusa, akkor ne szedjen hormontartalmú fogamzásgátló készítményeket. A fogamzásgátló-tablettát szedő nők között a becslések szerint háromszor-négyszer nagyobb a mély vénás trombózisok előfordulási gyakorisága, mint azok között, akik nem szedik a tablettát. A felszínes tromboflebitisz kiújulásának kockázata még ennél is nagyobb.
2. Pihenés és meleg.
A felszínes visszérgyulladás kezelhető azzal, hogy a lábat felpolcoljuk, és nedves hőt alkalmazunk. Noha ezzel a problémával nem szükséges egész nap ágyban maradni, mindenképpen segíti a gyógyulást a sok pihenés, méghozzá úgy, hogy a lábát felpolcolja, vagyis 15-30 cm-rel magasabbra helyezi a szívénél. A felszínes gyulladás általában egy hét vagy legfeljebb tíz nap alatt elmúlik, de előfordulhat, hogy csak három-hat hét alatt tűnik el teljesen.
3. Ismerje meg a kockázati tényezőket!
Ha már volt visszérgyulladása, akkor nagy a valószínűsége, hogy kiújul. Az, hogy a kockázat pontosan mekkora, különböző dolgoktól függ; ezek egy részét tudja irányítani, más részüket viszont nem. Általában a műtétek vagy a hosszabb ideig tartó ágyhoz kötöttség fokozzák a betegség kiújulásának esélyét.
Noha sérülés vagy súlyos betegség esetén nem mindig sikerül elkerülnie, hogy hosszabb időn át ágyban maradjon, bizonyos kockázati tényezőket, például a nem létfontosságú műtéti beavatkozást, el lehet kerülni, különösen ha idősebb, és hajlamos a véralvadási rendellenességekre. Beszélje meg orvosával, hogyan csökkentheti a kockázatot.
4. Az aszpirinprobléma.
Egyes vizsgálatok szerint az aszpirin alvadásgátló hatása révén segíthet a visszértrombózis kockázatának csökkentésében, mert az arra hajlamos személyeknél megelőzi a vérrögök kialakulását. Sokan ezért azt javasolják, hogy szedjen aszpirint hosszabb ideig tartó ágynyugalom, utazás, valamint műtét előtt, mert ez utóbbiak mindegyike hajlamosít az éren belüli vérrögképződésre. Noha ez az ajánlás egyszerűnek tűnik, egyes orvosok kételkednek az aszpirin hatékonyságában. Ha ön az aszpirinkúra mellett dönt, tanácskozzon először az orvosával, hiszen ez orvosi jellegű kezelés. Ha pedig aszpirint szed, ne felejtse el ezt a tényt műtét előtt a sebésszel közölni.
5. Autózás helyett gyalogoljon!
Hosszabb autós utat tervez? Ha volt a múltban visszérgyulladása, akkor gondoskodjon róla, hogy útközben legyen ideje kiszállni és járkálni, ezzel serkenti a vérkeringést. A hosszan tartó egy helyben ülés során a vér pang, ami előidézheti a vérrög kialakulását.
6. Sokadik indok a dohányzás abbahagyására.
Ha rendszeresen kiújul a visszérgyulladása és orvosa erre semmilyen egyéb magyarázatot nem talál, akkor abba kell hagynia a dohányzást. Könnyen lehet, hogy önnél a visszereket érintő Bürger-kór alakult ki, ami egyelőre még nem érinti a verőereket. A Bürger-kórt ez utóbbi esetben súlyos fájdalom és általában a lábszárban képződő vérrögök jellemzik. Közvetlen kapcsolatban áll a dohányzással és egyetlen gyógymódja az, hogy mindenféle dohánytermék élvezetéről véglegesen lemond. Vannak olyan esetek, amikor a Bürger-kór első jele a visszérgyulladás. Az is elképzelhető, hogy a Bürger-kórt nem ismerik fel, és helytelenül visszérgyulladásnak vélik. Ebben az esetben a dohányzás még veszélyesebb.
Ennek igen kicsi az esélye, de azért érdemes megfontolni, ha orvosának eddig nem sikerült magyarázatot találnia a visszérgyulladás rendszeres kiújulására. Egyébként nincs közvetlen kapcsolat a dohányzás és a flebitisz között.
7. Testmozgás.
A rendszeres testmozgás, különösképpen a gyaloglás, segíti az alsó végtagi visszerekben a vér keringését.
A visszerekben a vérkeringés elősegítése a lehető legjobb módszer a visszérgyulladás megelőzésére. A visszerekben alacsony a vérnyomás, a vér áramlása ezért normálisan is lassabb. Ha az erekben lévő billentyűk is megbetegszenek, például visszérgyulladás miatt, a vér pang. Ekkor segít sokat a gyaloglás: a pangó vért az eret körülvevő izmok tovább tudják hajtani.
8. Polcolja fel a lábát, ha feküdnie kell.
Ha önnek már volt visszérgyulladása, és valami miatt az ágyban kell feküdjön, polcolja alá az ágy azon részét, ahol a lába van. Ez is elősegíti a vér áramlását az erekben.
Ő javasolja azt is, hogy az ágyban fekve mozgassa a lábát. Szedhet ugyan aszpirint, ha jónak látja, de egyetlen komoly vizsgálat sem bizonyította be, hogy az valóban megelőzné a betegség kiújulását.
9. Mi a helyzet a gumiharisnyával?
A gumiharisnya viselését a betegség kiújulásának megelőzése érdekében egyesek ajánlják, mások nem. Noha nincs alaposan dokumentált bizonyíték arra, hogy a gumiharisnya valóban megelőzi a flebitiszt, az valószínűnek tűnik, hogy a fájdalmat enyhíti, és a legtöbb ember közérzetét javítja. Mit tanácsolhatunk tehát? Viseljen gumiharisnyát, ha abban jobban érzi magát. Ha viszont kellemetlen, ne gondolja, hogy feltétlenül viselnie kell a betegség kiújulásának megelőzésére.
10. Veszély a felhők között.
Számos tudományos közlemény jelent meg arról, hogy a hosszú repülőút során mélyvénás trombózis léphet fel. Noha senki sem tudja pontosan, hogy ez miért következik be (a repülőgép belsejében uralkodó légnyomás, a mozgás hiánya, alkoholfogyasztás stb.), a jelenséget elnevezték „turistaosztály-szindrómának”. A tágas első osztályon ülő utasoknál ugyanis ez a jelenség ritkán fordul elő.
Egy-egy hosszú autóút, sőt tulajdonképpen bármiféle hosszan tartó inaktivitás szintén növelheti a trombózis kockázatát, de a repülőgépen még inkább az üléséhez van láncolva. Ezért, ha önnek visszérgyulladása van, felszállás előtt feltétlenül vegyen fel rugalmas gumiharisnyát, majd a repülőút során harmincpercenként álljon fel, és sétálgasson fel alá a széksorok között.
Hogy ne kelljen a szomszéd üléseken ülőket háborgatnia, legjobb, ha már eleve olyan ülést kér, amely közvetlenül a széksorok közötti folyosó mellett helyezkedik el.
Forrás: Szakorvosi tanácsadó: Házi gyógymódok, 2007